1784. nap: Jó szülni!
Jó szülni, a fájdalom ellenére büszkének lenni, hogy velem valami fontos és nagyszerű történik (történés és cselekvés határán oldódgat fel az „én”).
Jó, azt azért tudja az ember, hogy ezt a hegycsúcsot számosan megmászták már, mégis, csakúgy, mint a szerelemben, valamiképp teljesen kivételesnek és rendkívülinek tűnik az eset.
Jó szülni, mert megismerés, bizonyosság, megismerem saját magam, nahát, ilyet én is tudok, működik a legalapvetőbb női funkcióm, nem is tudtam. Nem passzív, tőlem-tőlünk független eseménysor, amit elszenvedek, hanem aktívan szenvedem el, részt veszek benne, mint ahogy egy aktus is akkor szerelmeskedés, ha mind a ketten részt vesznek benne, nem csak megtörténik egy áldozattal. Az enyém, nem mások, ráadásul vadidegenek művelik velünk, hanem a mi ügyünk, mi dolgunk. Személyes, szemben a személytelennel, az iparival.
Jó szülni, mert egyszerűbb, zsigeribb a viszony azzal az emberrel, aki az ember lába közül bukkant elő csupaszon, mint azzal, akit talpig bepólyálva átnyújt (esetleg jóval utóbb) egy idegen nő.
Jó volt szülni, mert nem érzem többet, hogy valami nagyon alapvetőt nem tudok, pedig tudnom, ismernem kellene, szeretném tudni és ismerni.
Az elején kellett volna mondanom a legfontosabbat: leírhatatlan boldogság egy újszülöttel együtt pihegni, akit épp megszültünk. Nem hasonlít semmihez.
J. Sz.
(A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)