igaz történetek szülésről, születésről

1708. nap: Járvány van! (Miksa születése)

1708. nap: Járvány van! (Miksa születése)

Mindig is nagycsaládot szerettünk volna, ezért nem volt kérdés, hogy lesz-e folytatás. Minden babának örülünk, de mintha most jobban szerettünk volna egy kisfiút, akinek már régóta tartogattuk a Miksa nevet. Meg is kaptuk a rokonságból: „Azért nem lesz kisfiatok, mert ilyen ronda nevet választottatok neki!” Mintha megátkoztak volna.

Ráadásul a várható szülés időpontja körül kitört Magyarországon a H1N1-őrület. Oltsunk, vagy ne oltsunk. Ez volt az össznépi kérdés. Mi nem kértünk oltást, amire a családból valaki jól meg is haragudott ránk, és azt gondolta, milyen felelőtlenek vagyunk. Ezen felül a Strepto-teszt is pozitív lett. Plusz a „szokásos” 37. hét para.

Mi megint hinni akartuk, hogy háborítatlan szülésünk lesz, és nem lesz fölösleges beavatkozás. De nem így lett!

Megint elértük a 37. hetet. Huh, ez megvan. Most már nem fogják elvenni a gyereket. Keddi nap volt, szokásos kontroll, anyósom vigyáz a kicsikre. Este hazaérünk, és minden olyan ideálisnak tűnik. Anyós itt van, túl vagyunk a 37. héten. „Most milyen jó lenne túlesni rajta!” A gondolatoknak teremtő erejük van, feleségem ötperces fájásokat érez, de nem olyan igazi. Ránézek, nem úgy néz ki, mint aki a szülni fog. Ő mégis nagyon szeretne. Felhívja az orvost, aki azt mondja, hogy ez már nem fog leállni, menjünk be a kórházba.

Besietünk a kórházba, nehogy megint olyan gyors legyen minden, mint amilyen elsőre volt. Az orvos burkot repeszt, hiszen megint meg kell nézni a víz színét. (Meg nehogy potyára jöjjünk már össze itt kedd este). Mivel a Strepto-tesz anno pozitív lett, jöhetnek az antibiotikumos injekciók, háromóránként. Végül csak egyet kap a feleségem.

Jön a következő beavatkozás, túl kemény a méhszája, kap egy kis lazítót. Tényleg kicsit lassabban megy minden, de azért most is relatív gyorsan megvan Miksa. Természetesen gátmetszés után. „Akit én egyszer vágtam, az már csak repedne! Meg a múltkor is milyen jól megcsináltam, nem?” Az egyetlen szeretetteljes személy egy ápoló, aki nagyon gyengéden tisztogatja meg a feleségem véres testrészeit. Kár, hogy nem tudtuk meg a nevét akkor, mert nemsokára minden más elhanyagolható lett a zajló folyamatokhoz képest.

Egy kicsi időt tölthetünk csak a szülőszobán, valaki másnak van szüksége a helyiségre. Nem volt minden tökéletes, de megvan a baba, és a gyermekorvosi vizsgálat után együtt lesz a feleségemmel.

A H1N1-őrület miatt most nem kísérhetem le az osztályra a feleségemet, el kell mennem. Kvázi örüljek, hogy itt lehettem, és ezt megengedték.

Hazaérve, ágyba bújva, jön a hívás, hogy baj van. Nem jó a légzése, és mindjárt viszik a klinikára. Ez nem lehet igaz! Már megint kezdődik.

Reggel az első út a klinikára vezet. Kavargó gondolatok a fejemben: „Mit fogok megtudni róla?” „Láthatom?” „A feleségem hogy van?” „Miksa él még egyáltalán, vagy meghalt?”

Nincs jól a baba, lélegeztetik, nem láthatom, mert zárlat van, a járvány miatt. Átmegyek a feleségemért a szomszéd kórházba. Ő nem akar ottmaradni gyerek nélkül. Megírják a papírokat, mintha három napot benntöltött volna. Kell a pénz a tb-től!

Mi újra vissza a klinikára, de az anyát sem engedik a gyerek közelébe. Járvány van! (Még képes, és megfertőzi a saját gyerekét.)

Napok telnek el, amíg csak telefonon beszélhetünk az állapotáról, valakikkel. Hiába megyünk oda, nem engednek be, mert járvány van. „És a medikus, aki metróval jött, az bemehet? Csak épp mi nem?” Hiába! Kihez forduljunk, ki itt a betegjogi képviselő? Már hétvége van, ha hétfőn sem engednek be, őt is ráküldjük az ügyünkre.

Közben a család egyik része aggódik, a másik a hátam mögött csak gyilkosnak nem nevez, amiért nem oltattuk be magunkat, és „ezért fog meghalni a kis Miksa!” Örök harag a vége a konfliktusnak.

Közben Miksáról egyre jobb hírek jönnek, már nem lélegeztetik, cumisüvegből enni is kap, vihetünk tejet, csak mi nem mehetünk be hozzá. „Van még gyerekük másik?” „Akkor menjenek hozzájuk haza, szükségük van magukra!” Köszi! Ez igazán jólesett!

Aztán jön a hétfő reggel, munka előtt beviszem a tejet, és érzem a szavakból, hogy ma kapok még egy telefonhívást. Úgy is lett, mehetünk haza! Hat nap telt el, és nem láttuk őt, ő sem minket. Nem hallottuk a hangját, és ő sem a miénket. De most vége ennek.

Az orvos mond néhány dolgot, például hogy kicsit sárga, de azért hazamehet, meg hogy mások nem küzdöttek ennyire azért, hogy bemehessenek. Egyetlen kivételt tettek csak, azzal, akinek haldoklott a gyermeke.

Végre kihozzák! Kicsit sárga? Mintha egy kínai gyereket hoznának, csak a szeme nem ferde. Nem baj, most már nem adjuk vissza, megyünk haza.

Bennünk az óriási kérdéssel: hat nap elteltével elfogadja még a cicit? Ekkor jön a harmadik gyermekünkkel kapcsolatos legnagyobb emlékem: amikor otthon a kanapén a feleségem mellre tette, úgy bekapta, szívta, hogy négy és fél évig el sem engedte!

M. P.

Miksa születése anyaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.