igaz történetek szülésről, születésről

1672. nap: Az én bábám lánya (Zalánt szül)

1672. nap: Az én bábám lánya (Zalánt szül)

Dina szül. Már ne üljek be a kádba, mert a víz elfolyt, úgyhogy gyors zuhanyozás, munkaruha, innentől nyugodtan tehetem még a teendőimet. Szombat délután.

Este nyolc után érkezik a telefon Beától, hogy lánya a vége felé jár a vajúdásnak, induljak. Szerintem nem telik el tíz perc, ott vagyok.

Másik lánya nyit nekem ajtót, ő kísérgeti a kislányokat, akiket már az ágyikó vár. A kisebbik kislány talán jobban várja az ágyikót, mint az őt. De még a Tarzan vége meg lett ígérve a nagyobbacskának. Hihetetlen csendben és nyugalomban várakoznak apukájukra, aki most mást csinál. A hálószoba csukott ajtaja mögött az anyukájukkal van. Dinával. Aki készül a kisfiú szülésére, születésére.

Az én bábám, Bea, aki most itt anyuka, nagyi, bába, doula egyszerre, keresi, mi is a sorrend. Még van átjárás a szerepek között. De a legfontosabb szereplő mind közül most, ezen a márciusi estén, a hálószobában utazik.

Én ajánlkozom kicsit erre is, arra is, de maradok aztán a Tarzan előtt én is a lányokkal. Vendégnek érzem magam, váratlannak, de nem hívatlannak.

Mennyi lány! Nemsokára borul az arány.

Aztán Tarzan véget ér, Apuka jön, fogmosás, viccelődés, ágyikó, és gyors elalvás. Tudnak valamit ezek a lányok. Addig Anya kísér. Aztán megint Tomi.

Kislámpát keresünk, kevesebb fény kéne, eközben pillantom meg először Dinát, oldalt fekszik az ágyon. Nem látom a beígért HATALMAS hasát, pedig már olyan kíváncsi vagyok.

Vissza a nappaliba, kis beszélgetés is belefér, de látom Beán, hogy minden antennája a hálószobára van irányítva. Kicsit feszült. Cseppet sem csodálkozom. Én még nem bábáskodtam lányom szülésénél. De egyszer majd én is, remélem.

Aztán megváltozik lassan valami. Beférünk a hálószobába, bölcső kikerül, bugyi lekerül, Dina elhelyezkedik a szülőszéken, Tomi mögötte, egy kis faszéken. Dina szerint jó az, hadd fájjon egy kicsit a segge neki is. Pedig ez a fiú csak ölel, mosolyog, puszil és szeret.

Hosszú, erős összehúzódások, Dina meg se mukkan. Egy-egy nagyobb sóhaj, combba vájt körmök, meg-megemelt fenék, átszellemült, gyönyörű vajúdó.

Bajban vagyok a fényképezéssel. Olyan sok megörökíteni való pillanat, de félek, hogy zavarok vele. Ráadásul este van, nem úgy, mint Léna születésénél, akkor nem kellett vaku. Kérdezek, nincs egyértelmű nem, ki tudom kapcsolni a vakut, csinálok pár képet, de valahogy most nem megy. Szerencsére van nagynéni, akinek oda tudom adni, megkönnyebbülök.

Dina már nyomogat. Még kicsi rendezkedés, minden a kezünk ügyében legyen, és akkor pattan a burok. Bábanagyi alig tud elugrani kicsit. Bőven eléri unokája meleg magzatvize.

Én is mellé térdelek, csöpög a vér. Hát ez most miért. Feszülten bámuljuk a csöpögést, ami épp eláll, amikor már el kell neki.

Szívhang. Nem olyan jó. Ha bent van a szülőcsatornában, akkor elmegy. Összehúzódás, Dina megemelkedik, nyom, de még nem mutatkozik senki. Szünet. Szívhang. Jobb. Összehúzódás, Dina megemelkedik, visszaül, megemelkedik, visszaül, nem látszik. Szünet. Bea azt mondja, még nincs olyan közel. Szívhang. Tökéletes. Akkor most nyugodtan lehetne váltani, ajánlunk térdelést, földön nem jó, ágyra feltérdel, Tomiba csimpaszkodik.

És így elindul ez a kisfiú. Bea hirtelen megérzi a kerek fejecskét, kibújik, vár. Szünet. Egy kis szünet. Édesen csücsörít, csorog belőle a nyák, aztán mocorogni, tátogni próbál. Megtörlöm az orrocskát, nyakán a zsinór, de nem lehet lefejteni. Na, akkor jöjjön már kifelé, jaj, ott a keze is, hallom Beát, de a következő összehúzódásra megindul, vállig engedi a zsinór, utána csak bukfenccel tud kibújni.

És megszületett, zsinórt lefejtjük gyorsan, kicsit elfáradt a végére, nagyitól bábacsók, aztán egy kis törölgetéstől megjön a hangja. Anyukája átfordul, lefekszik, és most már ott a helye Anya hasán, mellén.

Minden megváltozik. Itt van már Dina és Tomi kisfia, Bea legújabb unokája, Frida és Léna öccse, Ráhel unokaöccse, az én bábám lányának harmadik gyermeke. Most valahogy betolakodónak érzem magam a családi körben, ki is jövök a szobából, nem mártózom meg a mérhetetlen örömben, utólag sajnálom.

Egy óra múlva születik a lepény, a kádban én kapom, a bába elfáradt, szeretne már nagyi lenni. Szép kuckója volt odabenn Zalánnak.

Utána jöhet a tiszta ágy, benne Dina, rajta Zalán, de előtte még Bea megölelgeti szép, meztelen unokáját, igen, ő már a nagyi, aki csak csodál.

És még egy kicsi ölelkezés, beszélgetés a konyhában, és akkor Bea elmeséli, hogy milyen nehéz volt ez neki, és mennyire féltette hetek óta Dinát és Zalánt.

Nem tudtam. Nem baj, de nagyon szíven üt ez most, átérzem, mit élhetett át az elmúlt órákban. És meg is lepődöm, mert nem látszott, hogy ő is nehéz úton jár. Talán nem is látszhatott, hiszen lányát kísérte éppen egy másik nehézen.

Még egy kicsit bemegyünk a szobába, még egy-két fénykép kattan, aztán magukra hagyjuk az új családot. Együtt indulunk haza, Bea, Ráhel és én.

P. É.

Véletlenül kiválasztott mesék.