igaz történetek szülésről, születésről

1146. nap: A tavasz hírnöke

Megjelent: 2013. nov. 24.

A harmadik kisbabánk 38 kerek hetet töltött a pocakomban, így ő volt odabent a legkevesebb időt. Gondoltam, hogy ő is a terminus előtt fog kibújni, de arra nem számítottam, hogy ilyen hamar. A harmadik babánkat a tavasz hozza el, gondoltam én, amikor a terminus kiderült. Az én fejemben pedig már hamarabb megérkezett a tavasz, mint valójában, így ő se volt rest világra jönni. Ez alkalommal sem tudtuk előre, ki lakik odabent, direkt nem akartuk tudni.

Február utolsó éjszakáján elindult a szülés, rendszeres kontrakciók jelentkeztek, de le is állt, mert a két nagyobbik gyermekünk nátha miatt igen gyakran felébredt, és a háromévesem mellettem aludt. Másnap reggel úgy éreztem, aznap még mindent el tudok intézni, amit a babánk érkezéséig kell. Ennek megfelelően egy igen tevékeny nap után este már éreztem megint kontrakciókat, de nem akartak sűrűsödni, se pedig hosszabbá válni. Hisz a gyerekek gyakran ébredtek. Ezért döntöttünk úgy a férjemmel éjfél tájban, hogy férjem átviszi őket a nagymamához. A majdnem kétévesünk szinte végig aludta az öltöztetést, a háromévesünk viszont rendkívül izgatott lett, hogy érkezik a pici testvérke!

Férjem visszajött, és megbeszéltük, lefekszik aludni, ébresszem, amikor szükségem van rá. Ezután is az órával a kezemben szenderegtem, és mértem a fájások gyakoriságát és hosszát, mint a gyerekek átfuvarozása előtt. Attól féltem, leáll a szülés, mint előző éjjel.

Három körül ébresztettem fel a férjemet. Négy óra előtt hívtam Ágit telefonon, a férjem pedig a doulámat hívta fel. Egyszerre érkeztek meg a segítők, én éppen a kádban ücsörögtem. A férjem ekkor hat-hét percenként jelentkező egy perc körüli fájásokat mért. Ekkor még egész szociális voltam, beszélgettem a segítőkkel.

Elmeséltem, hogy a 37. héten, vasárnapi napon volt egy vesegörcsöm is, ami 24 órán keresztül tartott, és nagyon megszenvedtem. Ezúttal is ráfeküdt a baba a vesevezetékemre, mint az első babánk a 36. héten, és akkor múlt el a görcs, amikor a baba spontán arrébb mozdult. Ezúttal is megerősödött bennem az érzés, hogy a vesegörcs pont olyan, mint a szülési kontrakció, csak nincs semmi értelme… viszont kifáradtam a vesegörcs miatt a fájdalom elviselésében, ez kiderült számomra szülés közben.

A kontrakciók hossza nőtt, intenzitásuk emelkedett, ahogyan a vízben ültem, és tudtam, hogy a gyerekeink jó helyen vannak. A szülés haladt tovább. Irtózatosan fájt. Tudtam, hogy ez így megy, tudtam, hogy minden rendben, de nagyon fájt. Végül kiszálltam a kádból, és a nagyszobánkban vajúdtam tovább. Ráhajoltam a járóka rácsára, utána pedig az ágy előtt térdelve támaszkodtam az ágyra. „Kitágult már a kijárat? Ági, hogy állunk??” Kezdtem kifáradni. „Látod már a fejét??” „Elegem van! Annyira elfáradtam!! Mikor lesz már vége??” Lassan elérkeztünk a kitoláshoz. Úgy éreztem, szétfeszít a baba feje. „Nem bírom, nem bííírom tovább!! Meg akarok pihenni!!!” A tolófájások között egyszer csak azt éreztem, csorog végig rajtam a magzatvíz. Megrepedt a burok, ettől egy kicsit enyhült a szétszakadok érzés.

Ez alkalommal sem volt villám kitolás. Én nem úgy szülök. Kértem két tolófájás között a segítőket, hogy bátorítsanak, mert én tényleg az erőm végére értem. Tényleg megfordult a fejemben, hogy mi van, ha nem jön ki, mert elfogy az erőm?? Hirtelen el tudtam képzelni azt a lelkiállapotot, amikor a vajúdó nő azt kiabálja: Szedjék ki belőlem a gyereket!…

Nem tudom, az első szülésemkor honnan jött az a meginghatatlan hit, hogy képes vagyok megszülni a babát. Ebben akkor sem bizonytalanodtam el, amikor megrekedt a szülés tágulás és kitolás közben is. Egyszerűen tudtam, hogy képes vagyok megszülni a kisbabámat. Másodjára már volt bizonyítéka annak, hogy képes vagyok rá, és ez segített. Ez alkalommal viszont nem tudtam, van-e még erőm kitolni babát. Iszonyú félelem volt bennem a kitolás alatt, hogy esetleg mégsem, mert az erőm elfogyott. Elfogyott az idióta vesegörcsben, ami felért egy háborítatlan szüléssel…

Imádkoztam, üvöltöttem, az ágyra borulva kapaszkodtam a férjembe, és szorítottam a doulám kezét. „Kibújt a feje!!” – mondta Ági. „Mindjárt kint van ő is!!” Minden erőmet összeszedve a következő tolófájással kibújt a baba 7.50-kor. Rögtön a kezembe kaptam őt, és már semmi nem érdekelt rajta kívül. Kisfiúnk érkezett!!

„De jó, hogy itt vagy!!” „De jó, hogy kibújtál!!” „Annyira vártalak már!” „Olyan jó, hogy megérkeztél!!!” Segítséggel végigfeküdtem az ágyon. A mellkasomra tettem az összegömbölyödött kisbabát, úgy gyönyörködtem benne. Annyira rövid volt a köldökzsinór, hogy alig ért el így a baba a cicihez. Próbáltam rátenni a pici szájat a bimbóra, de újra és újra csak az ujját kapta be a kisfiunk.

A kibújást követő egy órában megszületett a lepény, ami rendkívül picike volt a bábák szerint.

Kisfiunk hamar rákapott a cicire, már aznap ügyesen szopizott.

Azt gondoltam, harmadjára könnyebb lesz. Nem így volt. Gátsérülés nem történt annak ellenére sem, hogy a babánk szalutálva érkezett. Az arca előtt tartotta az egyik kis kezét.

A megérzésem viszont bejött, a harmadik babánk a tavasz hírnökeként március elsején bújt ki.

K. A.

Első gyermekünk születése >>
Második gyermekünk születése >>
Negyedik gyermekünk születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.