igaz történetek szülésről, születésről

1437. nap: Én ugyan nem szülök (István – a másodszülött)

1437. nap: Én ugyan nem szülök (István – a másodszülött)

Már a férjemmel való találkozás is felér egy regénnyel, de szorítkozzunk a „lényegre”… Májusban egy TCS koncertre mentünk az akkor még vőlegényemmel, majd egy héttel későbbre jegyet nyertünk ugyanazon együttes zártkörű rendezvényére… hogy melyik alkalom hozta össze másodszülöttemet, a mai napig nem tudom, de házasságkötés előtti napokban derült ki, hogy már nem hárman leszünk az esküvőn például, hanem négyen. Tizenhárom hetes terhesen pedig együtt csápoltunk a Szigeten a 20. jubileumi koncerten.

A terhesség problémamentes (bár nehéz volt megszokni a két évvel azelőtti tüdőembólia miatti heparinszúrást naponta), leszámítva a méhszájon csücsülő méhlepényt, ami csak a 30. hétre vándorolt el (az elején még vérzést is okozva)… 32. hétig munka, majd karácsony és otthonlét.

Furcsa volt, hogy a fiúk minden nap elmennek, én meg otthon maradok, ami annyira nem volt az otthonom, mivel Férjhez költöztünk, mármint az anyukájához és hozzá… idegen környezetben naponta egyedül… a net tartotta sokáig bennem a lelket. Viszont leesett az első hó, és a doktor úr közölte, hogy jobb lenne, ha inkább befeküdnék a kórházba, mert 1. már kinyíltam (egyujjnyi a 37. héten), 2. 40 km-re lakunk a kórháztól, 3. a vizesedés és heparin miatt maradjak a közelben. Így Dávidom a Nagyihoz került, én meg befeküdtem a kórházba.

Kaptam számítógépet és mobilnetet, így a kapcsolat maradt, plusz Férj minden alkalommal, amikor lehetett, bejött. Teltek a napok, szobatársam is lett, aki a negyedik gyermekét várta (ötperces fájásokkal jött be, de abbamaradt valamiért). Jól elvoltunk, beszélgettünk, szidtuk a házszabályt, a napi CTG-t, aminek értelmét nem láttuk… stb.

Egy héttel a befekvés után egy csütörtöki nap délutánján megjegyeztem a férjemnek, hogy szerintem szombat reggelre szülni fogok. Azt mondta, oké, akkor nem tervez semmit a hétvégére. Most így utólag belegondolva, ő volt az egyetlen, aki tényleg elhitte nekem, hogy „tudom”, hogy elkezdődött valami…

Másnap reggel kiszöktem az osztályról. Vegyesgyümölcskoktél-konzervre volt szükségem! Azonnal. Így fogtam a kabátomat és kilógtam az ajtón. A boltban volt az első igazi fájásom, majd nyolcpercesekkel folytatódott… Jót tett a hidegben a séta (a kórházi szobába közel 40° C volt, mert attól féltek, megfáznak a babák), így nem siettem vissza. Nem is kerestek.

Délután az öcsémék látogatását már csak úgy tudtam „túlélni”, hogy öt-hat percenként erőteljesen masszíroztam a combjaimat… majd jött Férj, aki közölte: „Megváltoztál.”

Fél nyolckor azt mondta, hogy menjek be és szóljak, hogy készül valami, hát bementem. Egy tanulóval futottam össze, aki rákötött a gépre és ottfelejtett… Fél óra múlva jött vissza és közölte: csak a gyerek szórakozik, nem lesz még itt semmi.

Csalódott voltam, férjemet hazaküldtem, aki nem nagyon akart menni, de mondtam neki, hogy lefekszem, és amint van valaki, szólok. Így hazament. Megkaptam a heparint, és befeküdtem az ágyba. Keresztbe fontam a karjaimat, hogy azt mondja: akkor én nem is fogok szülni (tudom, makacs kos).

Tizenegykor a szobatársam felkapcsolta a villanyt, és jóformán kitolt a szobába, miközben ezt mondta: „Már hármat szültem, de szülést nem fogok levezetni, márpedig te most szülsz.” „Én ugyan nem szülök.”

De „enyhe” nyomására mégiscsak átbotorkáltam a szülőszobába, ahol ismét rácsatoltak a gépre és háromperces fájásokat produkáltam… a vizsgálat szerint pedig eléggé ki is nyíltam. Visszabotorkálva felhívtam férjemet, hogy akkor most tessék visszajönni, mert mégiscsak szülünk. Ébren volt, azonnal indult. (Ő maga kérte, hogy azt el ne felejtsem beleírni, hogy sebességtúllépési rekordot is döntött, mivel 20 percen belül a kórházban volt a 40 km-re lévő házból).

A doktor úr és Férj majdnem egyszerre érkeztek meg. A doki megnézett, minden oké, majdnem teljesen kitágultam, mindjárt jön, csak hozza a papírokat. Férj már ott maradt. A papírok kitöltése közben és alatt főleg Férj és doktor úr beszélgettek, én az egyedüllét és a papírkitöltés alatt függőleges helyzetben az ágyra borulva lélegeztem…

A doktor úr a papírmunka után mondta, hogy huppanjak fel, és állítsam be az ágyat. Majd a szokásos átlélegzés jobb oldalon és bal oldalon is, egy burokrepesztés, és jöttek is a tolófájások.

Mint később kiderült, pár doki és a műtő is várt kint, mert mindenki azon izgult, hogy a heparin beadását követő hat órán belül szülök… de nem volt gond. Még csak a feje volt kint, amikor már nyöszörgött (a doktor úr mondta is, hogy leszívni sem kell), majd gyorsan kint is volt. A köldökzsinór lüktetését megvártuk, a szülésznő elvágta, Istvánt a csecsemős megfürdette a fejem mellett Férj asszisztálásával, miközben kaptam egy injekciót a doktor úrtól a heparin miatt. A méhlepény már gyorsan meglett utána. Gátmetszés nem volt, repedés kétöltésnyi. A boldogság határtalan. A 4 kg felettinek jósolt gyermek adatai: 3200 g és 53 cm.

A kórházi napok hamar elteltek, Istvánom nagyon békés baba volt, bár a nyelvét kétnaposan fel kellett vágni.

B. B.

Dávid > > >
András > > >

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.