igaz történetek szülésről, születésről

1302. nap: Ajtók (második lányunk, Panna születése)

1302. nap: Ajtók (második lányunk, Panna születése)

Elérkezett az újabb gyermek családi közösségbe való testi megérkezése. Az összehúzódások jóságosak, finomak, s egyre többször jövögetnek. Jó lenne, ha Robi már most velem lenne, de a munka elszólítja. Reggel van, még hosszú a nap. A baba érkezésére itt lesz. Pihenek napközben. Mégsem jó egyedül itthon lenni. Pedig nem vagyok egyedül, itt van Virág, aki lassan kétéves, és mégis tudja, hogy a mai nap valami más. Elmélyülten, nyugodtan játszik a könyveivel, játékaival, állatkáival. Jobb lenne még jobban elmélyülni, teljesen pihenni, hogyha sokáig tartana a szülés, maradjon elég kitartásom, energiám. Anyu éppen nem dolgozik, ma elhozza Robi, legalább van velem valaki, és Virágra sem kell nagyon figyelnem.

Késő délután már készülődünk, Virágot elvitték a Mamáék, egyedül maradtam, és nem jó így lenni, de hamarosan érkezik Robi. Jó lenne együtt lelkileg teljesen ellazulni, könnyebben szülni, mint ahogy elsőre sikerült. Robi is megérkezik, berendezzük az ágyat, hívjuk Ágiékat.

A bábák érkezésével a folyamat leáll. Mi történik velem? Mégsem lesz semmi? Üdvözlök mindenkit, de kizökkentem a folyamatból, és zavarban vagyok. A konyhában az előtérben megindult a pezsgés, de olyan csendben, mintha nem is lenne senki a házban. Hogy ellazuljak ismét, Ágiék fürdőt javasolnak. Belemerülök a kádba. Jótékony kezek párnát készítenek a fejem alá, Ági mosolyogva a kád mellett vizet csepegtet a hasamra. Sikerül ellazulni, a fájások lassan visszatérnek. Az ajtón halványan beszűrődő fény világítja meg csupán a fürdőt, és mindenki csendben teszi dolgát. Nincs külön kérésem, kívánságom, minden jó, ahogy van.

Az összehúzó fájások szépen érkeznek, belemegyek, és amikor az erő megérkezik, valami láthatatlan kapu nyílik meg előttem. Túl vagyunk egy gáton, aztán jön a következő, közelebb és közelebb kerülve a számtalan ajtó végéhez. A bojler csepeg, szeretem a vízcsepegést, ahogy elválik egy vízcseppecske az egészből, beleesik egy másik világba, maga körül koncentrikus köröket kelt, apró felgyűrődött hullámokat keltve… Mint az ajtók előttem, mint a szülőút, és a hasamban levő „vízcseppecske”.

Valaki érkezik egy kis edénykével, felmadzagozva, és valahogy a bojler alá helyezi. Nem egyszerű feladat. Felfogják a csepegő vizet, hogy ne zavarjon engem. Kérdezik, feltehetik-e. Hát persze… Még a mosolyt sem tudom az arcomon visszatartani. Olyan kedves volt a gesztus, hogy mi minden apróságra figyelnek körülöttem, hogy jólesett a szöszmötölés a bojler alatt. Az ajtók a csepegés nélkül is nyílnak, továbbra is.

A vízben, testemben halk pukkanást hallok, érzékelek. Elment a magzatvíz. Szűrő, vízelemzés. Minden rendben. Ági néha szívhangot hallgat, méhnyakat vizsgál, aztán lazító masszázst is kapok.

láb

Nagyon jólesik. Az idő halad, talán már elérkezett a találkozás ideje is. A fürdő és a kád is szűk a szüléshez. Ki kellene szállni. Tiltakozik a lelkem ellene. Megint változás, változtatás, leáll majd minden, és keseredetté váltam, amikor érzékeltem a teljes ellazulás és a víz jótékony hatásának elmúlását. Hatalmas sziklának éreztem magam, amit valahogy most szükséges kiemelni a vízből. Kicsit kellemetlen is. Mint egy mamut, aki beszorult valahova, és kicsi törékeny kezeknek kellene kiszabadítani engem. Valahogy sikerült.

Az eddigi lebegés után a talajon való mozgás is nehézkessé vált. Megindultuk az ágy felé. Újra csend, nincs semmi. El kellene lazulni. Talán, ha kivonulna mindenki. Pusmogunk Robival, visszatérnek a fájások, egyre erősebbek. Ha lehetne menekülni előlük, inkább megtenném, de mégis ezt az utat kell végigjárnom. Hol állok, hol fekszem. A csípőmozgás állva most nem segít, talán fekve könnyebb lesz. Nehezen találom helyem. Jön a masszázs, simogatás, borogatás. Javaslatok érkeznek, de már az ágyban való megmozdulás is rettenetes energiákat emészt fel részemről, inkább a mozdulatlanság. Az oldalamra fekszem, így valamiért jó.

Aztán megindul valami. Robi mellettem, halkan duruzsol a fülembe. Óriási energiák keringenek, magával ragad a fájásban lelkileg. A lábam a vállával valaki tartja, ha már ezt a nem mindennapi helyzetet sikerült választanom. Micsoda kitartó erő kellett neki is.

Tizenkettedikét írunk. De hány óra van? Kapom a választ, mindjárt éjfél. Akkor sietni kell. Nem szülhetek 13-án, és legfőképpen, nem születhet a gyermekünk 13-án.

KettenA fejet már lehet érezni, mindjárt kinn van a baba, és már a kezemben is tarthatom. Felsír, gondos kezek becsomagolják, és már mellém is helyezik. Kis vizes fejecske, gyűrött bőr, pislogó szemecskék, lapos orrocska, gyönyörű kezecske, és gyönyörű az egész. Micsoda öröm, az eddigi figyelmes csend helyett felszabadult nevetgélés, látom a mosolygó arcokat.

Köszönet mindenért, mindenkinek.

H. K.

Virág > > >
Zsóka > > >
Blanka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.