igaz történetek szülésről, születésről

11. mese: Titkos küldetés (Guszti)

11. mese: Titkos küldetés (Guszti)

Második gyermekünket vártuk, és biztosak voltunk benne, hogy itthon fog születni. Első gyerekünkkel is otthonszülést terveztünk, de kórház lett a vége. Most más bába, más baba, más a helyszín is….

Gusztika titokban fogant. A kilencedik hét környékén vettem észre, hogy valaki otthont talált magának a méhemben.

A 15. héten megnéztük őt ultrahangon. Kislány – mondták. Legközelebb a 37. héten nézettük, ahol egyértelműen látszott, hogy kisfiú. Titkolózó kisbaba. Nagy volt az örömünk.

Harmadika. Gyönyörű napos őszi idő. A tájat még színezik a Pilisben a levelek. Kedd reggel hat óra. Érzem, hogy ma valami más. Ma valami lesz. Kétéves kislányunkat kedvesem a nagyszülőkhöz viszi, és megy a dolgára. Lilike visszanéz rám az ajtóból. Látom a szemén, hogy sejti, mától minden megváltozik.

Becsukom az ajtót. Leülök. Piros ruhában vagyok. Tündér Lalát olvasom Szabó Magdától. Jönnek a kontrakciók. Leteszem a könyvet. Elmúlnak. Megint olvasok. Hívom a párom. Szerintem jöjjön haza. Hívom a bábáimat. Jól vagyok, nem kell sietni, de azért majd jöjjenek. Minden úgy megy, ahogyan kell. Vajúdom. Szépen.

Megérkezik Dénes. „De komolyan nézel ki” – mondja. Délután egyre itt vannak a bábák. Átöltöznek. Megpuszilnak, megsimogatnak. Rám néznek. Rájuk nézek. Beszélnek a szemek. De jó, hogy itt vagytok – gondolom. Kérek egy vizsgálatot, majd vérnyomásmérés. (Azt nem kérem.)

Kontrakciók. Egyre erősebbek. Tágulok. Megbocsátok. Magamnak. Másoknak. Sírok. Csókolom a szerelmemet. Tágulok. Zengem az „Á-ÓÓÓÓ”-kat. „Nagyon ügyes vagy” – szól egyik bábám.

Szép a vajúdás. Szépek a bábáim. Tágulok. Fájdalmas a megbocsátás. Teszem a dolgom. Itt mindenki teszi a dolgát. Szavak nélkül. Rezdüléseket érzékelve. Penge figyelemmel. Itt csak a jelenlét, az éberség dolgozik. Uralkodik, hiszen meg fog születni ő. Második gyermekem, első fiam, férjem ötödik gyermeke, első fia.

Mocorgok. Helyzetet kell változtatnom. Négykézlábra ereszkedem. „Tartsál” – mondom neki. „Tartalak” – válaszolja.

Megindul a kitolás. Ez tényleg kitoláááás! Hogy hozhattam magam ilyen helyzetbe? Ezt csak egyedül tudom megcsinálni. Burokban, mégis egyedül. „Gyere, pici baba, gyere kicsike”…

Pukkanás. Elfolyik a magzatvíz. „Szép tiszta” – mondja bábám. Megnyugszom. Magamban mégis föllázadok, hogy meddig tart még? Remegek. Meghalok, szétrepedek. Nagyot kiáltok. Nagyot tolok. Érzem, hogy jön.

Aztán megáll. „Nem akarsz helyzetet változtatni?” – kérdezi. Szabadság, bizalom érzése bennem. Nem javasol. Kérdez. Én döntök. Változtatok. Beleülök a fotelbe. Lábam bábám vállán. Nem jön a kontrakció. Várok.

Most jön. Feje már kint. Megint leáll. „Szeretne már levegőt venni” – mondja. Végre jön az utolsó kontrakció. Kitolom.

Köldökzsinórt nyakról le. Kisfiam a karomban. Bugyolálják. Én csókolgatom. Megszületett. Boldog vagyok! Ilyen a szülés, a születés természete. Büszke vagyok magamra, a fiamra. Hálás a segítőimnek.

Isten hozott, drága Gusztikám!!!

H. V.

Lili > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.