A legutóbb megjelent mesék
1227. nap: Leszek! (Abigél története)
Sokáig azt hittem, ez egy rémálom, és egyszer majd felébredek és vége lesz… De minden felébredésnél belém hasított a kegyetlen valóság: igen, ez igaz, és mivelünk történik meg. Olyan volt, mint amikor várja a halálraítélt, hogy végrehajtsák rajta az ítéletet.
Tovább
1226. nap: „Ha nem nyom háromra, baj lesz, fiatalasszony!”
Nézték a papírjaim, informálódtak, és amikor megnézett a szülésznő, elkezdett üvöltözni, hogy képzelem teljes tágulással jönni, és szerinte két napja vajúdok. A másik ledöbbenés és szidalom azért ért, mert a papírjaimon minden orvos neve szerepelt, és most ő kit hívjon, mégis, ki a csodához tartozom. Mondtam neki, hogy nekem teljesen mindegy, kivel szülök, mert már mindenkihez volt szerencsém, s jó nekem az, aki itt van szolgálatban.
Tovább
1225. nap: …és most (Maja születése)
A fájások kb. ötpercesek voltak, mélyen szuszogva fogadtam és engedtem őket végig a testemen. Lányom be-bejött, puszit adott a hasamra, hogy ne fájjon annyira, de azért legyen elég erős. Mintha hatott volna.
Tovább
1224. nap: Akkor… (Veronka születése)
Elképesztő élmény a szülés felhevült, intenzív, túlélésre játszó állapotából belezuhanni ebbe a végtelenül nagy megkönnyebbülésbe és boldogságba. Úgy éreztem, hogy ezek után én a világon bármire képes leszek.
Tovább
1223. nap: Gemelli
Kimentem, hogy jól lássak. Kivittem a másik babát is. Talán a hitetlenkedőknek, talán magamnak, le is fényképeztem a mosolyt, ami az ő arcán is megjelent: „De jó is élni! És itt, veletek lenni!”
Tovább
1222. nap: Születek én is (Sámuel születése)
Nincs kedvem írni a szüléseimről. Ország-világ elé tárni, amit még a barátaimnak sem mondtam el. Mégsem halaszthatom tovább. Ezerkétszáz-sok napja tartják fogva azt, akinek (majdnem) mindent köszönök, ezen a téren (meg néhány másikon). Meddig mehet ez még tovább? Elegen leszünk? Kitartanak a történetek?
Tovább
1221. nap: „Felveheted, a tiéd!”
Én feküdtem az ágyon, és szorítottam. Nem kiabáltam, mert úgy éreztem, az erőmet venné. A második tolófájásra (hajnali fél egykor) megszületett a babám! Felültem, és csak néztem, néztem. K. szólt, hogy „felveheted, a tiéd!”, ekkor tértem vissza a bűvöletből, és magamra tettem.
Tovább
1220. nap: Kicsi szemünk fénye! (Ferkó szerint)
Mindenki ügyesen, időben érkezett, de nem sok dolguk volt, mert Anyuka is és te is nagyon pontosan tudtátok, hogy mit kell csinálni. Anyuka szorította az én kezemet, és időről időre jajdult egyet, mert elég fájdalmas, amikor egy kisbabának utat kell csinálni. Te pedig kereseted az utadat, ügyesen forgolódtál és dugtad ki a kis fejedet.
Tovább