igaz történetek szülésről, születésről

1818. nap: „Legalább az arcát szeretném látni!”

1818. nap: „Legalább az arcát szeretném látni!”

Első gyermekemet 16 évvel ezelőtt szültem, úgy, hogy tudtam, alá kell rendelődjem a kórházi elvárásoknak. Nálunk a szülésfelkészítés is gyerekcipőben járt akkoriban. A párom irtózott a kórháztól, vértől, így szóba se jött, hogy bejöjjön a szülésre.

Párnapos „túlhordás” után már be kellett feküdnöm, oxitocinpróbát végeztek, és másnapra kiírták a szülés megindítását. Hajnalban szerencsére (vagy az oxitocinpróbának köszönhetően?) enyhébb méhösszehúzódásokra ébredtem, így sikerült elkerülnöm az azonnali infúzióbekötést, de egy-két óra múlva már burkot repesztett az orvosom, majd magamra hagyott. Ekkor nyilallt belém: „Istenem, hogy fogom én ezt kibírni a párom nélkül?!” Másfél perces fájásoknál újabb vizsgálat: nem szállt le a baba feje, nem tudom megszülni, császármetszés.

Őszintén szólva meg is könnyebbültem, hiszen így megszabadultam attól is, amitől féltem: az elhagyatottságtól, az ismeretlen, de a kórház által uralni kívánt fájdalmaktól…

A műtét altatásban történt, nehezen tértem utána magamhoz. Csak arra emlékszem homályosan, hogy remegtem, mint a kocsonya, amikor az orvosom bejött a szobába, és felhajtva a takarót ellenőrizte, hogy rendesen elláttak-e.

Mire magamhoz tértem, látogatási idő volt, erre hivatkozva nekem nem mutatták meg a babámat, így viszont még az anyósom is hamarabb láthatta, mint én.

Infúzióval „kikötve” feküdtem, amikor látogatási idő után újra kértem a kicsit, aki a mellettem lévő ki-be tolható kis fiókban feküdt, áttolva a túloldali babaszobába. A nővérke csak elszáguldott mellettem, közben kirántotta a fiókot. A pici arca éppen az ellenkező irányba nézett. Újból szólnom kellett: fordítsa át a baba fejét, hogy az arcát is láthassam. Megalázó volt. És persze én is fekve, ő is fekve – nem sokat láthattam belőle. Hogy a karomba vehessem, szóba se jöhetett.

Akkor még három napig fektettek császár után. Folyamatosan vért és infúziót kaptunk. A harmadik napon szabadítottak csak meg a fekvő, „kikötözött” helyzettől, és kaptuk meg az engedélyt a szoptatásra, amihez segítséget viszont nem nagyon kaptunk. A harmadik gyerekemmel jöttem rá, hogy helytelen volt a mellre tétel módja is, nem csoda, hogy hamarosan véresre sebesedett a mellem.

V. G.

(A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.