igaz történetek szülésről, születésről

1882. nap: Igazi anyává születhettem (Regő születése)

1882. nap: Igazi anyává születhettem (Regő születése)

December 12.: Egész nap borzasztóan fájt a hasam, mintha egy kardot nyeltem volna le. A nap vége felé már annyira fájt, hogy levegőt is alig mertem venni. Haza is rendeltem Petit, vigyázzon a gyerekekre. El kell mennem ügyeletre, mert valami nagyon nincs rendben. Nem bírtam ki, míg hazaér, így átjött a szomszéd néni a gyerekekre vigyázni, a fia pedig elvitt az ügyeletre, ahol is beutaltak nőgyógyászati vizsgálatra (petefészek-gyulladás gyanújával).

A kórházban nem találtak semmi rendelleneset, csak azt, hogy az ultrahang alapján várandós kéne legyek, de nincs sehol a petezsák. Elküldtek vérvételre, de az is negatív lett. Felírtak fájdalomcsillapítót és hazaküldtek. Én pedig nem vettem be a fájdalomcsillapítót, mert szöget ütött a fejembe, hogy lehet, babát várok a negatív eredmények ellenére is.

December 26.: És igen!!! Kicsit megkésve, de megérkezett a legszebb karácsonyi ajándékunk. Nem volt kérdés, otthon szülünk.

Azt hiszem, a harmadik gyereknél értettem meg, miért is van az, hogy engem egész nap kínoz a hányinger. Ha nem kínozna, nem lassítanék le, és nem figyelnék rá is ugyanúgy, mint a megszületettekre.

Azon is a harmadik gyereknél gondolkoztam el először komolyan, hogy nemcsak a háborítatlan szülés a fontos, hanem a háborítatlan várandósság is. Ezért is írom le elejétől fogva.

Január 19.: Elmentem a körzeti kórházba, hogy hivatalosan is meg legyen állapítva, Regő úton van.

Február 23.: Genetikai ultrahang, lehet hogy kisfiú.

Március: elkezdtem újra járni az információs hétre, ahol megismertem leendő bábánkat.

Március 10.: Most már biztos, hogy mozog.

Március 30.: A tizennyolc hetes genetikai ultrahangon azt mondta az orvos, túl lent van a gyerek, koraszülött lesz (szomszédasszonyom halkan megjegyezte: koraszülött se, mivel 18 hetesen ez vetélésnek számítana).

B-ről visszafele azonnal felhívtam a bábámat, mit tegyek. Sok fekvést javasolt és az ágy lábainak megemelését. Teljesen kikészültem. Eddig nem keményedett a hasam. Na, de ezután kockában állt egy hétig. Egész éjjel sírtam.

Másnap beadtam a gyerekeket a szomszédba és bementem egy másik bábához, hogy mondjon valamit, mert különben megőrülök. Megnyugtatott, mondván a harmadik gyereknek már elődei kitágították a teret, és simán lehet lent is és fent is, ez normális. Azért még egy hétig evett az ideg.

Aztán beütött a bárányhimlő, és semmi másra nem maradt időm, csak a két nagyobb ápolására. Mikorra elmúltak a pettyek, vettem csak észre, hogy a keményedések is elmúltak.

Visszatértem hát a hétköznapokba. Újra bringán és mögöttem utánfutóban a két gyerek. Hiába a sok fizikai kerti munka és a napi bringázás, a keményedések nem tértek vissza. Megnyugodtam, és megbeszéltem magammal, ha a baba marad, akkor mindent kibír velünk, ha pedig mégis inkább visszafordul, tegye még most, ne később.

Május: A bábánk ugyanakkora várja a babáját, mint mi. Tehát kell egy B terv. Kaptam egy másik városbeli telefonszámot és megkerestem őket. Elsőre nagyon soknak tűnt, hogy olyan messziről kell majd szüléshez bábát hívni. Mi van, ha túl későn szólok, és nem érnek ide.

Aztán elutaztam egy találkozóra és rá kellett jöjjek, Gy. nincs is olyan messze. Pest lehet, közelebb van, de ha épp dugó van, akkor ők érnek ide hamarabb. Ismét megnyugodtam, hogy ha így lesz, az is jó lesz. A lényeg, hogy otthon szülhessek.

Június 24.: A 30. heti találkozó. Nagyon felkészületlen voltam. Úgy éreztem, még igen távoli a szülésünk, nem igazán tudtam, mit kéne kérdezzek, mit akarok a szülésem körül. Többször megjegyeztem, még nagyon elfoglal a külvilág, nem figyelek sokat befelé. De erre is megnyugtató választ kaptam, ez a jelenség többedik gyereknél normális. Sok mindenről beszélgettünk, és olybá tűnt, mintha már rég ismernénk egymást. A végén újra elmondta, szerinte szép szülés lesz.

Az lett.

Az előző két várandósságom alatt is meghalt egy-egy rokonom, most ismét ez történik. Akkor nagyon rosszul éltem ezt meg. Lélekrablónak tartottam magam. Most három is meghalt. Azzal kell lassan szembesüljek, kihal a családom. Talán ezért is vágytam nagycsaládra, mert nekem nem volt, és rokonunk is alig.

Június 30.: Elmentem a másik bábámhoz megkérdezni, lenne esetleg C terv, ha M. éppen akkor szülne, mint én, vagy a másik városbeli épp akkor nyaral? Bár előre tudtam a választ, mégis személyesen akartam hallani.

Ellátott néhány jó tanáccsal a vérképemmel kapcsolatban, ami igen gyengén muzsikált. Több bábát is megkérdeztem, mit lehet tenni, hogy ezt a nagyfokú vérszegénységet a szülésre feltornázzam. Minden tanácsot megfogadva vasat vassal ettem a várandósság legvégéig. A vasinjekció is szóba került többször. A bába azt mondta, még várjunk vele. Addig is mindenből szedjem be a lehető legmagasabb adagot, mellé pedig C-vitamin, céklalé, szöges alma és minden egyéb természetes vasforrást egyek, hátha meglódulna.

És már megint a bábának lett igaza, nem kell egyből ágyúval verébre lőni. Olyannyira nem, hogy soha életemben ilyen jó vérképem nem volt, mint a szülés előtt három nappal levett vér eredménye mutatta. Előző két várandósságom alatt csak a kezembe nyomta az orvos fejcsóválva a receptet, hogy szedjem be a vastablettát. Egyéb tanácsot nem adott, mit mivel és mikor a legjobb.

Július 6.: Most meg azt mondták az ultrahangon, hogy ez is lány. Jó lett volna kipróbálni, milyen is egy kisfiú, de hát a három királylány még mesésebb.

Augusztus 4.: Elromlott a bejárati ajtónk. A szerelő megígérte, egy hét múlva cseréli. Hát ebből nem lett semmi, mivel kórházba került. A cég nem tudott új asztalost szerezni, csak három hét múlva. Nagyon bosszantott, hiszen négy hét múlva szülök.

Augusztus 11.: A múlt héten elkezdődött az egyik rágófogam gyökérkezelése. A gyógytömésekre jól reagált. Ezért a végső betömés mellett döntöttünk, mivel már a 37. hétben jártam.

Aznap éjjel irgalmatlanul fájni kezdett. Reggel visszamentem a fogorvoshoz és feltárta. Azt mondta, ő itt már nem tud mit tenni, szerinte jobb lenne kihúzni, és beutalt a J. kórházba. Ahol is két óra várakozás után kihúzták.

Sajnos szilánkosan tört és vésni kellett, majd a szemem is kinyomták a műszerekkel. Mondták, csússzak lentebb a székben, de mondtam, nem tudok, mert a gyerek lába már így is a bordáimba akadt. Borzasztóan megkínoztak. Mikor végre hazaértünk, be kellett vegyek fájdalomcsillapítót, hogy életképes legyek és a gyerekekkel is elbírjak.

Augusztus 12.: A 37. heti nagy ultrahang. Egyik otthonszülős ismerősömet kérdeztem meg, hogy hova jár ultrahangra, mit tud a J. kórház helyett. Az ajánlata nagyon jó volt, mint utóbb kiderült, ezt az orvost a bábák is szeretik, mert amit ő mér, az pont úgy van.

Be is mentünk Pestre egész családostul. Az ultrahangot 4D-ben is megnézhettük, és végérvényesen kiderült, hogy kisfiú.

Aztán felhívtam M-et, hogy akkor indulnánk a 37. heti találkozóra. De a kislánya megelőzött minket, így hát zavaromba és meglepetésembe nem is tudom, gratuláltam-e. Délután küldtem egy SMS-t neki, ne haragudjon, hogy épp az aranyórájába csörögtünk bele.

Így hát a leszervezett gyerekfelvigyázás helyett játszóterezés lett barátnőmmel és a kisfiával. Bár a fogfájás miatt szinte csak ültem és néztem ki a fejemből.

Augusztus 13.: Vérvétel és CTG. Nem javul a fogam, a Panadol már nem hat, erősebb kell. Bár nem szabad szedni, mégis muszáj volt bevegyek egy fél Algoflexet, mert már a szemem se bírtam nyitva tartani a fájdalomtól. Se enni, se aludni nem bírtam. A hatása alatt végre jóllakhattam. Leturmixoltam a borsófőzeléket és kiskanállal beszürcsöltem két tányérral.

Augusztus 15.: Sajnos még mindig nem javul a fogam, öt napja, hogy húzták. Ilyen még nem volt. A születésnapi ebédem után bebuszozok az ügyeletre, mert annyira fáj néha, hogy a fejem is lüktet. Még a dinnyét is csak leturmixolva tudom megenni. Az ügyeleten fény derült az állapotomra. Be van gyulladva a fog helye, tiszta genny, és ráadásul kilóg az állkapocscsontom is.

Ezután minden nap gyógycsíkos kezelésre jártam, napi 60 kilométert buszoztam.

Nem is gondolná az ember, milyen nagy fájdalommal jár ez a kezelés. Éjjel próbáltam elaludni, de már annyira fájt az egész arcom, hogy majdnem elsírtam magam. Úgyhogy bevettem egy újabb Algoflexet, de előtte bocsánatot kértem kistesótól, hogy majd egy hete mérgezem ezekkel a tablettákkal.

Az Algoflexnél érzem, hogy átjut a gyerekbe, sokat alszik, ha beveszem. Volt, hogy alig mozgott, már kezdtem bepánikolni, és nyomogattam a hasam, ébredjen fel. Szerencsére visszajelzett mindig. Tudom, nem szabadna bevenni, de enni se tudnék, és mellé itt a két nagyobb is. Kezdtem nagyon legyengülni.

Augusztus 16.: Nagyon mélyponton voltam. Iszonyatosan fájt az állkapcsom, a fájdalom átsugárzott az arcüregekbe és a fülembe. Rettegtem, ha rám jönne a szülés, nem lenne erőm megszülni, még kórházban sem. Testi és lelki erőm elhagyott. Úgy éreztem, ezen már se orvos, se gyógyszer nem segíthet, ezért elmentem a templomba imádkozni. Hátha az segít.

Ott találkoztunk egy barátnőm anyukájával, aki mint teológus egy mondatával tovább tudott lendíteni: „Mindig a legnagyobb sötétségbe születik a fény.” Ezután jól kibőgtem magam, és eldöntöttem, ha törik, ha szakad, akkor is véghez viszem az álmom.

A gyerekekkel pocsékul bántam. Szinte csak kiabáltam és utasításokat osztogattam. Ők pedig lelkesen élték a világukat, maguk módján készültek a szülésre. Egyik este például locsoltuk a virágokat, és a cserépből ugye folyt ki a víz, erre Lili ordít, hogy Villő hozd a sárga vödröt, mert folyik a magzatvíz.

Azt hiszem, akkor döbbentem rá, hogy napok óta nem nevettem, és arra is, hogy mennyire tisztában vannak a szülés mikéntjével, és azt is tudják, nemsoká itt az idő. Nem titkoltuk, hogy bábával szülünk, de lehetőleg nem is beszéltünk előttük róla, nehogy kiszivárogjon valami a nagyszülők felé.

Augusztus 17.: A nap vége elég durva lett. Peti lekéste a buszt, úgyhogy én az esti hétórásival mentem be a fogászatra szakadó esőben. A J. kórháznál akkora víz volt, hogy egy nagy Merci az ajtója közepéig merült, és persze keresztben állt. Tehát egyik út se volt járható. Végtelenül ömlött az eső, le se lehetett szállni, mert combközépig ért a víz.

Fél kilencre értem a Széll Kálmán térre. Fel akartam szállni a villamosra, amivel 20 perc alatt ott is lennék a fogászaton, de nem tudtam, mert a villamos nem járt! Mondom, jó, megyek metróval, ja, hogy az beázott, és az se megy, vagy nem mindenhol áll meg. Végül hosszú ácsorgás után busszal jutottam el az ügyeletre.

Hamar sorra kerültem, de már csak mezei fogorvos volt, a szájsebészet bezárt. De ott is tudtak cserélni gyógycsíkot.

Aztán rohantam vissza, mert az utolsó busz 22.45-kor megy, hát épp, hogy elértem. Úgyhogy éjfélre haza is értem. Ráadásul, ugye, a dugóban folyton fékezgetett a busz, már komolyan kezdtek a méhösszehúzódásaim bedurvulni. Húú, mondom, csak hazáig maradjak egyben.

Na, de itthon vettem egy jó fürdőt, amitől elmúltak a jósló fájások. Úgy ahogy, de sikerült már fájdalomcsillapító nélkül elaludnom, és reggelig fel se keltem.

Augusztus 19.: Ma a kilences busszal mentünk be CTG-re. Ahol egy igen mufurc asszisztensnő volt. Rám förmedt többször is, mit képzelek, hogy két gyerekkel megyek egy ilyen vizsgálatra. Azért gondolhatja, hogy ha lenne rá lehetőség, nem velük együtt járnék vizsgálatra. Pedig csak ültek csendben a könyv felett.

Regő természetesen most is aludt, de most szerettem volna, ha jó a CTG, mert megnéztem, 12 darab fájdalomcsillapítót ettem meg! Az azért sok, és hát biztos átment a gyerekbe is. Tíz perc után lekapcsolt a gépről, és mondta, ez nem jó, viszi a dokinak. Hiába próbáltam ébresztgetni szegénykét. Persze miután végeztünk, felébredt és majd szétrúgott.

Utána átvágtunk a városon az Sz. utcába a szájsebészetre. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy odabent csöndben lesznek, és majd ha kijöttünk, kérdeznek. Hamar be is jutottam, kicserélték a gyógycsíkot. Ha nem eszem, nem iszom és nem hajolok le, akkor egészen jó már.

Augusztus 20.: Ma a Romtemplomnál volt ünnepi szentmise és kenyérszentelés. Szerettem volna elmenni, de nem másztunk már hegyet, és esett is. Mégis kaptunk egy kis szentelt kenyeret. Ha más nem, ez majd segít, gondoltam.

Augusztus 22.: Ma is voltam kezelésen, elmondhatom, hogy már nem is fáj, de sajnos még gennyes. Holnap nem kell menni. Hétfőn rá kell nézzen egy szájsebész megint, majd ő megmondja, mit lehet még tenni.

Úristen, akkora már 39 hetes leszek!!! Minden kátyúnál azt érzem, megszülök, és így járkálok be Pestre, nagyon féltem. Kértem kistesót, maradjon még, hogy legyen időm összeszedni magam. Már nagyon vártam, hogy vége legyen.

Augusztus 24.: Ma reggel nyolcra már bent voltam a szájsebészeten, kivették a gyógyszeres gézt, és nem volt gennyes. Egyből újravéreztették a fogmedret, hát azt hittem, kiugrok a székből. Három nap múlva már elvileg nem fogom érezni, és addigra már erőlködni is lehet.

Augusztus 27.: Végre megjavították az ajtónkat. Nyílik a zár. A ház mindkét ajtaja szabadon járható. Mint egy jelkép lebegett a szemem előtt. Testem felső ajtaja megjavult, az alsó nyílhat már.

Napok óta este tíz és éjfél között nagyon erős jósló fájásaim voltak, már szinte rám jött a szülhetnék. A gyerek is annyira mozgott, hogy minden pillanatban azt éreztem, biztos mindjárt kiszakad a burok. Végül elaludtam, és reggel mégiscsak egyben keltem fel.

Augusztus 28.: Az első nap, hogy vidáman kelek. Elhatároztam, most mindent bepótolok. Jól bevásárolok, főzök egy szakajtóval, és végre annyit eszek, amennyi csak belém fér. Majdnem két hete szinte éhezem.

Reggeli után elmentünk piacra a gyerekekkel. Már közben több jósló fájásom akadt, de nem foglalkoztam vele, mert már egész héten naponta többször volt. A nyákdugó is majd egy hete jövögetett.

Délelőtt 11 körül hívtam először Petit, mert gyanúsan túl sok a jósló fájásom. Dolgozzon nyugodtan, csak úgy szólok. Ha mégis van valami egyéb, hívom ismét. Eszembe sem jutott még akkor, hogy mindjárt szülök.

12.44-kor hívott Peti, mondtam, változás nincs, továbbra is össze-vissza jövögetnek a jóslók. Pedig azok már nem azok voltak. Takarítottam, főztem, mint valami házi tündér. Ebédeltünk a gyerekekkel, de étvágyam nem volt túl sok.

13.42-kor újra hívtam Petit, hogy jobb lenne, ha haza jönne. Szerintem még ez nem az, de biztonságból mégiscsak jó lenne, ha mellettem lenne. Ő pedig még ebédet vett, szinte érezte, hogy muszáj, mert kell az erő. Elindult haza.

Azt hiszem, ekkor próbáltam hívni először a bábákat, készüljenek, de még ne induljanak. Nem sikerült elérni őket, hirtelen bepánikoltam, hogy most mi lesz.

Hívtam M-et, hogy mi lenne, ha mégis őt hívnám, mert a másikakat nem érem el. Mondta, épp csempézik, és nincs nála semmi. Mondtam, semmi baj, majd próbálkozom még, hátha felveszik, megyek, elaltatom a gyerekeket.

Altatás előtt még bepakoltunk a gyerekekkel az alvós ruhát, játékot, könyveket, ha mégis erősen rám törne a szülhetnék, legyen összekészítve. Megbeszéltük, amíg kistesó születik, ők a szomszédban lesznek, ha kell, ott is éjszakáznak.

Altatás közben a fekvéstől és mozdulatlanságtól éreztem, hogy ez már AZ. Ez nem fog leállni.

Nagyon nehezen aludtak el, közben megérkezett Peti. Ekkor már délután négy óra felé járt. Rettentő munkaszaga volt, elzavartam fürödni. Én pedig ittam egy pohár bort, mert úgy olvastam, hogyha ez az, nem áll le tőle. Enyhébbek lettek, de nem álltak le. Aztán én is lefürödtem, hátha attól lesz valami változás, de semmi.

Még mindig annyira kicsit fájt, hogy nem tudtam eldönteni, ezek fájások vagy jóslók. Néha meg-megjelent egy kis tágulási vérzés, de egyéb semmi.

Éreztem, ahogy nyílik a kapu. Bár továbbra is rendszertelenül jöttek és nem voltak elég hosszúak. Elő is kerestem a könyvben, milyen hosszúak a „jó” fájások.

Közben visszahívott a bába, hogy állok. Én pedig mondtam, vannak fájások, de túl enyhék és rövidek, jól érzem magam, nem kellenek még ide. De mindenképp szólok, ha van változás.

Még elvégeztem az utolsó simításokat a házon, minden a helyére került. Csak utólag látom, ez volt a fészekrakási ösztön elsöprő ereje. Petit beállítottam mosogatni, én meg addig begyúrtam 1 kg túrógombócnak valót. Közben beszélgettünk. Úgy éreztem, még nagyon az elején vagyok.

Megébredtek a gyerekek, amitől azt vártam, a jelenlétük, fecsegésük zavarni fog, de nem. Ebből is arra következtettem, hogy még nagyon az elején lehetek. Elkezdtünk készülődni a vacsorához.

Egy újabb telefon a bábákkal, mikor is azt kérdezték, fel vagyunk-e készülve arra az esetre, ha ők lekésnék a szülést. Ez számomra teljesen elképzelhetetlen volt, már miért késnék le, nem értem, minek ez a kérdés.

Nem fogtam fel, mit is takar valójában ez a kérdés. Utólag látom csak a módosult tudatállapotot magamon, normál esetben biztosan felfogtam volna, hogyha akkor elindulnak, épp ideérnek.

Nagy nyugodtan válaszoltam, hogy megvárom őket. Ha netán nagyon nem bírok magammal, áthívom a szomszédasszonyt, aki már öt gyereket szült otthon.

19.15-től Adél barátnőmmel beszélek 31 percen át, közben három fájás, ő észre sem veszi. Pedig már beszélni nem tudok a fájások alatt, rövidek, de nagyon erősek. Becsukom a szemem, megállok, kapaszkodok, mit kapaszkodok, szétforgácsolom az asztalt.

20.00: elkezdem gyártani a túrógombócot és a pudingot is, de az első kör után már átadom Petinek, egyre erősebbek a fájások, de még mindig nem az igazi falkaparós.

Vacsora közben már zavar a fény, lekapcsoljuk a lámpákat, gyertyákat gyújtunk. Vacsorázunk, közben ellepnek a hullámok. Elmerülök, majd eszem tovább a rózsaszín pudingos gombócokat. Nagyon finom, de csak kettőt eszem. Ezen csodálkozom.

Vacsora után Petit kértem meg, altasson ő inkább. Én pedig lepihenek, mert szörnyen álmos vagyok, nem bírom nyitva tartani a szemem. Még ekkor sem esett le, mennyire közel a megszületés pillanata.

Fekszem. Elöntenek a hullámok, és csak jönnek és jönnek egyre erősebben. Igen, ezeket vártam, ezeket, amik megkínoznak, amik földre tepernek!

22.13: hét-nyolc percenként jönnek a fájások, elég ritkák, gondoltam. Vártam pár fájást, és hívtam a bábákat, azonnal induljanak. Ekkor még azt hittem, óráink vannak. Mert mindkét szülésemnél így volt.

Peti kijött a gyerekszobából és leült mellém a földre. Viccelődve megkérdezte, forraljon-e vizet. Leintettem, mivel az még többször kihűlne hajnalig, gondoltam. Még csak most kezdtem el rendesen vajúdni. Még e közben is beszélgettünk, hogy én kb. hajnalra tippelem a szülést. Nem bírtam figyelni az órát, átadom Petinek.

23.10: Ekkor már négy-öt percenként jöttek, úgy érzem, épp csak szusszanni bírok két fájás között, és máris itt a következő. Húúú… ez elég kemény menet lesz, gondoltam.

Újra telefon a bábáknak, hol járnak már! Miért nincsenek itt, fénysebességgel. Azt akarom, mindenki itt legyen MOST! Úton vannak, de még kell idő. Tanácsolták, hívjuk M-et is, ő közelebb van. Hívtuk. Elindult ő is.

Úristen, ez nagyon fáááj, mindjárt szétszakadok. Úgy érzem, jön valami nedves. Sötét van, nem látok rendesen. Beteszek egy betétet, lássam, mi jön. Elönt a magzatvíz. Peti egy dekubituszlepedőt próbál alám tuszkolni. Kérdem Petit, „tiszta”? „Persze hogy tiszta, most vettük a gyógyszertárból.” Mondom, nem az, hanem a magzatvíz!!!

Felhajtom a nemezszőnyeget, és látom, tiszta víz van alatta. Megnyugszom, de a következő fájásnál bőgök, mint egy tehén. Valamikor kihangosította Peti a telefont. A bába kérdezte, nincs-e tolófájásom. Mondtam, dehogy van.

A következő pedig már az volt. Mondtam Petinek, jön a gyerek. Erre ő, hogy vegyem le a bugyim, ordítom, hogy nem tudom, vágja le. Elszalad ollóért.

Ahogy levágja, megjelenik Regő fejbúbja. Úgy érzem, kettéhasadok. A bába mondja, próbáljam ellihegni a végét, legyen idő tágulni. De újabb tolófájás, nem bírok ellenállni. Éget, ordítok. Petinek közben mondja, hogy amikor elfordul a baba feje, kapja el, mert egyszerre kijön majd.

Még egy fájás, emberfeletti erővel nyomok, mint egy ágyúgolyó lő ki belőlem a gyerek. Egyből sír, picit szörcsög is. Próbálom átvenni, a lábam között dörzsölgetem. Leszívom, mert olyan recsegősen sír. Jó, most már tisztán ordít.

rego2.Óhh, fiú, igen kisfiú. De milyen piros, nahát! Első gyerekemet nem láthattam megszületve, második tiszta lila volt. Ő pedig vérpiros.

A bába kéri, helyezkedjem vízszintbe. Mint egy lassított felvétel, olyan vagyok. Peti addig elkészíti az ágyat. Felmászunk, és magamra teszem.

Közben a gyerekek is megébredtek. Lili kijött, és mondtam neki, szóljon Villőnek is, mert megszületett kistesó. Felültek az ágyra mellém. Akkor Regő kinyitotta a szemét és körbenézet. Először a testvéreit vette szemügyre, aztán engem.

Peti addig próbálta eltüntetni a szülés nyomait, mert attól féltünk, hogy a gyerekek megijednek majd a vértől és egyéb dolgoktól. De ők le voltak nyűgözve a születés csodájától.

Aztán megérkeztek a bábák egymás után. Megnéztek, jól vagyok-e, és a baba is. Olyan jól voltam, hogy szaladni tudtam volna.

Megvártuk, hogy a lepény magától megszülessen. A lepényt megtisztították és a kádban megvizsgálták, amit a gyerekek végignéztek. Én a szobában aggódtam kissé, nehogy elborzassza őket a látvány. De olyan jól kezelték a helyzetet a bábák, hihetetlen volt. Elmagyarázták nekik, hogy ez volt a kistesó barlangja. Ebben élt, míg meg nem született.

Aztán a gátam felett egy kis tanakodás volt, mert úgymond határeset. Vagy egy öltés, vagy öt napig szigorú „lábösszeszorít” mozdulatok.

Ezután kimentem zuhanyozni. Soha ilyen jól még nem éreztem magam szülés után. Erős voltam, boldog. Háborítatlanul született meg a fiam. Egyszerűen minden a helyére került. Tökéletes volt minden.

Eztán a tisztán vetett saját ágyamba feküdtem a babámmal. Nem bírtam aludni. Nézegettem őt és csodáltam, milyen magával ragadó is a természet.

Holnap lesz három hónapja, hogy megszületett. Múlt szombaton ültettük el a lepényt Regő körtefája alá. Még most is a születés bűvkörében élünk. Nem telik el úgy hét, hogy ne gondolnánk rá.

És rád, Ági, hogy újra visszaadtad a születés megérdemelt helyét. Örülök, hogy megismerhettelek, és mélyen tisztelem azt, amit értünk teszel. Boldog vagyok, hogy megérezhettem, micsoda erő lakozik bennem, és az otthonszülés után végre igazi anyává születhettem.

H. B.

Regő születése apaszemmel > > >
Regő születése testvérszemmel > > >
Regő születése testvérszemmel > > >
Új ház – új gyerek > > >

 

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.