1839. nap: Flóra és a delfinek
Az orvos végig biztatott, hogy nyomjak, én pedig végig az autogén tréningen tanult ellazító formulát mondogattam, először halkabban, aztán hangosabban: „nyugodt vagyok, ellazulok”. A gyerekem számára lélegeztem, nem követhettem el ugyanazt a hibát még egyszer. Tudtam, mit kell tennem és meg is tettem.
Tovább
1820. nap: Felelősek vagyunk a gyerekeink születéséért
Felelősek vagyunk a gyerekeink születéséért. Ahogy születnek, az az első, alapvető élményük a világról. A császáros babáknak nincs lehetősége megtapasztalni, milyen megküzdeni a világrajövetelért. Anyja meleg, puha teste helyett pedig idegen kezek, műtőslámpa és garatleszívás várja. Az anya pedig a tomboló „örömhormonok” helyett egy komoly hasi műtétből kell, hogy felépüljön, miközben ugyanúgy el kell látnia csecsemőjét.
Tovább
1805. nap: Erősnek, ösztönlénynek éreztem magam (Ambrus születése)
Azt sejtettem, nagyon is, hogy bár szokás azt mondani, hogy „nahát, milyen szép kis feje van ennek a babának, látszik, hogy császárral született és nem kellett, hogy kínlódjon”, ez kizárt dolog, hogy igaz legyen. Hogy jobb legyen egy babának, ha egyszer csak hirtelen, minden előzetes „figyelmeztetés” nélkül és anélkül, hogy a baba és az anya teste jelezné, hogy elérkezett az idő, kiveszik tíz perc alatt az anya hasából.
Tovább
1802. nap: Három gyermekünk
Azt éreztem, selejtes vagyok. Egy nő, aki nem képes szülni, pedig semmilyen szervi problémája nincs! Kerestem a lehetőségét, hogy minél többet tanuljak a szülésről. Pár könyv elolvasása után még inkább szerettem volna, ha második gyermekünk normális úton jön a világra, hiszen a szülés egy életre meghatározó élmény a babának és a mamának is, meg a papának.
Tovább
1801. nap: Összetartó erő
Negyedik gyermekem megszületett otthon, úgy, ahogy mindig is szerettem volna. Végre úgy éreztem, tudok szülni, magabiztosabbá váltam, erőt adott, hogy érdemes küzdeni valamiért, ami nagyon fontos nekünk. A szülés gyönyörű élménye összetartó erő a házasságunkban is.
Tovább
1724. nap: Lágy, puha, kerek
Aztán kibújt a fiam feje, és a következő fájásnál az egész kisbaba kicsusszant... és ennyi volt a szép része. Mert nekem volt benne nagyon sok szép rész is, annak ellenére, hogy sok mindent másként szerettem volna. De volt benne harmónia, mert megteremtettem magunknak a dúlám segítségével...
Tovább
1669. nap: Katica reppenése
Bár a dúla úgy fogalmazott, hogy én hangolódtam rá, de szerintem az ő varázslatának lényege pont az volt, hogy ő volt képes együtt érezni velem. Úgy éreztem, hogy nemcsak a lélegzetünk, a szívverésünk is egy volt. A hangjából és tekintetéből olyan nyugalom és béke áradt, ami biztonságot nyújtott számomra, amikor elesettnek éreztem magam.
Tovább
1562. nap: Fiam születése – most nem lesz császár!
A rezidens ébreszt (lám, itt maradt velem, a témavezetője meg hazament...), hogy megvizsgálna. Érdekes módon most nem fáj. Kedvesen közli, hogy ha érzek tolófájást, akkor nyomhatok, mert eltűnt a méhszáj. Ó, hála legyen a magasságosnak! Még elmagyarázza azt is, hogy hogyan kell nyomni (nagy levegő, bent tart, rekeszizommal lefele présel). Nem kell lefeküdnöm, maradhatok félig ülve, szétbontják az ágy alsó részét, és emberek – igazi emberek – fogják meg a lábamat, nem kötöznek ki és nem kell kengyelbe raknom!
Tovább