1521. nap: Ez minden gyermeknek járna!
A kitolás alatt még többször helyzetet változtattam, végül az ágy mellett guggolva szültem meg a fiamat, úgy hogy a húgom tartott közben hátulról. Azt tudom, hogy addigra már igencsak fogytán volt az erőm, valószínűleg a korábbi haszontalan nyomások miatt is, de valódi kemény fájdalomra itt már nem emlékszem. A szükséges erőt pedig a szeretetteljes és megfontolt segítség még előcsalogatta belőlem.
Tovább
1519. nap: Sikerült természetesen!
A szülés számomra szépen zajlott, a szokásos felvételi protokoll után volt egy kis vitánk amiatt, hogy ilyen sokkal a magzatvíz elfolyása után jöttem. Vért vettek a fertőzés ellenőrzésére, és antibiotikum-tablettát adtak, amit a kedves szülésznő megmutatott, hogy melyik kukába dobhatok.
Tovább
1489. nap: Megálmodott ajándék (Domi)
Minden átmenet és fokozatosság nélkül hirtelen ötpercenként jöttek a fájások, én meg ültem a labdán, és mindegyik után azt kérdeztem, hogy ugye ez már nem fog elmúlni és nem fog leállni? Tünde nem értette, hogy miért kérdezgetem ezt folyton, elmeséltem neki, hogy Loránál mi történt. Mondta, hogy ne aggódjak, ez szerinte már nem fog elmúlni, legfeljebb, ha megszületik a baba.
Tovább
1488. nap: Megérkeztem (Laura, a babérkoszorú)
Kb. azzal egy időben, hogy leállt a folyamat, elkezdtem bőgni, és innen kezdve kb. hét órán keresztül zokogtam, üvöltöttem, összetörtem és újjászülettem, átkozódtam és megbántam. A párom szerint gyötrelem volt még csak végig nézni is... A baba végig teljesen jól volt, miatta egyáltalán nem kellett aggódni, nagyon jól viselte ezt a hosszú agonizálást. Amikor benne voltam ebben a folyamatban, akkor nem is tudtam igazán, hogy mi történik, csak azt, hogy rettenetesen fáj... valami a lelkemben, ott bent, egészen mélyen, és hogy iszonyúan szenvedek tőle.
Tovább
1448. nap: Ezerszer! (Dorka születése, VBAC)
Érkezik néhány „kétpúpú” fájás: még nincs vége az egyiknek, már kezdődik is a másik. Befut a doktornő. Még rámosolygok, hogy tudja, bár már keményen dolgozom, és nem nagyon létezik a külvilág, de boldog vagyok! De már jön is a következő hullám – azt hiszem, egyre hangosabbak az óóóó-k, az áááá-k, talán már cifrázom is.
Tovább
1394. nap: Második alkalom: hagyjanak!
Sokan nem értettek, a saját családom sem. „Nem lenne egyszerűbb megint belemenni a műtétbe?” – kérdezték sokan. NEM. Nem lenne az. Miért választanék egy nagy hasi műtétet, egy újabb heget ahelyett, amire születtünk, amire ki lett találva a testünk?
Tovább
1387. nap: Otthon vajúdva (Panka születése, VBA2C)
Ezer és egy forró vizes borogatást kaptam, keresztcsontnyomással, illóolajokkal, férjölelgetéssel, néha viccelődve, teljesen pozitívan, békében, nyugalomban, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy én a rettegett két hegemmel, a korábban orvosmán férjemmel, a három elég kis gyerkőcömmel itthon vajúdok. Amúgy meg nem az?
Tovább
1355. nap: Véletlen találkozás (dúlamese)
Kavarognak bennem az érzések, gondolatok. A lányom még nagyon pici, nem szerettem volna még szülést vállalni, csak egy-két hónap múlva. Ez az anyuka mégis hozzám jött, engem talált meg, talán nem véletlen. Egyáltalán hová menjünk 40 hetesen, ahol szívesen látnának minket?
Tovább