igaz történetek szülésről, születésről

1212. nap: Boldogságos szülés – a legkisebbik királyfink születése (Balázs)

1212. nap: Boldogságos szülés – a legkisebbik királyfink születése (Balázs)

Úgy volt, hogy majd csak augusztus 1-jén vagy 4-én fog világra jönni Balázskánk. Végül július 27-én, szombaton hajnalban érkezett meg hozzánk.

Balázs teljesen meglepetésszerűen érkezett hozzánk. Én már a menopauzát vártam, és amikor a gyógyszertári teszt pozitív eredményt mutatott, visszamentem a gyógyszertárba, és mondtam, kérek egy másikat, mert ez biztosan nem jó.

Két napra rá elmentem ultrahangra, hogy tényleg van-e ott valaki, és ha igen, jó helyen van-e. Amíg vártam a soromra, éreztem is azt a picinyke kis pillangószárny-rebbenést. Szóval, Balázs, akinek akkor még nem volt neve, már 17 hetes volt. Amikor megtudtuk, hogy kisfiú, kezdetben Andrisnak hívtuk, de hamarosan teljesen egyértelműen azt álmodtam, hogy ő Balázs, és nem András.

Szóval, pénteken délelőttre közös kávézást terveztünk a barátnőimmel, azzal a két anyukával, akik szintén néhány gyermeküket otthon szülték, és akikkel megbeszéltük, hogy Balázs születésénél itt lesznek velem segítőnek, hogy esetleg kicsit beszélgessünk a szülésről, hisz pár nap múlva azért várható már a dolog.

Viszont én már reggel kilenc-tíz körül éreztem összehúzódásokat, és szóltam Beáéknak, hogy nem megyek sehova, mert szerintem nem pár nap lesz ebből, hanem hamarabb fogok szülni, de a konyha festését még nem fejeztem be, a kicsi gyerekszobában a festéket még fel kell vakarni a padlóról, függönyöket felrakni… Én már csak ilyen vagyok, általában mindig nagy pocakkal festettem vagy nagytakarítottam.

Bea mondta, hogy oké, akkor mi jövünk a gyerekekkel. Mivel nyári szünet volt oviban, iskolában, jött a két anyuka, és nagyjából négy gyerek. A gyerekeket a sajátjaimmal együtt le tudtuk küldeni az udvarra játszani, s csak néha-néha jöttek fel ezért-azért.

Még a kávézás közben kiderült, hogy Beáék szombaton, azaz másnap reggel elutaznak hosszú hétvégére, Zsókáék meg vasárnap indulnak egy hétre, vagyis valószínű, hogy az eredetileg kalkulált időpontra nem érnek vissza. Az a gondolat, hogy esetleg ők nem lesznek itt, nem volt túl jó. Már annyira elterveztük együtt…

Aznap ebéd körül már egészen határozottan éreztem, hogy itt lesz valami éjjel. Beindultak szépen lassacskán, de jól érezhetően, egyre mélyülve az összehúzódások. Zsóka ebéd után elment a gyerekeivel, Beával maradtunk, és próbáltuk a lakást szülésre alkalmassá tenni. Gyors, alapos takarítás, mosogatás, vacsorakészítés, most nem is tudom már, mi minden, de egy percre sem álltunk meg. Közben még szóltam is Áginak, hogy éjjel valamikor jönnie kell majd, mert jó erős összehúzódásaim vannak már, de még semmi konkrétat nem tudtam neki mondani, csak hogy tudjon róla. Még egyszer megkértem, hogy a szülősámlit hozza majd el, Barnusnál nagyon jól jött, és biztos, hogy most sem fogok feküdni – mivel sosem tudtam elképzelni azt, hogy lehet fekve szülni???

Este hat-hét körül már a függönyt akartam feltenni, de akkor már olyan erősek voltak a fájások, hogy egyre többször le kellett ülnöm, és a létrán sem tudtam már lenni. Már zavart a beszéd, a gyerekzsivaj. Bea a gyerekeivel este fél kilenc körül ment haza, és akkor úgy váltunk el, hogy mondta, szóljak akkor, ha lesz valami, mire én mondtam: „Biztos, hogy lesz valami! Nem szólok, ha lefektetted a gyerekeket, gyertek hamar Zsókával!”

Nagyjából kilenc körül került pizsama a két nagyobbikra, Gergőre és Barnusra, de akkor már annyira zavart minden külső inger, hogy szinte üvöltve zavartam ágyba a gyerekeket, amikor épp összehúzódás jött. Zavart, hogy nagyon fáj a derekam és a hasam is. Aztán persze, amikor elmúlt a fájás, és jött végre szünet, elmondtam nekik, hogy most nagyon rossz, ha nem hallgatnak el rögtön, amikor kérem, nincs türelmem, mert Balázsra kell figyelnem most már. Csillogó szemmel hallgatták, amikor elmondtam, hogy biztos vagyok benne, hogy reggel már találkozhatnak az öccsükkel. Pár perc múlva le is feküdtek pisszenés, és mese nélkül(!?) – mesélni már végképp képtelen lettem volna –, és szinte azonnal aludtak is.

A férjem, Szilveszter azt az ágyat rakta össze és kb. akkor végzett vele, amin azóta is alszom Balázskával. Egy másik barátunk, Iza segített a helyére rakni, mondtam neki, olyan fura, hogy egyedül vagyok itt nő, még a gyerkőc a hasamban, az is fiú, és nagyon vágyom asszonytársaságra, és milyen jó, hogy pont ő tudott csak átjönni segíteni, nem a férje. Persze, azonnal felajánlotta, hogy ha nekem így jó, akkor itt marad, míg Beáék visszaérnek. Tök jót beszélgettünk, már amikor tudtam.

Egyre több és mélyebb, hosszabb összehúzódás jött, de nagyon-nagyon örültem mindegyik fájásnak. Becsuktam a szemem, láttam magam előtt a méhemet, ahogy szorongatja Balázskámat lefelé, ő meg szépen behelyezkedik és koncentrál a saját feladatára. Most is minden összehúzódásnál elképzeltem azt is, hogy átölelem őt, csak még nem a karommal, hanem a méhem ölelgeti, hogy segítsen neki. Simogattam is a hasamat sokszor, hogy biztassam és megnyugtassam, nincs semmi baj, minden rendben, és együtt nagyon jól meg fogjuk csinálni ezt az egészet. És mondtam neki a szívemmel azt is, hogy már nagyon várjuk mindannyian, és nagyon-nagyon szeretjük. Olyan jó volt ez a szavak nélküli értés!!!

Nagyjából tíz órára meg is tudtam ágyazni a leendő ágyunkon harántlepedővel, mindennel, ahogy kell…

Ja, azt elfelejtettem mondani, de mostanra, gondolom, kiderült a szavaimból, hogy otthonszülésre készültem Balázzsal is, az első pillanattól kezdve. Szerencsére, semmi akadálya nem volt, abban biztos is voltam, hogy egészségügyi akadálya legalábbis nem lesz. Ugyan vérszegény voltam, és gyakran fájt a fejem, valószínűleg a vashiány miatt, sok gránátalmalevet ittam, meg céklát, répát ettem, olyankor elmúlt a fejfájás. Vérvételre nem nagyon mentem, csak a hepatitiszszerológiára, vérkép, vizelet, vércsoportra. Ez utóbbit kétszer meg kellett csináltatni, mivel elkeveredett az első eredmény, de a második vérvétel után két nappal szültem, nem ért ide időben. Valahogy cseppet sem érdekelt, no, nem azért, mert felelőtlen lennék, egyszerűen tudtam, hogy nem lesz rá szükség. A hüvelykenetből az esetleges Streptokokkusz-pozitivitásom sem derülhetett volna már ki időben, mivel azt is csütörtökön vették le, akkor voltam az első CTG-n is, a következő pedig jövő hétfőn lett volna, ami ugyancsak okafogyottá vált. Mindig éreztem Balázs mozgását, nagyon klasszul mocorgott.

Egy dolog miatt volt bennem egy kis stressz, a 33. heti ultrahangon még nem volt lefelé fordulva, és ott mondták is, hogy hát-hát, ilyenkor már illik lefelé fordulva lenni. Onnantól kezdve időnként, amikor ő mocorgott, próbáltam az erre a helyzetre ajánlott gyakorlatokat megcsinálni, amik végül is hatásosnak bizonyultak, mert a 38. heti ultrahangon már teljesen jól be volt fordulva Balázska.

balazs2

Egyébként két ultrahangra a nagytesók is eljöttek, mivel nem volt pénzünk magánrendelős, DVD-re felvevős helyre menni, az állami ultrahangfelvételt pedig csak ott lehetett megnézni helyben. Olyan klassz volt, nagyon kedves volt a doktornő, akinél többször is voltam, türelmesen elmutogatta Gergőéknek, mit látnak éppen, és a nagyok pedig nagyon nagy örömmel vizsgálgatták a képet. Végül is hihetetlen nagy dolog belelátni kicsit az ismeretlenbe. Ők csak a gömbölyödő pocakomat látták, meg a nagy mocorgásokat, de hogy valóban egy pici emberke van odabenn, csak akkor vált igazán hihetővé számukra. A kezdetektől fogva nagyon szerették a kisöccsüket, ami cseppet sem változott azóta sem.

Bea és Zsóka tíz után érkeztek vissza, én elmentem zuhanyozni jó forró vízzel, mert az esett jól a hasamnak és a derekamnak is, Zsóka, aki több szülésnél is segített már doulaként, rutinosan tette fel közben forrni a borogatóvizet. Bea addig mécseseket gyújtott, fantasztikus hangulatot varázsoltak. Olyan leírhatatlanul jó érzés volt, hogy itt vannak. Iza közben elköszönt, így így négyen maradtunk: Zsóka, Bea, Szilveszter, a férjem, és én a nappalinkban.

Tizenegy körül lehetett, amikor Zsóka mondta, szerinte szólni kellene Áginak, hogy induljanak. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy el kell búcsúznom Balázskától, a pocaklakótól, hogy itt kinn köszönthessem majd ismét. Nem leszünk már sohasem annyira közel egymáshoz, mint eddig voltunk. Először kicsit szomorkás érzés fogott el, mert végül is majdnem félidős volt, amikor megtudtam, hogy itt van a hasamban. Emiatt úgy éreztem, nagyon rövid ideig voltam várandós. Ráadásul végig dolgoztam, július második hetétől voltam csak itthon. Szomorúságot éreztem, hogy vége van mindjárt ennek a fantasztikus gyönyörű időszaknak. Imádtam várandós lenni. Mindegyik gyereknél. Eddigi életem legboldogabb időszakai talán ezek voltak. És persze már 42 éves vagyok, valószínűleg nem szülök már többször.

Úgy emlékszem, ittam pár korty vörösbort, ami nagyon jólesett, mert kicsit elzsibbasztotta az agyamat, el is lazított, és akkor elkezdtem sírni. Olyan megható volt ez az egész, ahogy Beáék mellettem voltak, a két nagyobb gyerek álmában várta a testvérke születését, Balázsra figyelt mindenki, és rám, ami nekem hihetetlenül ritka élmény. Nagyon-nagyon jó érzés.

És mindezek mellett a nagyobbik bátyám sosem tudja már meg, hogy már a harmadik fiam születik. Még 40 éves sem volt, amikor meghalt. Január 29-én ment el, február 17-én temettük, és én 16-án tudtam meg, hogy Gergővel várandós vagyok. Nem tudtam neki elmondani, hogy ne aggódjon felőlem, lesz végre családom, gyerekem, és minden rendben lesz velem. És azt sem tudta már meg, hogy Barnuskánk is megérkezett, és Balázska sem mosolyoghat már rá. Pedig nagyon-nagyon szerette volna az én gyerekeimet is, és ők is nagyon szerették volna Janit, mert én is nagyon szerettem őt. Janinak is voltak gyerekei. Négyen vannak, Jánoska, a legkisebb, akkor volt kb. egyéves, amikor a testvérem meghalt rákban. Olyan nagyon szomorú voltam, és csak hullottak a könnyeim.

Aztán azért is sírtam, mert eszembe jutott az első várandósságom, ami abortusszal végződött. Nagyon-nagyon sokáig nem bocsátottam meg magamnak. Lehet, hogy még most sem… De most nagyon hálás voltam azért, hogy ismét kaptam lehetőséget arra, hogy valaki anyukája lehessek. Ezért nem tudok elég hálás lenni a jó Istennek. Akkor éjjel nagyon mély hálát éreztem ismét.

Ahogy ott sírdogáltam, Bea odajött, simogatott, és olyan jó volt, hogy elmesélhettem neki a gondolataimat, érzéseimet. Nem szólt semmit, csak meghallgatott igazi figyelemmel.

Lassan újra erősödni kezdtek a fájások. Ringattam magam a kanapén ülve, egy úszógumit használtam párnának, mert úgy éreztem, különben Balázs fején ülnék. Beáék borogattak muskotályzsályás borogatással, masszíroztak olajjal, fantasztikus volt ez az összhang, ahogy minden ment. Amikor egy fájásnak vége szakadt, beszélgettünk, vagy lehet, hogy csak ők halkan, de akkor meghallottam néhány szavukat. Hoztak inni, kólát kívántam legjobban. Lehet, hogy ez borzasztó dolog, de ha jól emlékszem, vagy fél üveg jeges kólát megittam azon az éjszakán. Elég meleg volt, és talán a koffein miatt, nem tudom, miért kívántam ennyire, nem is szokott itthon lenni, szinte sosem veszünk, de akkor Szilvesztert megkértem, hogy hozzon.

….Hú, most nagyon lelassultam az írással. Elöntöttek az érzések, eszembe jutottak az akkor éjjeli lakásunk fényei, illatai, olyan jó erre gondolni, hogy alig tudom most elengedni ezeket a képeket.

Ágiék kb. éjfélkor érkeztek meg hozzánk. Ágit már ismertük, Barnus születésénél is itt volt, Adriával most találkoztunk először. Ági mondta, miután megérkeztek, lecuccoltak, átöltöztek, meg ilyenek, hogy esetleg szívhangot hallgatna, vérnyomást mérne, és talán meg is vizsgálna, ha majd úgy gondolom, hogy alkalmas.

Én egy jó ideig nem gondoltam így, mivel meglehetősen sűrűn jöttek az összehúzódások. Hallottam a saját hangomat, hogy mélyeket sóhajtottam, és amikor kifújtam, egyre mélyebbre ment a hangom. Én nem szoktam ilyen hangokat hallatni – gondoltam akkor, és még azt is, hogy azért csak nem fog ez már sokáig tartani, hogy egyszer így veszem már ösztönösen is a levegőt. Jó mélyeket lélegeztem mélyre, egészen a méhszájam közelébe… hogy jó sok oxigén legyen.

Egyszer csak hanyatt feküdtem a kanapén, hogy Ági minél gyorsabban megvizsgálhasson, mert tartottam attól, hogy megint jön egy fájás, és vissza kell helyezkednem ülésbe, mert nem tudok hanyatt feküdni. Ági azt mondta: „Nagyon szépen előrehaladtál!” Mire én: „Mit értesz ezalatt? Mondjuk ujjban vagy centiben kifejezve?” Erre ő: „Hát, hogy nagyon szépen előrehaladtál.” Na, erre varrjál gombot. Gondoltam, csak mondja majd, hogy még egy kicsit tarts ki, vagy hogy hamarosan meglesz, meg ilyenek. De hát hogy is gondolhattam ilyet? Ők ilyeneket nem mondanak sose’, talán nem akarnak befolyásolni se így, se úgy. Járja csak az ember a saját útját, ahogy az meg van írva, úgy lesz. És úgy is lett.

Szépen haladtak előre a dolgok. Néhány perc múlva Ági megkérdezte, azért érezni fogom, ugye, amikor esetleg tolófájás jön? Hm, gondoltam, biztos, de hát az még messze van, mert hogy nem fájnak annyira az összehúzódások, mint amire emlékszem régebbről. Valahogy az az emlékem, most utólag végiggondolva is, hogy az első két szülés sokkal jobban fájt. Mondta, hát akkor jó, és amúgy meg nem kell, hogy annyira fájjon. Ja, mondtam, oké.

Egyébként most az előző szülésekhez képes is sokkal jobban bíztam magunkban, semmi kétségem nem volt afelől, hogy minden rendben lesz. Kérdezgették korábban, nem félsz, hogy valami esetleg lehet? Én mindig azt válaszoltam, nem, én akkor félnék, hogy valami gond lehet, ha kórházban kellene szülnöm. Nem tudom elképzelni, hogy ott biztonságban tudnám érezni magam. Főleg, miután Barnus is itthon született, így megtapasztaltam a két szülés közt ilyen szempontból is a különbséget. Arra emlékszem, Gergő születésénél mindig mindenre figyeltem, mint egy riadt vad, nehogy váratlanul érjen valami. Barnus születésénél inkább csak ismeretlen volt maga az egész, hogy lesz ez itthon másképp, mint a kórházban volt. Most meg már tudtam, mi fog történni, vagy inkább azt tudtam, hogy bármi történjen, az mindenképpen jó lesz, és úgy lesz jó, ahogy történik. Most így kicsit zavarosnak tűnik ez utóbbi pár mondat, de gondolom, azért van, aki érti, mire gondolok.

Bea, Zsóka, Ági és Adria is úgy voltak jelen, hogy szinte itt sem voltak. Ment az előadás, Balázs készült kibújni, engem hol elragadott a fájdalom, amikor jött az összehúzódás, hol partra vetett a hullám, amikor kis pihenés jöhetett, és nekem semmire nem kellet figyelnem, mert minden, de minden ment a háttérben magától. A fenét magától! Természetesen, ezektől a fantasztikus emberektől, akik még így négyen sosem dolgoztak együtt, a főpróba mégis tökéletesen sikerült. Mindenki tudta, mit kell tennie, egymást kiegészítve fantasztikusan segítettek kettőnknek. Balázs és én voltunk a főszereplők a darabban, ők voltak a díszletezők, zenekar, háttértáncosok egyben, a rendező pedig… Ki minek hívja, az Élet, a Sors, a jó Isten… Nekem csodálatos élmény volt! És az az igazán csodálatos ebben az egészben, hogy akkor ilyenek nem is jutottak eszembe, csak egyszerűen biztonságban voltunk, és tette a testem a dolgát, Balázs is könnyen megtalálta a maga útját, és ment minden gond nélkül. Nem is tudtam gondolkodni, mert teljesen máshol jártam. Szültem, és semmi mással nem kellett foglalkoznom.

balazs 3És mentek a percek, forró vizes borogatások jöttek, mentek, masszírozták a derekamat, de én már egyre kevésbé tudtam, láttam, hogy ki hol van. Kérdezte Ági, nem akarok-e megpróbálni térdelni. A kanapé elé térdeltem, hogy majd ráhajolok az ülőrészére, de borzasztóan fájt a derekam meg a csípőm. Aztán valahogy rájöttem, hogy az állás jó, főleg, ha a térdemmel rugózgatok fájás közben, és ide-oda ingatom a csípőmet. Ez egész jó volt, csak egy idő után hiányzott a támaszkodás. Aztán valahogy, már nem tudom, javasolták-e, vagy magamtól jöttem rá, de az étkezőasztalhoz mentem, és folytattam, most már támaszkodva a rugózást tovább. Nagyon alacsonyra kellett hajolnom, ha a könyökömön támaszkodtam, az nem volt jó. Bea, vagy már nem is tudom ki, hozott párnát, takarókat, azt tették az asztalra, és én arra támaszkodtam, vagy néha Bea válla a hónom alatt megtartott. Közben Bea és Zsóka borogattak, Adria masszírozta a csípőlapátjaimat, mert úgy éreztem, szét akarnak szakadni, Ági meg, gondolom, hallgatózott, meg nézte a gátat, mikor jön kifelé Balázs fejecskéje.

És egyszer csak tényleg éreztem, hogy a mély hang az összehúzódás és fújtatás végén átmegy nyomásba, és magamban belül is kezdtem érezni, ahogy Balázs fejecskéje lassan jön kifelé. És akkor nagyon különös dolgot éreztem, úgy láttam magam, mintha legalább két-három méter magas lennék, hosszú, nyúlánk és vékony, és csak a pocakom domborodik előre, meg a melleim. Hihetetlen testérzés volt.

És közben éreztem, ahogy ez a kis emberke jön egyre lejjebb, szépen forog, lehajtja a fejét, aztán forog megint, aztán emeli, és már ott is van a kijáratnál. Emlékszem, hogy hangosan mondtam, hogy: „Jön!” Érzem, hogy jön kifelé, mindjárt itt van! Tök simán átbukott a fejecskéje, és tényleg itt volt. Kicsit megállt, amíg a válla is befordult és átjött a medencén, és én lenyúltam most először, és megsimogattam a fejét. Az egész tenyeremben elfért, olyan édes kicsi és gyönyörű formás kis fejecskéje volt! Éreztem, hogy nedves, olyan volt, mint egy kis nedves, frissen mosott őszibarackocska. Csak a kis kemény koponyáját is éreztem a bőr alatt. Emlékszem a kis párnás homlokára.

Ági matatott valamit a nyakánál, aztán lassan vagy gyorsan, már nem tudom, jött a teste is, és kinn volt teljesen. Nem emlékszem, hogy sírt volna, csak arra, hogy eltelt egy kis idő, amíg le tudtam feküdni vele, mert egyrészt Ági mögöttem volt, amikor Balázs kijött, és ott tartotta a kezében, másrészt meg a köldökzsinór a nyakán is rajta volt, meg az egyik bokáján is. Ezeket lefejtette óvatosan Adria segítségével, gondolom én, mivel háttal voltak nekem, aztán lehetett hallani a kis nyöszörgését is, meg ahogy sír. Én csak mondogattam neki, mindjárt megölelgetlek, itt vagyok, meg ilyeneket. Nem mindenre emlékszem.

Mivel a kanapénk elég szűk, inkább a földön ágyaztak meg nekünk először, a szőnyegen, bebugyolálták egy nagy piros törülközőbe, segítettek lefeküdnöm a babával meg a köldökzsinórral, és végre ölelkezhettünk. Rá akartam nézni Szilveszterre, hogy mit szól, de akkor láttam, hogy nincs sehol. Bea mondta, hogy közben elment lefeküdni, mert látta, hogy úgy sem tud mit segíteni, meg Barnus kicsit fel is ébredt, és mellé bújt. Kértem, hogy ébresszék fel.

Jött is hamarosan, és együtt álmélkodtunk Balázs szépségén. Olyan gyönyörű volt! Az volt az érzésem, hogy sosem láttam még ennél gyönyörűbbet! Most is gyönyörű, édes, imádni való, most, hogy már öt hónapos lesz mindjárt, és mindenkire édesen mosolyog, gőgicsél.

Nemsokára megszületett a méhlepény is, meg a köldökzsinórt is elvágta Szilveszter, ugyan Gergő akarta eleinte, de amikor kijött, meggondolta magát. Megcsodálta kisöccsét, aztán visszafeküdt aludni.

Volt egy kis repedés ott, ahol a gátmetszésem varrata volt az első szülés után. Hosszabb konzultáció után úgy döntöttem, hogy egy öltést tegyen bele Ági, legalább a lidokain egy időre érzésteleníti a sebet, nem fog fájni. Maga a varrás fájt nagyon, de csak a jobb oldalon, a bal oldalamon semmit nem éreztem. Valahogy az érzéstelenítés nekem a jobb oldalon sosem sikerül, a fogászaton sem.

Aztán Ági megmutatta nekünk a méhlepényt, hol volt Balázs, hogy a méh felőli oldal, gyönyörű szép, egészséges volt a méhlepény.

Megint úgy éreztem, hogy a hegyet is el tudnám tolni, azzal a különbséggel, hogy így 42 felé az ember már nem tolja el azt a hegyet frissen szülve, majd csak később, amikor kicsit kipihente magát. Szerencsére, sok barátunk van, az anyukák sorban hozták a kaját nekünk, ami nagy segítség volt. Tök jó volt az is, hogy nyári szünet volt, nem kellett korán kelni a suli miatt, a jó időben pedig a nagyon sokat voltak lenn az udvaron, ahol Szilveszter felállított nekik egy medencét, mert nagyon melegek voltak augusztus elején.

Szóval, ez a szülés igazi boldogságos szülés volt nekem. Balázs gyönyörű, egészséges, Barnus és Gergő is imádják, ha Balázs elmosolyodik, beragyogja az egész lakást. Sok minden másképp van most az életemben, életünkben. Sok új dolgot hozott magával ez a csodálatos kisgyerek.

Én most itthon vagyok, és végre mindhárom gyerek anyukája vagyok úgy, hogy ha hazajönnek, várja őket valaki, nem csak este fél órát látjuk egymást, meg reggel. Barnussal dolgoztam itthonról is, most csak rájuk figyelek. Aztán leszoktam a dohányzásról, amit persze nyilván nem csináltam várandósan, és most szoptatás közben sem tenném, de most végre teljesen biztosan érzem, hogy nem fogok rágyújtani megint, ha már nem szoptatok. Előtte mindig visszaszoktam, és nem voltam képes abbahagyni. Valahogy átalakult ez az egész is.

A bába válaszol könyvben olvastam, lehet, hogy nem pont szó szerint így: „Először minden egész másképpen lesz, másodszor ahogy a szülők akarják, és harmadszor minden magától kialakul.” Hát, valahogy így volt nálunk is.

Mennem kell, felébredt Balázs.

H. E.

Barnus > > >
Gergő > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.