igaz történetek szülésről, születésről

1725. nap: Tökéletesen idegennek találtuk egymást (Eszter születése)

Megjelent: 2015. jún. 26.

Amikor az első gyermekemmel állapotos lettem, édesanyám, mint egyetlen gyermekét, erősen kényeztetett. Nem bízta a véletlenre első unokája születését, ezért megkérte barátnőjét, aki egy szülész-nőgyógyász professzor, a P. kórház osztályvezető főorvosának keresztlánya volt, hogy járjon közben annak érdekében, hogy elvállalja a baba születését, amit már idős emberként, igen ritkán tett meg. A professzor úr igent mondott.

Huszonnegyedikén hajnalban fél háromkor ültem ki a konyhába egy vekkerrel, hogy figyeljem a fájások gyakoriságát. Amikor biztos voltam magamban, mert tízperces rendszerességgel jelentkeztek a méhösszehúzódások, felébresztettem az anyukámat (mert az utolsó héten már náluk laktunk a férjemmel), és bejelentettem, hogy indulhatunk. A férjemet megnyugtattam, hogy nincsen semmi baj, aludjon nyugodtan tovább!

Négy óra körül értünk be a kórházba. Az előkészületek után megérkezett a professzor úr. A szülőszobában teltház volt. Minden fülkében, fehér függönnyel elválasztva, feküdt egy vajúdó kismama. A két szülésznő az én elhelyezkedésem után felsorakozott a FŐNÖK mellett, és csak körülöttem serénykedtek. Szegény sorstárs kismamák hiába üvöltöttek és kértek segítséget, rájuk üvöltöttek, hogy ne hisztizzenek. Körülöttem hárman toporogtak.

A tágulás nagyon hamar bekövetkezett, de Eszter lányom kibújása kriminalisztikai fordulatot vett. Háromnegyed óráig nyomtuk a fejét, mert amennyit előre csúszott, annyit csúszott újra vissza. Akkor a két bába elkezdte megbeszélni, hogy biztosan a nyakára tekeredett a köldökzsinór… Addig nagyon fegyelmezetten, csendben tűrtem, engedelmeskedtem a parancsoknak, de erre üvöltözni kezdtem: „Valami baj lesz a gyerekemmel?” Mire megnyugtattak, bár mindvégig mélységes szégyent éreztem a sorstársaimmal szemben, akik eközben semmiféle segítséget nem kaptak.

Öt óra 35 perckor 51 cm hosszal és 3,5 kg súllyal, tűzpiros hajjal és eldeformált fejjel megszületett a lányom, akit akkor láttam, amikor szépen megmosdattak, megfésültek és bepólyáltak, tehát tökéletesen idegennek találtuk egymást. Egészen a kórház elhagyásáig nem láttam meztelenül, csak ropogós fehér pólyában. Tehát amikor a kövér, terebélyes nővérke úgy adta oda, hogy akkora a feneke, mint az övé, szinte rettegtem…

Nem ecsetelem a történteket, két napig bőgtem, mert alkalmatlannak tartottam magam anyának. Aztán a végső sokk akkor ért, amikor a kórház elhagyása előtt tükör elé álltam. Az egész fejem lila volt, mert az erőlködéstől a hajszálerek megszakadtak a fejemen, ami pár nap alatt színt váltott. Nem értettem, hogy miért sír mindenki, a férjemet is beleértve, amikor rám néz.

S. L. Zs.

Miki > > >
Marci > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.