igaz történetek szülésről, születésről

884. nap: Ahogy elkezdődött… (Dani)

884. nap: Ahogy elkezdődött… (Dani)

Mostanra, 13 évvel Dani születése után már csak a szép emlékek maradtak meg az egészből. Azért, ha megkapargatná valaki a felszínt, fel-felderengenének még a múlt ködéből a Dani születése körüli események részletei.

Úgy indultunk, mint a legtöbb szülőjelölt. Várakozással teli, az ismeretlentől tartva, kicsit izgatottan, de a jó humorú szülész orvosunk, illetve a felkészítő tanfolyamon megismert többi „sorstárs” hasonló bizonytalansága reményt nyújtott számunkra is. Menni fog ez, már annyi embernek sikerült.

Következetesen betartottunk minden fontos szabályt, amelyeket az orvosunk mondott, illetve minden olyan tanácsot megfogadtunk, amelyet az e témában tapasztaltabb ismerőseinktől hallottunk. Kaptunk elméleti képzést, megmutatták a szülőszobát, elmondták, hogy szokott egy normális szülés lezajlani, de azért a biztonság kedvéért megmutatták a műtőt is, amelynek a gondolatára is hideg futkosott a hátunkon, de hát az úgysem nekünk fontos, hanem másoknak.

Hagyományos értelemben akár még azt is mondhatnánk, hogy felkészülten érkeztünk el a nagy naphoz, ami a kiíráshoz képest jó két héttel később jött ugyan el, de a szülésmegindítás fenyegetettségének árnyékában az utolsó pillanatban mégiscsak a természetes módon kezdődött el.

A fájások este kezdődtek, de másnap reggelig nem történt jelentős változás. Ha csak azt nem tekintjük annak, hogy Timi már aznap éjjel nem tudott aludni. Reggel telefonon hívott, hogy jöjjek. Kezdetét vette az „éles bevetés”. Amit eddig elméletben csipegettünk föl, azt most a gyakorlatban kellett tudnunk alkalmazni.

Mindez nagyon jó hangulatban kezdődött. Bekerültünk a belső térbe, aminek a folyosóján sétálgattunk, és a fájások szünetében néha még szolidan dalra is fakadtunk, volt, hogy táncra perdültünk. Az órák teltek, a szükséges változások nem történtek olyan gyorsan, mint azt reméltük. Időközben egy másik páros is megérkezett, ami Timit láthatólag nagyon feszélyezte. A szülőszobában volt egy olyan rész kialakítva, amit titokban kinézett magának, nyilván aki előbb ér oda, azé. Az „ezüstérmes” meg kellett elégedjen a hagyományos szülőszékkel, ami valljuk be, nem csak női szemmel tűnt riasztónak. Mindezekkel szemben volt a műtő, amelynek igyekeztem nem rápillantani komor feliratára. Ezt nagyon szerettük volna elkerülni.

A másik páros „jobban haladt”, és az erről szóló tudósítást a nővér nem is mulasztotta el megtenni számunkra. Timi viszont egyre rosszabbul haladt. Időnként titokban homeopátiás szerekkel próbálta magát és a babát inspirálni, az orvos ezzel szemben az oxitocin mellett döntött. Időközben megérkezett az anyósom és a párja is, akik elszántan foglalták el a bázisukat a szülőszobán kívüli folyosón, időnként információra éhesen álldigálva az ajtó előtt, hátha éppen arra visz utunk, és elkaphatnak egy-egy szófoszlányt, vagy láthatnak bennünket (mármint nem annyira engem) egy-egy pillanatra.

Már kezdtünk javában benne járni a délutánban, amikor a „konkurens” kismama minden kezdeti pozitív előrehaladás dacára valamiért „kiesett a versenyből”. Arra lettünk figyelmesek, hogy viszik be a műtőbe. Rutin műtét volt, mint kiderült, ebben a kórházban az idő tájt a babák 90%-a császárral született. Fél órán belül már kint is volt, és ismét magunkra maradtunk a szülőszobában.

Timit a fájások, amelyek folyamatosan jelentkeztek, az éjszakai virrasztással tetézve, egyre jobban kifárasztották. Egyre inkább csúszott a felé, amitől rettegett! Mi van, ha nem tud természetesen szülni? Ez volt a rémálma, mindent elkövetett, hogy elkerülje.

Az orvos azonban úgy ítélte meg, hogy nincs értelme tovább küzdeni. A fáradtság, a fájdalom, a kétségbeesés hatására Timi hagyta magát meggyőzni. Délután fél ötkor a családtagok közül elsőként pillantottam meg az éppen a világra segített fiamat. Kétségbeesetten sírt a hirtelen támadt neonfényben, amikor az orvos büszkén felmutatta nekem. A műtő nyitott ajtaján keresztül készítettem egy fényképet róla.

Timi csak később tért magához, de orvosilag minden a legnagyobb rendben történt. Nem volt még ereje teljében, de így is sikerült elérnie, hogy még aznap este megmutassák neki is a gyermekét. Nem sokat gyönyörködhetett benne, vitték vissza a többiek közé. Egészséges volt, ez volt a lényeg, az anyukának pedig úgyis pihenésre volt szüksége, amire végre lehetősége nyílt.

Vasárnap délután született Dani, pénteken hoztuk haza. Nappal Timivel volt a szobában, mint ahogy a szobatársának is ott volt a gyermeke, éjszakára elvették tőle. Kitartóan próbálta szoptatni, de egy pár napba beletellett, míg megindult a teje, és a pici is megtanulta, hogyan is működik az „éléskamrája”.

Látszólag semmi nem emlékeztet már arra a „kis balesetre”, ami Isten tudja miért, ennél a szülésnél is megesett. Csak a szinte tökéletesen szép fejformája és egy vágás édesanyja hasán. Erre az áldozatra még szükség volt Dani születéséhez.

L. Z.

Dani születése Anyaszemmel > > >
Dorka születése Apaszemmel > > >
Dorka születése Anyaszemmel > > >
Fanni születése Apaszemmel > > >
Fanni születése Anyaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.