igaz történetek szülésről, születésről

998. nap: Szétvet a fájdalom

998. nap: Szétvet a fájdalom

A következő babánk – akinek sokáig nem tudtam sorszámot adni –, szóval a második élő babánk hamar jött. Azt mondta az orvos, hogy nyugodtan bízzuk magunkat a természetre, és milyen jó volt ez így! Pillanatnyi elmezavaromban azt gondoltam, hogy ez ugyanaz a baba, ugyanaz a terhesség, nem történt itt közben semmi, hát én már megint az az önfeledten boldog várandós vagyok!

De már soha többet nem voltam az az önfeledten boldog várandós. Magam sem vettem észre, hogy lelkileg begörcsöltem, és ebből az állapotból csak Ági egy hónapokkal későbbi telefonja térített magamhoz. Végre megengedhettem magamnak, hogy féljek.

A szüléstől nem féltem, szépen mindent megszerveztem előre. Az első szülés a kiírtnál egy héttel korábban jött, le is kellett miatta mondani a búcsúbulit, most aztán biztosra mentem: a családi bulit két héttel szerveztem korábbra! Jól is tettem. Mire az utolsó vendég is elment és a mosogatógépet bepakoltam, olyan furcsa érzés fogott el. Csak ide ültem, oda ültem, a labdán tekeregtem, aztán rámnézett a férjem: „Te most szülsz?” „Háát,…asszem.”

Na, akkor felgyorsultak az események. Első gyerek ezerrel lefektetve, közben magzatvíz el, telefon Áginak, hőmérőzés, vízforralás. Újabb telefon, komolyan jöjjenek, közben a szó szerint forró borogatás a férjem kezét és az én hasamat is leégeti. Aztán már nem jó a labdán, négykézlábra vetem magam, Judit a telefonba: „Lehet, hogy lekésem?” Fura, hogy ezt mondja, hiszen nem telt el egy óra sem a mosogatás óta. Aztán befut Ági, át sem öltözve mellém térdel, valami nyomja a hasam. „Mi a franc ez itt?” Egy mozdulattal lököm félre Ági kezével együtt a szívhanghallgatót. Végül Judit is ideér, ezt nem lehet lekésni, igazán kitolás ez a kitolás, jó sokáig tart, a köldökzsinór mindig visszahúzza egy kicsit a babát.

Tűröm, csak fekszem ott az oldalamon, tudom, hogy kár lenne küzdeni ezzel az elementáris erővel, ami a testemben dolgozik, mint amikor egyszer a tengerben egy haragos hullám maga alá gyűrt, elzárta előlem a levegőt és flegmán kivetett a partra, és még a fürdőruhámat is megtépázta. Amikor jön a hullám, ordítok, így könnyebb, közben kiszárad a szám, öblítenem kell, de csakis abból a pohárból tudok, és közben az arcomba hullik a hajam, nem kapok levegőt, félre kell tűzni, de a férjem nem tudja jól, ezt ő is tudja, ezért én csinálom, ő segít. Igen, döbbenetes erő dolgozik bennem, rajtam, csak szabadjára kell engednem, éppen csak teret kell adnom neki. Értem már, miért mondták Ágiék, hogy a baba akkor is megszületik, ha nem erőlködik, nem nyom rá még külön az anyukája. Hát én nem nyomok, csak várok, hogy mikor ül el a vihar, de közben szétvet a fájdalom.

Fél füllel hallom, hogy a háttérben is történések vannak, az első gyermek felébred, megijed, el kell vinni a nagymamához, de hát ez is le van szervezve, miért nem megy már? Végre a férjem benyit, hogy jöttek a gyerekért, egy darabon ő is elkíséri. Magam is meglepődöm az indulaton, amivel válaszolok, hogy nem érdekel.

És az alatt a tíz perc alatt, amíg ő odavan, kibújik a baba feje, amit először még vissza kell engednem. „Ügyes vagy!” – dicsér Ági, és ez megnyugtat. Tényleg vége lesz? A következőre tényleg kibújik, nyakán a köldökzsinórral, mégis rózsaszínűen, és annyira másképp néz ki, mint a nagytesó!

Aztán a papája is befut, sajnálkozunk, hogy éppen lekéste, Ágiék meg áradoznak, hogy milyen gyönyörű ez a gyerek. Én meg olyan jól érzem magam, hogy szinte azonnal elhatározom, hogy szülök még egyet!

L. R. B.

Első szülésem > > >
Második szülésem > > >
Negyedik szülésem > > >
Ötödik szülésem > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.