igaz történetek szülésről, születésről

852. nap: Nincsenek a csodára szavak (Róza)

852. nap: Nincsenek a csodára szavak (Róza)

Ezt a történetet sokféleképpen elmesélhetném. Szólhatna egy bölcs kislányról, aki annyira szerette a szüleit, hogy már születése előtt megajándékozta őket, szólhatna egy nem várt gyermek megszületéséről, és szólhatna egy „ötödikre végre kislány” gyerekről is.

Mindig emlékezni fogok erre a nyárra. Ez a nyár ismét megmérette a házasságunkat, és mi több, a szövetségünket Ervinnel.

Nem hiszem el, nem lehet, nem lehetek megint terhes. Épphogy elkezdtem újra élni. Épphogy visszakaptam a mellem, testem, lelkem. Épphogy újra tombolni kezdtek volna a csábító női hormonok, amik alapvetően kellenek a létezésemhez.

Kibaszás.

Egyrészt tavaszünnep volt. Emlékszem arra a napra. Szép volt, és virágba borult minden. Élveztem a szagokat, hangokat, harmónia volt a napban. Csodaszépet szeretkeztünk Ervinnel. Pedig tudom, nem vagyunk most közel. Sokat bántottuk egymást – s mindenki magával volt elfoglalva.

Nem akarom ezt a gyereket. Sem a terhességet megint, sem az összes velejárót. Jaj, hívják vissza!!! Vegyék vissza! El akarom küldeni.

Mint édesanyámhoz, szaladok az egyetlen helyre, ahol tudom, megértenek, Ágiékhoz. Bőgök. Tudja, mi van. Cigizünk a lépcsőn. Keveset mond, de az mind betalál. Aztán kapok egy történetet másik Ágitól – zokogva olvasom végig.

…S hála nekik, meg minden anyai szeretetnek, amelyet az éter felém áraszt – nem tudom megtenni. Hát marad.

S ő türelmesen vár. Vár engem, várja, hogy megérkezzem. Pillanatra sem ítélkezik, pillanatra sem haragszik rám.

Félidős lehetek, amikor kezdem elfogadni állapotom. S nem kell sok idő, hogy még élvezzem is. Hisz micsoda ajándék. Ötödik gyermek.

Pedig én is csitri vagyok még. Tele vagyok energiával. Pörgök, pénzt keresek, néha találok is. Cserélünk Ervinnel. Ő marad otthon a többivel, enyém a munka, és cserében kettesben lehetek ővele sokat. Nagyon jó így nekem, és nagyon hálás vagyok Ervinnek. Igazi társ. Igazi támaszt nyújt. Lassan, lassan megértjük és megbocsájtjuk egymás önzőségét, várjuk és hagyjuk gyógyulni a sebeket. Szépen gyógyulnak. Ezt siettetni pedig nem lehet. Hát nem is tesszük.

Farsang közeledik. Csirkecombot rántatok anyósommal. Ezt rendelték a fiúk farsangra, s én most viszolygok a hússütéstől. Hát autózunk O. felé a combokért. Durr. Hatalmas tócsában ülök. Azt a mindenit, ilyen még nem volt. Ez itt magzatvíz, kérem. Na, akkor a comboknak lőttek, visszafordulunk.

Bár tudja, kontrakcióim még nincsenek, azért odajönnek Ágiék hozzánk – lévén nem vagyunk túl közel, úgyis későn szólnék. S ott vannak velünk, a három kedves kedves. Nővérkéim, anyácskáim, barátnéim. Együtt a délutánban, gyerekfektetésben, vacsorában. Nassolunk, dumálunk.

S persze közben mindenki rám vár. Így inkább elhúzok aludni, s ők is ezt teszik bölcsen. Szerintem aludtam is kicsit, s felébreszt az az egyértelmű és megtagadhatatlan fájdalom. Azt hiszem, mégsem akarok szülni, jaj, inkább még várnék, le lehet valahogy állítani?!

Ébresszétek fel Trisztánt, hívjátok ide – parancsolom. Sajnos, nem jön, lázas – nem tudják lehívni, alszik. Na, nem baj, talán kialussza ezt a nyavalyát, és reggel mehet az iskolai farsangra.

Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, de úgy tűnik, nagyon hamar nyomnom kell. Főleg négykézláb vagyok, és valahogy most valami szokatlanul fáj, érzem, hogy jönne, de nem tud. Ági leültet az ágy szélére, kissé hátradőlök, és azonnal érzem a testemben, amint fordul. Igen, kellett neki a pózváltás. Csak pár perc lehet, s kiugrik a kismacska. Nevetnek, mert alig bírják elkapni. Nyúlok is érte. S egyszerre nézünk össze – ez itt egy leánygyerek. Micsoda? Hát az meg hogy lehet? Ez velünk is megeshet? Azt hiszem, így már sok mindent értek…

Ha jól emlékszem, nagyon gyors volt. Ha jól emlékszem, Kinga kamerázott nekünk. Ha jól emlékszem, csak részletekben szálltam el a mámorban, nem volt idő többre. De csodaszép volt – csodajó volt. Imádok szülni. Ezt egészen egyszerűen nem lehet nem szeretni, nem lehet megunni. S nem lehet nem vágyni rá újra és újra.

Két és fél évvel később írom ezt a történetet. Emlékszem még sok mindenre, de már nem idézem pontosan a részleteket. Pedig mind-mind olyan fontos és szép. S ezek a szép foszlányok maradnak meg. A szagok, a benyomások. Ahogy a lepény születik. Ahogy bekapja először a mellem, s kijön a szemem a fájdalomtól, amint megszívja. Az első pillantások, amit kapok tőle. Az első pillantások, amit Apa kap. Az első reggel, amint a tesók dübörögnek lefelé a lépcsőn, hogy végre találkozhassanak vele. S amint megismeri őket. Nincsenek erre szavak.

Nincsenek a csodákra szavak.

M. T.

Trisztán > > >
Samu > > >
Jónás > > >
Bodó > > >
Zsolti > > >
Andris > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.