Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 401. nap: Boróka születése (Kapu)

401. nap: Boróka születése (Kapu)

Megjelent: 2011. nov. 10.

A lélek a köztes létben bolyongva, mint falevél a forgószélben sodródik egyik létezéstől a másikba – állítja a Tibeti Halottaskönyv. Mások azt hirdetik, hogy tudatosan választjuk meg következő létesülésünk helyszínét, a szüleinket, az életkörülményeinket. Nem tudom. Boróka megszületett, hogy mi dolga velünk, majd kiderül. A születése helyét viszont mi, szülők határoztuk meg. Vagy mégsem?

Mikor három és fél éve a bátyja jött a világra, úgy döntöttünk, nem kórházban, mesterséges körülmények között fog megszületni. Bár nem ment minden rendben, mégis úgy éreztük: megérte. Mikor Virág ismét terhes lett, tudtuk, hogy ugyanezt akarjuk.

Hajnali fél kettő. Virág kontrakciókat, méhösszehúzódásokat érez, de nem ébreszt fel. Nehogy úgy járjon, mint amikor egyik éjjel földrengés volt: felébresztett, és én inkább álmomban, mint ébren azzal nyugtatgattam, hogy biztosan csak légkalapácsol valaki. Mégis felébredek, és azzal nyugtatgatom, hogy majd elmúlik. Talán álmodom. Most nem szülhetünk, biztos, hogy csak álom. Úgyis elúlik. El kell múlnia!

Öt óra. Felkel, számolja a perceket. Nem múlik el. Ez nem olyan. Én is felkelek. Kialvatlanságtól ólmos szemhéjak alól pislogok. A fiam szunyókál. Itt az erdő közepén rezzenéstelen a csend. Szolidaritásból én is számolom egy kicsit a perceket. Bizony, ezek rendszeresen jönnek, mint a Titanicról az SOS-jelek. Gyorsan kalkulálok: ha most elkezdődik, akkor délután négyig akár be is fejeződhet. Akkor nem lesz semmi baj.

Kilenc óra. Felhívjuk Geréb Ágit. Megnyugtat: jönnek. Összeszedelődzködünk, megreggelizünk, kontrakció, elindulunk a városba. Benkét el kell vinni. Neki még sok volna egy szülést végignézni. Nem biztos, hogy értené, mért kiabál az anya. Apósomék vigyáznak majd rá. Vásárlunk ezt-azt, elintézzük az ügyeinket, és indulás haza. Közben „Jól elment az idő, hívd fel az Ágit, merre vannak, lehet, hogy már itt járnak!” Igen, itt vannak a postánál. Visszafordulok. Ágiék fehér Opeljét messziről észreveszem. Piros kereszt van rajta. Rohanok hozzájuk. „Örülök, hogy itt vagytok, kövessétek a bilikék Ladát!” „Biliként használni nem lehet? Nagy szükség volna rá ugyanis.” „Majd megkérdezem az apóst, övé a verda.” Nevetünk. Egy hullámhosszon vagyunk.

Tizenkettő harminc. Csörög a telefon: „Gáz van, nem lehet lemondani az előadást, nem VIS MAJOR, mert nem te szülsz.” „Igen de…” „Ki kell fizetni a szerződésben leírt összeget.” Gáz van. Kontrakciók. Begörcsölök, ideges vagyok. „Menjetek el sétálni egy kicsit, beszéljétek meg, mi addig itt elleszünk.” – így Ági. Gyönyörű az ősz az erdőben. A színes fákon átragyog a napfény. Földöntúli szépség. „Felmegyünk Pestre, én elmegyek fellépni, aztán sietek vissza. Ti meg megvártok a szüléssel.”

Tizenhárom óra. Szedelődzködünk, bepakolunk, irány Budapest. A sztrádán százhatvannal. Kontrakciók ötpercenként. Könnyesre röhögjük magunkat a sztoriktól.

Tizenhat óra. Kipakolunk Budapesten. Tágas polgári lakás a Moszkva térhez közel. Bolt a közelben.

Tizennyolc óra 10 perc. Csaba telefonál: „Itt vagyok.” „Jövök!” Irány Galyatető! A kocsi kipufogócsöve hamar leszakad, de nem állhatunk meg. A hegyen olyan sűrű a köd, hogy csak két csík látszik az útból. Sietni kell. Vissza is. Vissza kell érni! SMS érkezik: „Itt minden rendben, megvárunk. puszi v.” Az autó ordít. Hiányolja a kipufogóját. Nem érdekel. Vissza kell érni!

Másnap, hajnali negyed egy. Kontrakciók. A gyertya fénye sárgásbarnára színezi a fehér falakat, a hálóinget, az arcokat, a súlyos sóhajtásokat. Ági fekete haja éjnél is feketébb. Szótlanul teszik a dolgukat. A bába és a doula: Ági és Kinga. Virág sóhajai egyre mélyebbek, nehezebbek. Kiáltásaiban ősi erők törnek elő. A hasra tett forró vizes kendő jólesik. A kezet, ami tartja, égeti. Virág arcán látom: nincs itt. Abban a dimenzióban van, ahol megszűnik az idő. Ahol a világot teremtették. Burokban van, miként a magzat. Láthatatlan burok veszi körül, amit a két másik nő úgy ápol, simogat a szótlanságával, a jelenlétével, a lényükből áradó kedves erővel, mintha tisztán látnák. Itt nem lehet jelen kívülálló. A burokba nekem is be kell lépnem. Virág a nyakamba csimpaszkodik, Ági a keresztcsontnál masszírozza, Kinga a forró vizes kendőt teszi a helyére. Egy burok, egy ember. Kontrakciók. „Engedem, engedem, elengedlek! Gyere, gyere, gyere!”

Négy óra. Virág szemmel láthatóan kezd kimerülni. A kontrakciók egyre rövidebbek. „Engedem, elengedem! Nyílj ki, nyílj ki!” Mikor kimegy a mosdóba, halkan kérdezem: „Mi lesz, ha elfogy az ereje? Már reszket.” „Mikor kell, megjön az erő.” De nem jön meg. Ági megvizsgálja. „Még nagyon messze vagyunk. Kábé félúton.” Úristen, félúton? Huszonhat órája tart, és félúton járunk?! „Próbálj meg pihenni, aludni! Nem fog a baba visszamenni. Pihenj!” És mindenki lefekszik aludni. Hirtelen alszom el. Nem bírom az éjszakázást.

Arra ébredek, hogy Virág azt mondja: „Valami folyik belőlem.” Papírvattát hozok, letörlöm. Híg véres folyadék. Kontrakció, de olyan intenzív, amilyen még nem volt. Tolófájások. Lassan Ágiék is magukhoz térnek, előszállingóznak. „Valószínű, a nyákdugó volt.” Megvizsgálja ismét. „Ezalatt az egy óra alatt teljesen kitágult a méhszáj! Nincs sok hátra!”

Hajnalodik. A gyertya lángját elhalványítja a szürke fény. Kontrakció. És az erő megjön. Olyan hanggal, amihez foghatót még nem hallottam. Benke születésénél talán. Farkasok vonítása, medvék bömbölése, fák sikoltása kidőlés közben, orkán egy hegytetőn. „Gyere! Nyitva a kapu!”

Nyolc óra tíz perc. „Valami pattant, mi volt az?” „A magzatburok.” Hallom a víz locsogását. Kontrakció. Hátulról támasztom, fogom, szorítom a kezét, hogy szoríthassa. Fák, hegyek, vadállatok. „A feje kinn van. Sírni szeretne.” Még egy utolsó lendület, és megvan. Orkán tombolása. Gyereksírás. „Uramisten… uramisten…” Rázkódom a zokogástól.

Megvan a gyerek. Megvan mindene. Sír. Mindjárt szopik.

Semmi baj. Semmi baj…

H. G.

Kapu

Lét és nemlét között lebegett,
mikor a Kaput (Téged) észrevett.
Látomása teljességével látta sorsát
és nem riadt el,
vágyott így létesülni.
Látta szenvedését és örömét.
Látta szenvedésedet és örömödet.
És feléd húzta a szíve.
A lét számtalan formái közül választott ekkor.
Döntése biztos.

Fényének mindent átható ragyogása elhalványult,
Tudása elveszett.
A mandala középpontjából ismét kirepült,
hogy végül visszataláljon a Fénybe.
A kozmosz Nagy Játéka ő,
miként mind, kit anya szült.

Kilenc hónap, míg a túloldalról az innenső oldalra került.
Kilenc hónap, míg felkészült.
Aztán belépett.
Ugrás.
Újabb határok átlépése kezdődik.

Magadba fogadtad.
Belőled van.
Te vagy anyaga.
Az anyag: gravitáció:
lehúzod, ha idejekorán el akarna szállni.
Lenn tartod biztonságban.
Föld vagy. Nyers, vad, buja.
Átölelsz, táplálsz, ringatsz.
Gravitáció.

A Nap reggel felkel. Minden reggel.
Biztonságos ritmus.
A Hold este felkel. Minden este.
Biztonságos ritmus.
A patakok a Földből bújnak elő.
A folyók a Földön folynak.
A tavak és tengerek a Földön tombolnak és nyugszanak.
A vulkánok a Földön ordítanak.
A szelek a Földön fújnak.
Az orkánok a földön süvítenek.
A Föld maga a rezzenetlenség, a biztonságos ritmus.
A Föld szabja a szabályokat.
A Föld adja a medret.
A folyó: lélek.

Víz meder nélkül: tehetetlenség.
Élettelen sűrű kátyú.
Az Élet Vize áramló, hömpölygő víz.
Az új mederbe vándorlás.
A változás.
A Kapuk átlépése.
A vissza-nem-nézés.

Te, ki Kapu vagy, akin át valaki létbe lépett,
most átmehetsz önmagadon.
Valaki újjá született.
Most újjá születhetsz.
A régi halott, sötét.
Az új: élő, Világosság.

Főnix hamvaiból újjá születik.