igaz történetek szülésről, születésről

833. nap: Jön a baba!

833. nap: Jön a baba!

Tizennyolcadikára voltam úgymond „kiírva” az első kisbabámmal. Aznap elmentem a javasolt CTG-re, ami már mutatott kontrakciókat, de én ebből semmit sem éreztem. A magzatvíz 21-én reggel négykor ment el, egy dekubituszlepedőt tettem az ágyra, és visszamentem aludni. Reggel, amikor felébredtem, eszembe jutott, hogy meg kell mérni a hőmérsékletemet, és felhívtam a bábát is, hogy tudja, mi van. Nyolc óra húszkor elkezdtem leírni a kontrakciókat, rendszeresek voltak, de nem fájdalmasak.

A bábának szóltam, hogy jól elvagyok egyedül, és megvarrtam a függönyöket, megcsináltam egy rövidebb fordítást is. Volt annyi eszem is, hogy felhívjam Anyut, és megnyugtassam, hogy semmi jele a szülésnek, így biztosítottam azt, hogy békén hagyjon. A kontrakciók úgy tizenegy körül fájdalmasak lettek, de még nem volt vészes, estére viszont rendszertelenek lettek, de eléggé fájdalmasak. Közben volt egy szünet, ami alatt pihentem egy kicsit.

Újra felhívtam a bábát, és mondtam, hogy elvagyok, ő viszont azt mondta, hogy ha holnapig nem lesz baba, akkor javasol egy kis ricinusolajat (na, ez elég motiváció volt arra, hogy szüljek). Az összehúzódások fájdalmasabbak és intenzívebbek lettek, J. egy darabig ott volt mellettem, és írta az időket, de úgy kilenc-tíz körül elküldtem aludni, mondván, őrizze meg erejét. Csinált nekem két tányér rágcsálnivalót: ropi, uborka, sajt, alma, körte stb.

Ültem a szófán, ettem vagy aludtam pár percig, és azalatt nagyon élénk álmaim voltak – abszolút „másállapot”. Ha jöttek a kontrakciók, akkor rátámaszkodtam a bordásfalra vagy a konyhapultra főleg, és valamilyen okból skáláztam, pedig nem szokásom. De hagytam, hogy történjen, ami akar, emlékeztem Elizabeth Davis előadására, és tudtam, hogy ha a száj nyitva van, akkor a méhszáj is tud tágulni. Minden kontrakció után kimentem a vécére, mert mindig jött egy kis magzatvíz. Amikor vacakul éreztem magam, lefeküdtem a padlóra, milyen jó hogy van padlófűtés! A kutya bent volt a szobában, összetekeredve feküdt a pokrócán és nagyon ijedt fejjel nézett.

Reggel négykor felhívtam a bábát, és szóltam, hogy jöhetnek. A bába azt mondta, hogy zuhanyozzak, ha nagyon fáj, így azt tettem. J. is felébredt és beengedte a bábát ötkor. Kijöttem a kádból, és bementem a hálószobába, de annyira fájt, hogy visszamentem a zuhany alá. Mondtam a bábának, hogy mindjárt jön a baba, de nem hitte el. J. megkérdezte a konyhában (meghallottam), hogy mennyi ideig tarthat, és az volt a válasz, hogy négy óra vagy két nap.

Hatkor lement a bába a HÉV-hez, hogy felhozza a segédeit, de én erről semmit sem tudtam, mert a zuhany alatt voltam, a bába bejött, és azt mondta, hogy üljek nyugodtan a vízben, már eléggé ki lehetek tágulva, de azért biztos nem volt benne. Dopplerrel meghallgatta a babát, és mondta, hogy minden jól van.

Akkor már nagyon fájt, és üvöltöttem, de bírtam, mert tudtam, hogy így születik a baba. Éreztem, hogy jön ki a fej, jött, mint egy munkahenger lefelé, nem kellett nyomni. A többiek épp reggelit csináltak a konyhában, J. szólt a bábának, hogy úgy hallja, hogy jön a baba, de nem hitt neki, de az egyik bábatanonc bejött, és szaladt is kifelé kiáltva, hogy: „Jön a baba!”hzs2.2

Úgy tűnt nekem, hogy nagy sürgés-forgás van körülöttem, és hirtelen megjelent egy barátnőm, futva, neki megígértem, hogy itt lehet a szülésnél – nekem nagyon sokat jelentett, hogy részt vehettem egy szülésen korábban, és ezt a lehetőséget én is meg akartam adni másnak – de érdekes módon csak egy lányt érdekelt.

Közben engedtem a vizet a kádba a szüléshez, de a csap hangja annyira zavart, hogy folyton elzártam. Betódult mindenki a kis fürdőszobánkba, én J-re támaszkodtam, ekkor a bába megkérdezte, hogy vízben szeretnék-e szülni, és válaszoltam, hogy igen, persze, és úgy gondoltam, hogy legjobb, ha guggolok.

Látták a baba haját kilógni, és mind nagyon izgatottak lettek, a bába szólt, hogy gyönyörűen ki vagyok tágulva. Annyira fájt, hogy pihenni akartam, és a fej visszacuppant. A következő kontrakció még jobban fájt, és a bábákhoz fordultam, hogy: „Nagyon fáj!”, de a bábatanonc, akivel a várandósság alatt nagyon összebarátkoztam, azt mondta, hogy „Csak addig fáj, amíg kijön.”. Jól van, igaza van, gondoltam, legyen, és a következő pillanatban megszületett a baba, bele a vízbe reggel 6.51-kor.

A bábával egyszerre nyúltunk érte, és láttam, hogy kétszer rá van tekeredve a madzag a nyakára, pont, mint nekem volt. A bába leszedte, és akkor ijedten mondtam: „Nem lélegzik!”. A bábával elkezdtük a hátát dörgölni, és egy pillanat múlva már vette is az első levegőt, én meg boldogan öleltem magamhoz a kisbabámat.

Úgy terveztem, hogy a kádban megszoptatom, de a bába szólt, hogy ez túl sok vér, és legyek szíves, másszak ki a kádból, így a boldog apuka megfogta a babát egy percig, én meg segítséggel kimásztam a kádból, és leültem mellé a földre.

Ismerkedtünk és szoptattam a babát. J. és én teljes eufóriában voltunk, és a baba nagyon kíváncsian nézegetett minket. J-nek eszébe jutott, hogy nézzük meg, hogy fiú vagy lány, a bábatanonc felemelte a törülközőt, és kiderült, hogy egy gyönyörű kislányunk van.

A bábánkat aggasztotta a vérzés, szerinte túl sok volt, erre én akkor jöttem rá, amikor megpróbáltam felállni, de majdnem elszédültem. A bába azt mondta, hogy ilyen esetben jó lenne megszülni a méhlepényt, hogy lássuk, egy darabban van-e, de én se nyomni, se guggolni nem tudtam, mert gyenge voltam. Megtapogatta a hahzs2.3samat, és így szólt: „Ez a lepény már le van válva, kihúzom, ha megengeded, olyan lesz, mint egy rántotta.” „Hajrá!” ‒ mondtam, és tényleg simán kijött. A bába megvizsgálta, és megnyugodott, hogy szép ép méhlepény. Én pedig tovább szoptattam a babát.

Ezalatt a bábatanoncok dekubituszlepedőket tettek az ágyunkra, és bebújtunk családilag, ismerkedtünk, és csodáltuk a kislányunkat. A bába megkért, hogy egyek egy banánt, és megnyugodott, amikor jött vissza a szín az arcomra. Később behozott egy vödröt, és megkért, hogy pisiljek, úgyhogy közben húzom fel a hasam, és tényleg, így sokkal több jött ki.

Körülbelül négy óra elteltével vizsgálta meg alaposan a bába a kisbabánkat, és akkor vágta el J. a köldökzsinórt, és engem is megvizsgált, és csak felszíni sérülést talált, ami szerencsére pár nap alatt magától meggyógyult. Bepelenkáztam a kislányt, az apja pedig felöltöztette egy egérkés rugdalózóba. A méhlepényt betettük a mélyhűtőbe, és végül két évvel később ültettük el, amikor átültettük a rózsabokrot.

Mindenki egyre azt mondta, hogy még sose láttak ilyen szép újszülöttet. A bábatanoncok rendet raktak, kitakarították a fürdőszobát, majd elbúcsúztak, és mindenki hazament. A bába másnap, majd öt nap múlva is visszajött, megvizsgált engem és a babát, majd levette a PKU-t.

M. ma egy három és fél éves, tündéri, locsi-fecsi kislány.

H. Zs.

Előszó > > >
Megvan a baba! > > >
Daniel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.