igaz történetek szülésről, születésről

832. nap: Van remény (Előszó)

832. nap: Van remény (Előszó)

Gyerekkoromban döbbenten hallgattam anyám szüléstörténeteit: nem hitték el, hogy szül, így a folyosón kellett várnia, végül épp beengedték a szülőszobára, és a pár perces szülés alatt mégis volt idő neki valami injekciót adni (nem tudja, hogy mit) és – természetesen – gátat vágni. Amikor megszülettem, elvittek, és négy napig csak néha láthattam anyám. Enni nem kaptam, mert a nővérek úgy ítélték, hogy négy és fél kilogrammosan túl nagy vagyok egy koraszülöttkórházban, és a lefejt tejet a többi, jóval kisebb babának adták. Állítólag egész nap üvöltöttem. A nővérem koraszülött volt, az ő születése még szörnyűbb volt, hetekig anyám nem is foghatta meg, miután a testvérem megszületett, a szülésznő avval vigasztalta Anyut, hogy talán „megmarad”.

Nagymama szüléstörténete nagyon más volt – csak ő és egy sógornő, később a bába is megérkezett, biciklivel. Az egész olyan „normális”. Érdekesség az is, hogy a nagymama húsz hónapig tudott szoptatni, Anyu két hónapig se.

Kamaszkoromig úgy gondoltam, ha ilyen a szülés, akkor köszönöm, de én nem kérek belőle. Aztán kezembe akadt F. Várkonyi Zsuzsa „Normális szülés” írása (Valóság, 1990), ami rádöbbentett arra, hogy szülni lehet úgy is, mint a nagymama, csak ahhoz otthon kell maradni, arra a magyar kórházak nem alkalmasak.

Pár hónappal később egy barátnőm kölcsönadta a lakását egy párnak, hogy otthon tudjanak szülni. Amikor a kisfiú megszületett, az akkora újság volt, hogy alig vártuk a részleteket: „egy szimpatikus szegedi orvosnő” jött a szüléshez, és a kisfiú nagyon békés, kíváncsian nézegetett a szülés után…

A háborítatlan szülés csodája az egész baráti társaságunkat megérintette. Akkor tudtam, hogy van remény, nekem is lehet gyerekem anélkül, hogy engem vagy a babát megerőszakolná a magyar egészségügy, szülhetek úgy, ahogy a nagyanyám, dédanyám, ükanyám.

2001-ben elkísértem egy barátnőmet egy kórházba szülni, és élőben tapasztaltam meg, hogy hiába alternatív, emberséges az orvosnő, a szülésznő ‒ a kórházi protokoll, a főorvos és a takarítószemélyzet az úr. Láttam, hogy hogyan alázzák meg, zsarolják a szenvedő kismamát, milyen módszerekkel veszik el az újszülöttet az anyjától, mennyire nem jelent semmit a külön megfizetett rooming-in szoba.

Végül 17 évvel később alapítottunk családot, és addigra már nagyon sok barátom, ismerősöm szült otthon: csupa gyönyörű, egészséges baba és normális szülések – míg a kórházban szült ismerőseim egytől egyig megaláztatásról, csecsemős nővérek despota uralmáról, pénzéhes nőgyógyászokról számoltak be.

H. Zs.

Jön a baba! > > >
Megvan a baba! > > >
Daniel > > >
 

Véletlenül kiválasztott mesék.