igaz történetek szülésről, születésről

697. nap: Így kezdődött (Elza Mara)

697. nap: Így kezdődött (Elza Mara)

Vasárnap hajnalban egy kanálnyi magzatvíz távozását éreztem. Kétnaponta „szívhangra” kellett járni, mert állítólag „túlhordtalak”. Hát, már egy kis fájogatást is éreztem, így bementünk a szülőszobára szívhangot nézetni. Ott fogtak. Ahogy bejött egy ügyeletes orvos, szemet szúrt neki, hogy itt nem vajúdik senki! Kössük be az oxitocint, hogy útjára induljon a baba. Ez nyolc órakor volt, körülbelül kilenc óra tájt napsütésnél csillagokat láttam. S kérdésemre, hogy mikor fogsz megszületni, az volt a válasz: „Délre má’ meglesz!” Velem szemben volt az óra, láttam az időt. Elcsüggedtem. „Ha ez így megy még két-három órát, talán érdemesebb ilyet többé nem csinálni.” Valamikor közben hallom, kérdezik, hogy most melyik is volt az igazi időpont? Mert, ahogy utólag kiokoskodtam, talán nem is voltál „túlhordva”. Má’ mindegy. Oxitocin benn, Te a „helyes úton”. Az Isten tudta, mit bírok.

Fél tíz körül ordítanak: „Nyomjon, anyuka!”. Már nem éreztem, csak elveszettséget, de még nyomjak. Nem tudtam, hogyan kell. Nagy soká kénytelen voltam mégis kitalálni. Kibújtál még tíz előtt. Nem láttalak, nem éreztem, csak kimerültséget. Hallottam, hogy kislány és 4050 gramm. Én voltam a hibás, hogy így megnőttél. Túl sok vitamint szedhettem, ami nem igaz.

Gondolom, hogy az orvos sem egészen így tervezte (ami a fájdalmas kimerítést illeti). S szerette volna, ha hamar megkönnyebbülök. Ezért trükkhöz folyamodott. Elkezdte cibálni a placentát (köldökzsinórt), hogy hamar lejöjjön. Hallom, kérdi a szülésznő halkan, szelíden, meghunyászkodva: „Muszáj, doktor?” Valami oknál fogva muszáj volt. Hát beszakadt! Hívta az altatóorvost. Már rángatóztam a kimerültségtől. Közli velem az altatóorvos (nő létére): „Nem tudom, mit reszket itten, a szülés a legtermészetesebb dolog a világon. ” Bealudtam!

Arra ébredek, mintha örökké aludtam volna. Már éreztem valamit. Megkönnyebbülést, hálát, hogy jól bánnak velem. Ezt mondtam is nekik. Nekem ez volt a természetes.

Csak azt nem értettem, hogy más miért tud kimenni fürödni, pisilni. (Engem két napig pelenkáztak, ágytálaztak.) 15 cm magasra nem tudtam felemelni a fejem, mert úgy éreztem, elájulok. Szobatársaim közölték: vashiányom van, mert nem szedtem rendesen a vasat! A szülésznő, aki az osztályon felfigyelt rám, közölte, ha így elhagyom magam, visszavisz szülőszobára. Nem tudtam, mit jelent ez! Csak: „Jaj, azt ne!”, még túl korai volt az élmény. Vasárnap délután lehívta a még ügyeletes orvost a szülésznő. Odajött, könyörgően néztem rá. Ő értett ebből vagy másból. Közölte a szülésznővel, hogy sok vért vesztett, minden rendben van. Hagyjon „békén”. Békén hagytak.

Nővérem, aki szintén akkortájt várta első babáját, meglátogatott. Látott ilyen állapotban. Talán azon töprenghetett: hogyan lehetne kikerülni a szülést, ha az ilyen.

Kedd délelőtt az ég küldte oda azt az orvost, aki megállapított két palack vért transzfúziós beadásra. Igen, innentől kezdtem feléledni. Magamhoz ölelhettem a kisbabámat. Gyönyörű nagy babának láttalak. S rendes voltál, hogy megvártad a hasfájáskórodat jelezni, míg föl bírtam egyenesedni. Nagyon sokat szopiztál. Borzasztóan fájhatott a hasad, hogy annyit ordítottál.

Mivel tudtam, hogy „kaparást” végeztek szülés után, azt gondoltam: soha nem lehet többé kisbabám?! Ezt mégis szántam. De nem kellett aggódni, hat-hét hónap múlva megfogant a kistesó. Csak az volt a kívánságom: ha lehet másként szülni, ne legyen ilyen borzasztó a következő műsor!

W. E.


Vid Viktor >>>
Mariann >>>
Vídár  >>>
Endre >>>
Oszkár >>>
Rudolf >>>
Harald >>>
Gilbert >>>
Margaret >>>
Henrik > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.