igaz történetek szülésről, születésről

491. nap: A repülőjegyeket le kellett foglalni (Péter)

491. nap: A repülőjegyeket le kellett foglalni (Péter)

Amikor Tamás tíz hónapos volt, várandós lettem Péterrel. A nőgyógyász a császár után közölte, hogy maximum még egy császárt javasol még, és kötelező módon császárt, amikor kössenek is el, és hüvelyi úton szülni meg se próbáljak, mert hosszanti a vágásom, és a hasfal átszakad, és elvérzek.

A férjemmel megkérdeztük a nőgyógyásznőt, akihez korábban is jártam, hogy vállal-e otthonszülést. Na, ez volt a hét poénja, nézett minket, mint valami csodabogarakat.

A hasam nőtt, és éreztem, hogyha szüléskor a másfél éves szopós Tamás fiamat itthon kell hagyjam, és kórházba kell vonuljak sok napra még egy császárra, elmegy az eszem. Éreztem, hogy megbolondulok. Nehéz napok, hetek következtek.

Írtam Geréb Áginak, amire ő azt válaszolta, hogy otthonszüléskor nem szoktak császár után meghalni a nők. Kezdtem reménykedni, hogy én is túlélhetem. Sok-sok vívódás következett a férjemmel. Sokat sírtam, sokat veszekedtünk. Féltünk mindketten. Végül a döntő az volt, amikor azt mondta a férjem, hogy bármi történjék is, vállaljuk. Ebben minden benne volt.

Nehezen lehetett megsaccolni a szülés várható idejét, azért is, mert a két várandósság között nem menstruáltam. A repülőjegyeket pedig le kellett foglalni. Tudtam, hogy valamikor február környékén fogok szülni, és magamba szállva úgy éreztem, hogy hetedikére foglaljuk le a jegyeket. Írtam Áginak, visszaírt, hogy várnak szeretettel. Hú, nagyon izgatott voltam, kezdve attól, hogy 39 hetes várandósan hogy engednek fel a repülőre. Végül a másfél éves fiamat a hasamhoz szorítottam, ment minden, mint a karikacsapás. Megsegített a Jóisten.

Aztán megérkeztünk Budapestre, az Alma utcába. Kezdődött az információs hét, juj, ez nagyon jó volt. Itt láttunk egészen normálisnak tűnő párokat, akik szintén otthonszülésre készülnek, megismerhettük a bábákat, a doulákat, és feltehettük a legégetőbb kérdéseinket.

Nyolcadikán este beindult a szülés. Éjszaka még párszor megszoptattam Tamást, és másnap 9.20-kor megszületett Péter.

Visszagondolva: rettegtem a szüléstől, nem is annyira a szüléstől, mint a haláltól. Itthon a szüleink, senki nem tudta, hogy miért utazunk Budapestre, az már sok lett volna, hogy megküzdjünk mindenkivel. Utólag éppen elég nagy küzdelem volt.

A szülés beindulásakor felhívtam Ágit, azt mondja, hogy szóljunk, amikor szükségét érezzük az érkezésüknek. Nem sokra emlékszem, de arra igen, hogy a bába és a doula sokat bátorítottak, szeretgettek, és végül, ha nagyon-nagyon nehezen is, de megszületett Péter – újabb császármetszés, gátmetszés, Tamás elhagyása nélkül.

Leírhatatlan az a boldogság, felszabadultságérzés, amit utána éreztem. Természetesen, családban zajlott minden, és így történt, hogy aztán tovább szoptak együtt még néhány éven keresztül.

Nagyon hálás vagyok a bábáknak, a doulának, hogy ebben a történésben részünk lehetett. Ekkor megismertem egy új világot, amit ezek az emberek képviselnek. Megtapasztaltam, hogy vannak olyanok, akik a szülést szépnek, építőnek tudják látni, akik függetlenek az anyagiaktól. Ez egy más világ.

Aztán hazajőve, ki bátornak, ki felelőtlennek nevezett, de ez így van azóta is. Vállalom, és egyik sem hat rám igazán.

K. R. R.

Tamás > 
Benedek > 

Véletlenül kiválasztott mesék.