368. nap: Pohár víz (Lellus)
Sokat gondolkodom azon, hogy tudnék-e valamit írni az otthoni szüléseimről. Kettő ilyen volt eddig, de nem tudok. A kórházi szülésről annál többet. No, nem azért, mert az olyan felemelő lett volna. Nem, sajnos nem. Inkább annyi feldolgozatlan keserűség maradt bennem utána…
A legelső volt, és annyira naiv voltam! Azt hittem, hogy egy nő tud szülni. Így vonultam be. Ott aztán bebizonyították nekem, hogy én azt nem tudhatom.
Aztán ezt már nem akartam. Örültem, hogy akadt más lehetőség. De ezekről nincs mit mondanom. Csak annyit tudok kinyögni, ha nagyon kérdezgetik, hogy olyan volt, mint amikor megiszom egy pohár vizet. Annyira nem volt benne semmi különleges, mert annyira természetes volt. Egyik nap, mondjuk, hárman feküdtünk le aludni az ágyba, és másnap reggelre már négyen voltunk benne. Aztán négyen, és öten lettünk reggelre.
Tehát különösebben nem szoktunk szuperlatívuszokban beszélni arról, hogy milyen jó is volt meginni azt a pohár vizet, de tudjuk, hogy mennyire fontos.
J. R.
Első gyermekem születése > > >
Negyedik gyermekem születése > > >
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1203. nap: A hatodik – vizsgálatok nélküli, stresszmentes várandósság
- 874. nap: Az első – kisfiam
- 1224. nap: Akkor… (Veronka születése)
- 2. mese: Még egy pici időt adjanak, hogy elengedhessem! (Boróka)
- 1400. nap: Jó kórházban, ügyeletben (Zalán születése)
This post is also available in: angol
