igaz történetek szülésről, születésről

45. mese: Minden a fejben dől el (Noa születése)

45. mese: Minden a fejben dől el (Noa születése)

Mindent szépen elterveztem, azt is, hogy a baba melyik hétvégén szülessen. Írtam egy listát a szülés előtti tennivalókról, amiket szépen pipálgattam, közben elkezdtem egy új listát írni még több tennivalóról, és ijedten vettem észre, hogy a baba már nagyon kifele kopogtat és jönne, pedig a kiszemelt időpontomig (ami persze a 40. hét utánra szólt, én úgy terveztem el, hogy túlhordom), volt hátra pár hét. Próbáltam vele alkudozni, hogy még maradjon, nem akkorra terveztem.

Február 1-jén este kihúztam az utolsó tételt is az első listámról. Február 2-án hajnali 4 körültől jósló fájásaim voltak, immár ez volt a harmadik hajnal. Két napja csak fél óráig, majd két órán keresztül, gondoltam, aznap is abbahagyja, csak többet kell várni.

Kilenc körül hívtam Edinát, hogy tudja, hogy öt órája jósló fájásaim vannak, de hozzátettem, hogy nem gondolom, hogy aznap szülnék. Kérte, hogy hívjam, ha valami változik, addig is aludjak, amennyit tudok.

Szóltam a baba apukájának, hogy fájásaim vannak és lehet, nem várja meg a baba, hogy ő öt nap múlva érkezzen, reménykedtem benne, hogy tud még gépet változtatni.

Egy barátnőm, Ivana volt velem, ő kérdezgette, hogy mit tudna segíteni, válaszoltam, hogy semmit, elbírok ezekkel egyedül is, csak pihennem kell. Dél körül hívott Edina, hogy mi újság, mondtam neki, hogy azért nem hívtam, mert semmi nem változott, nem maradtak abba a jósló fájások és nem váltottak át igazi fájásokba sem, úgy érzem, még van idő bőven. Mondta, hogy nem tudni, meddig folytatódnak a jósló fájások, de nagy valószínűséggel már a valódi fájások fognak ez után következni, szóval aludjak és egyek, mert szükségem lesz az energiára, nem lehet tudni, meddig fog tartani, páróránként jelezzem, hogy mi a helyzet, jön, amikor hívom.

Lemondtam az összes aznapi és rá következő heti programomat… utána már nem kellett, hisz annál későbbre nem szerveztem semmit, azzal számoltam, hogy úgyse leszek szabad.

Délután 4 körül jutottam arra a szintre, hogy elegem van! Miért nem történik már valami, valami más! Mire várunk? Ivana páróránként kérdezgette, hogy hogy vagyok, hogy tudna segíteni. Irtóra idegesített! Azt akartam, hagy ne kelljen senkire és semmire figyelni, csak a fájásokra, ha úgy jönnek, hogy én közben lazítok, akkor ahelyett, hogy arcba csapnának, szimplán átlebegek fölöttük. Egy alkalommal bele is aludtam, aludtam vagy két órát, nem vettem észre, hogy lettek volna fájások közben, de két óra után fájásra ébredtem.

Megkérdeztem Kimet, hogy mikor fog jönni. Ő csodálkozva mondta, hogy kedden, az eredeti terv szerint. Hát addig nem fogok várni, gondoltam! Akkor szülök úgy, hogy te nem vagy itt. Nem örültem, de legalább tudtam, mi a helyzet. B terv: egy héttel hamarabb szülök, mint az A terv.

Edinával beszéltünk, mondta, hogy este mindenképpen átjön megnézni, hogy vagyok. Mondtam neki, hogy jöjjön, de még nem vagyok ott, ha jön, akkor vissza is fog menni haza. Rendben, mondta, viszont ha nem sürgős, akkor először lefekteti a gyerekeit, és utána jön, 9.30 körül indul, ha meg bármi változás van, szóljak, és jön! Jó.

Közben telefonáltam, tesómnak, szüleimnek, kértem egy-két dolgot, amire a szülésnél lesz szükségem.

9.30-kor változtak a fájások. Ahelyett, hogy belém markol, megcsavar és elenged, már nem nagyon engedett el… vagy nem markolt… más volt, tudtam, hogy ez már az. Gondoltam, Edina épp akkor indul, de azért felhívtam, hogy közöljem, mégse fog már hazamenni.

Mikor hívtam, úton volt. Közben fájtam, nagyon rendszeresen, én meg közben ordítottam, vagy nyögtem, vagy valamit a kettő között. Ivana továbbra is kérdezgette, hogy tudna segíteni. Irtóra idegesített, hányszor mondjam el, hogy úgy tud segíteni, hogy békén hagy! Hadd figyeljek magamra.

Megjött Edina. Én a sötét nappaliban két fotel között a földön ülve fájtam. Nem emlékszem, mit mondott, de emlékszem, hogy nem kellett megszólalnom, csak bólogatnom, mikor úgy éreztem, van rá kapacitásom. Végre egy hozzáértő ember, aki nem zaklat kifejtendő kérdésekkel! Olyanokkal, hogy „Hogy vagy?”.

Mikor látott, megkérdezte, hogy megvizsgálhat-e. Nekem mindegy volt. Megvizsgált, 3 cm körül tarthattam. Megkérdezte, hogy szeretnék-e egy meleg fürdőt. Nem akartam. Azt tanácsolta, mégis próbáljam ki, az ilyenkor segíteni szokott. Próbáljuk! A fürdő tényleg jót tett.

Közben megérkezett Éva is, a másik bába. Megkérdezték, hogy szeretnék-e egy illóolajat a fürdőbe. Ah, ezt ismerem, volt róla szó Ági szülésfelkészítőjén, hogy a 0‒4 cm részben a legtöbben szeretni szokták a muskotályzsálya illatát, és tényleg! Jó volt ott ázni, néha helyzetet változtattam, közben tompábban fájtam, nem emlékszem, mire gondoltam. Lélegeztem be a jellegzetes illatot.

Aztán egyszer mintha hányingerem lenne. Aha, gondoltam! Akkor 4 cm-nél tarthatunk. A hányinger hol erősebb, hol gyengébb volt. Kértem egy tálat. Az a muskotályzsálya már nem volt olyan jó illatú, kezdett inkább nehéz lenni, meg ez a hányinger. Biztos, hogy 4 cm-nél tarthatok.

Aztán egyszer betelt a pohár. Ebből elég, nem akarok tovább se fürödni, se ezt a büdös cuccot szagolni. Akkor tudtam, hogy átléptem a 4 centit, hiába! Érdekes dolog önmagunkat külső szemlélőként elemezni.

Segítettek kiszállni, közben annyira megpróbáltam lemosni magamról, mindenemről a szagos vizet, amennyire csak tudtam. Bementem a szobába. Az ágyra nem tudtam, nem akartam feküdni, mert mikor jönnek a fájások, úgyis fel kell tápászkodni, jó érzés volt belekapaszkodni a kovácsoltvas ágyba és úgy cibálni, ahogy csak tudom. Meg közben úgy ordítani/nyögni, ahogy épp kijön.

Közben masszírozták a hátam a farokcsontnál, az jólesett, habár a fájások így is brutálisak voltak. A medencémnél meleg vízzel borogattak, közben kértem, hogy nyissanak ablakot, irtó melegem volt.

Az jutott eszembe egy ponton, hogy időt szeretnék kérni, mint a kosármeccseken. De itt nem lehet időt kérni. Miért nem lehet időt kérni?! Végigcsinálom, persze, csak hadd ne kelljen az egészet egybe megcsinálni… de hát ha a baba készen van, és úgy döntött, nem vár tovább, kijön, akkor nem lehet sokat várakoztatni, menni kell.

Egy idő után megint az az érzésem volt, hogy ez egy örökkévalóság! Hogy nem haladunk egyről a kettőre. Ebben az érzésemben megerősítettek a bábák is, hisz mondták, hogy engedjem el, hogy hagyjam megtörténni. Én nem értettem. Mit?! Vagy mit nem engedek?! Én hagyom, amennyire tudom! Miről beszélnek? Mit tartok vissza?! Fú, de bosszantó! Érzem, hogy igazuk van, de akkor se tudom, hogy mit kéne elengednem! És nincs változás.

Megkérdeztem, hogy már szombat van-e vagy még péntek. Már szombat volt. Hát, akkor nem 02.02-kor születik a baba… pedig jó szám lett volna, na mindegy, ő így döntött, jobban tudja, mint én.

Ez így ment egy darabig, és nagyon elegem volt, néha úgy érződött, hogy langyos valami folyik ki belőlem. Hogy pisi vagy vér vagy magzatvíz, nem tudtam, nem is akartam arra pazarolni erőt, hogy megnézzem, csak a folytatásra koncentráltam.

És akkor egyszer csak egy hangos pukkanás és egy csomó víz kijött. Wow, eddig nem repedt meg a magzatburok? Az ilyen hangot produkál?! De durva! Edina is, Éva is gratuláltak, hogy engedtem vagy elengedtem, amiről nem is tudtam, és máig se tudom, hogy micsoda… de azt éreztem, hogy most megyünk tovább.

Nem sokára megint hányingerem lett. Aha, akkor már 8 cm-nél tartunk. És akkor úgy éreztem, hogy muszáj lefeküdnöm az ágyra, és mély álomba merültem, és fájás! Beleordítok, és mély álom. Álmodok is. És fájás. És így tovább. Fájás közben belekapaszkodtam az ágyrácsba. Álom közben minden megszűnt, és nagyon távolinak tűnt a szülés. Érdekes, hogy lehetséges így ugrálni két ennyire távoli és más világ között.

Mondták, hogy becsukják az ablakot, hogy a babának majd ne legyen nagyon hideg. Irtóra nem örültem a hírnek. Nekem nagyon melegem van, és hideget akarok! Kértem, hogy közben hideg vízzel hűtsék az arcom. Honnan fogom tudni, hogy ennek a szakasznak vége és tolni kell?

Egy idő után a fájásokba kakálási inger vegyült. Uh, akkor már jön?! A fejével tolja ki a szart – szó szerint. Közben éreztem, hogy törölgetik a fenekem. Érdekes élmény, hogy ilyet megengedhetek magamnak! Két tulajdonképpen ismeretlen ember jelenlétében… nehéz megengedni magamnak ezt a kiszolgáltatottságot. De nincs más választásom, mint ezzel nem foglalkozni, fontosabb dologra kell koncentrálnom, mint hogy mennyire vagyok szalonképes. Nemsokára jön a baba! Úr Isten, az milyen lesz?!

Egy ideig továbbra is négykézláb csináltam, ami jött. Nem tudtam, hogy haladok-e. Nem tudtam, hogy attól félek jobban, hogy haladok, vagy attól, hogy nem! Egy gyerek feje ki fog rajtam jönni! És az jön először! Nem lesz szép fokozatos felvezetés, rögtön a fej jön először! Ettől nagyon féltem… de nem akartam visszatartani sem. Toltam együtt a félelemmel.

Egy ponton javasolta Edina, hogy változtassak pozíciót, mert úgy tűnik, hogy ebben a pozícióban nem tud a baba tovább haladni. Például le is guggolhatnék az ágy mellé. Jó, leguggoltam az ágy mellé, uf, lódult egyet a dolog. Érzem, hogy ez egy gyors előrelépés volt! És egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy a fej kijöjjön! Még szerencse, hogy ennyire fáj, így kevésbé van energiám félni.

Már nagyon közel lehetünk, érzem, ahogy feszülök szét alul, leírhatatlan érzés. Talán csak az írja le, hogy szétfeszülök alul!

Javasolják, hogy ha meg tudom csinálni, rakjam fel az egyik lábam az ágyra, hogy szélesebb legyen a csípőm, több hely legyen, mert már a fej jön, már lehet látni. Felrakom a lábam az ágyra. Jöjjön, aminek jönnie kell.

És tolok, és feszülök, és mondják, hogy a baba feje részben kint van, és nagyon fontos lenne, hogy gyorsan kijöjjön, ez az a helyzet, ami a legveszélyesebb neki, szóval, ha tudok, a következő alkalommal egy nagyon hosszút nyomjak, hogy ki tudjon jönni.

És a következő alkalommal egy olyan hosszút nyomok, amilyen hosszút csak tudok, és tolom még, és tolom még, és érzem, ahogy folyamatosan jön ki, és tolnám még, de nem kell, kint van Noa.

Felfekszem az ágyra, rám rakják Noát. Olyan jó! Ő csak nézelődik a csillogó szemeivel. Majd a fejével elkezd bólogatni, keresi a cicit, felmászik a hasamon. Jó érzés, ahogy tapos a lábaival. Annyira jó érezni magamon!

Közben jönnek a fájások a méhlepény megszülésére, fájok, talán nyögök is, kit érdekel! Annyira jó, hogy rajtam van.

Kint a lepény, körülöttem a bábák sürögnek-forognak. Kit érdekel. Kicserélnek dolgokat, meg tisztogatnak, meg Éva odajön, megmutogatja a méhlepényt, meg magyaráz róla. Biztos érdekes, de kit érdekel, én csak Noa érzését akarom élvezni. Amit javasolnak, elfogadom, amit mondanak, nem nagyon jut el hozzám. Csak élvezem az érintését, a jelenlétét, a súlyát.

Le kell mérni, nagyon nehéz szívvel veszem tudomásul, hogy le fogják rólam venni, annyira jó így! Ő is ekkor sír először, amikor megszakítják az idillünket…

Valamikor tiszta ágyneműt húznak, meg pelust kap Noa, meg én zuhanyzom, és próbálnom kell pisilni… ezek már csak olyan álomszerűen maradtak meg… alig várom, hogy mindennek vége legyen és visszakerüljek az ágyba Noával és onnantól kezdve már semmi teendő ne legyen, és már csak együtt legyünk és semmi más program ne legyen.

F. K.

Véletlenül kiválasztott mesék.