726. nap: Egy nagy pszichodrámában (Joci)
Az első hüvelyi vizsgálatkor, amikor jeleztem, hogy a beavatkozása fáj, közölte, hogy „Az otthonszülésnek vége, már a kórházban vagyunk, és itt vége a finomkodásnak.” Nem múlt el olyan vizit, amikor ne tett volna valamilyen megjegyzést.
Tovább
725. nap: Élet a halál után (Milla)
Türelmesebb voltam. Nem vártam a nagy mérföldköveket, mint a 12. hetet, a 28. hetet, a 32. hetet, a 37. hetet (na, ezt azért mégis), mert tudtam, hogy a dátumoknak, a statisztikáknak, a technikának csak kis jelentősége van: ha ez a baba velünk akar maradni, akkor a 32. héten is velünk marad, ha pedig nem akar, akkor lám, a 36. héten is visszafordulhat.
Tovább
724. nap: A negyedik a legnehezebb? (Timothy)
Akkor még igen vidám voltam. Úgy éreztem magam, mint Abigél szülésénél, hogy most már minden oké, biztos majdnem ki vagyok tágulva ‒ ennyi kontrakció után ‒, mindjárt megszüljük, halihó. Ahogy valaki egyszer gúnyosan mondta: „Haverok, buli, fanta...”
Tovább
723. nap: „Magányos” vajúdás (Abigél születése)
Természetesen a szülés közbeni „skizofrén” tudatállapot (igen-igen, lehet szebben is mondani, én akkor skizofrénnek éreztem) most is elért, hiszen az imént említett hihetetlen erő dacára csak annyit tudtam nyögni-nyafogni-érezni, hogy „Én ezt nem akarom csinálni!” „Nem is kell, megy az magától.” ‒ Ági válasza valami hasonló volt. És akkor végre, Ági érkezése után alig több mint tíz perccel, délután 2 óra 48 perckor kibújt a kicsi test.
Tovább
722. nap: Programozott szülés (Olivér)
Programozott szülés. Ez a baba Ágival akart megszületni. Én Ágival akartam szülni, akármilyen szimpi volt is a másik szülésznő. És Ági is ott akart lenni a szülésemnél. Ez már túl sok kívánság ahhoz, hogy ne hallgattassék meg. És meghallgattatott.
Tovább
721. nap: Világok közötti élmény (Alex)
Az egész szobát, az egész tudatomat, az egész világmindenséget betöltötte a világ leghangosabb és legvidámabb szívhangja. Emlékszem, hangosan nevettem. Aztán csak annyit nyögtem, hogy nagyon nyomnom kell, mire Ági azt felelte a világ legnyugodtabb hangján, hogy akkor nyomjál.
Tovább
720. nap: Ismét békességben (Bátor)
Hova lehetne kötni az infúziót? Nincs rá szükség, semmi baj nincsen, csak a biztonság kedvéért.” És én megmutatom a helyét, a biztonság kedvéért, és a biztonság kedvéért hozok hozzá madzagot, és engedelmesen elhiszem, hogy nincs rá szükség. De érzem a hangodon, hogy aggódsz. És közben Erát masszírozod, nyomkodod, varázsolsz valamit, amiről nekem fogalmam sincs, hogy mit csinálsz. Eláll a vérzés. Tényleg nem kell az infúzió. És bennem valami hatalmas szeretet ébred
Tovább
719. nap: Egészen másképpen (Villő Ajsa)
Nagyon levert és elkeseredett. Bemegyek hozzá. Az első mondatainak egyike, teljes depresszióban: „Nem vagyok jó anya.”, „Ugye, kiábrándultál belőlem?”. Most értem csak meg, hogy az egész dolog hogy érintette őt. Nem úgy, ahogy az ember elsőre gondolná. Ez valami egészen más történet. És az érintésen és néhány szón kívül semmit nem tehetek. Iszonyú érzés.
Tovább
