igaz történetek szülésről, születésről

722. nap: Programozott szülés (Olivér)

Megjelent: 2012. szept. 26.

Mindig ezek a szavak jutnak eszembe Olivér születésével kapcsolatban, aki elvileg három héttel későbbi időpontra volt kiírva. Annak idején, a múlt század vége felé, Áginak az volt a „szokása”, hogy év közben alig volt „szabadságon”, ám a teljes augusztust a családja körében töltötte, lehetőleg városon, sőt országon kívül, hogy még véletlenül se érezzen késztetést, hogy szüléshez menjen. Így volt ez abban az évben is: hétfőn elmentünk hozzá 37. heti vizsgálatra, és hogy megismerkedjünk azzal a szülésznővel, aki átvállalta Ági augusztusi kismamáit. A középkorú kedélyes hölgy az egyik kórház főmadámja (érdekes, én mindig másra asszociálok a szóról), és nagy „előnye” volt annak idején, hogy ki tudott „kölcsönözni” a kórházból hordozható CTG-t is, ami akkor Áginak még nem volt.

A vizsgálatot nem is éreztem, és a diagnózis ugyanaz volt, mint Alexnél: kétujjnyi tágulás. Jó. Másfél évvel korábban Ági azt mondta, hogy nem lenne meglepve, ha aznap este hívnám. Így hazafelé menet útba ejtettem pár patikát, hogy beszerezzem és hazacígöljem a szüléshez kellő papírvattákat, fertőtlenítőt, sok mindent. Aztán Alex még két hétig bent csücsült.

Most is csak a legszükségesebb kellékek voltak meg, közel sem minden. Viszont hazafelé autózás közben a Flórián térnél furcsán kezdtem érezni magam. Hazamentünk, olyan fél hét lehetett, és nekiláttunk a másfél éves Alex etetéséhez, fürdetéséhez, fektetéséhez. Vacsira csilis babbal készültem (na, nem a gyereknek), de valahogy melegítés közben úgy éreztem, nem kéne ennem. Furcsa, mert Ágiék nem tiltják az evést, sőt, etetik is a kismamát, ha erőre van szüksége….

Felhívtam Ágit, hogy lehet, hogy még ma. Kérdezte, zuhanyozhat-e, persze, mondtam, akkor hívjam vissza fél óra múlva. Visszahívtam, jöjjön azért… Felhívtam a doulát is, egy másikat, mert aki Alexszel volt a doulám, Angliában volt éppen (augusztusra hazaért volna!).

És akkor itt jön a nagy vallomás: bennem nagyon mély, kellemetlen nyomot hagyott a burok megrepedése, mert olyan hirtelen, nagy erővel történt, és egyszerre ömlött ki az a soknak tűnő víz. Így hát gondoltam, most „kitolok a természettel”, beülök a fürdőkádba, ott aztán repedhet és fröcskölhet kedvére! Azóta nem lennék ilyen gőgös, enyhén szólva megszívtam én azt a kádat. Persze, a kontrakciók alatt jólesett a meleg víz (mit meleg, tűzforró!), de a burok úgysem ott repedt meg, és kitolásnál is rossz volt, túlzott vérbőséget is okozott. De előreszaladtam.

Szóval megjött a két Ági, úgy nyolc körül, és az első óra igen kedélyesen telt. Én a kádban, Ági néha szívhangot hallgatott, jöttek a kontrakciók egyre sűrűbben (bár tudom, hogy a víz lassított rajtuk). Aztán kezdett nagyon fájni. Sőt, nekem az elviselhető határát súrolta. Nem volt már jó a kádban feküdni. Na, de a magzatvíz még nem ment el… Megkértem Ágit, vizsgáljon meg, és titkon reméltem, hogy ettől megreped a burok. Nem repedt. Kicsivel később kértem, hogy ugyan, csippentse már ki a burkot. Nem látta indokoltnak. Hogy később megtette-e, amikor már nem érzékeltem a történéseket, nem tudom, de akkor nem.

Nekem már csak négykézláb volt jó, és nagyon erős tolófájásaim voltak. Csak Theo tudta a derekamat elég erősen masszírozni. Ja, és iszonyatosan melegem volt, kértem a homlokomra hideg borogatásokat. Ott térdeltem a kádban, a víz valahol alattam, mert hát a lakótelepi kádak nem valami mélyek, és éreztem, hogy ennek a vízhez már semmi köze. Ági is érezhette, kihúzta a dugót. Közben nyomtam volna, de ahhoz nem tudtam a keskeny kádban eléggé szétterpeszteni a lábamat a négykézláb helyzetben.

Ági kérdezte, hogy nem akarok-e kiszállni. Nem bírok. Akkor ők kivisznek. Még csak az hiányzik! Ne nyúljatok hozzám. Elképzeltem, hogy a majdnem nyolcvan kilós, meztelen, csöpögő testemet négykézláb pozícióban keresztülcipelik a lakáson… Röhögtem volna, ha bírtam volna. Meg azt is elképzeltem, hogy pont a cipelés közben reped meg a burok… Igen, de hülye vagyok!

Maradtam hát a kádban, négykézláb, és nyomtam úgy, ahogy tudtam. És káromkodtam, mint a kocsis. Szidtam a kádat. Aztán egy rövid „skálázás” után kiadtam egy olyan hihetetlenül magas és erős hangot, amit fura módon kívülről hallottam, és nem akartam elhinni, hogy képes vagyok ilyen magas hang kiadására. Abban a pillanatban bújt ki a baba, nem a feje, hanem az egész, egyszerre.

Viszonylag hamar megfordultam, belefeküdtem a száraz kádba, és rám tették őt. Én még ennyire hófehér babát nem láttam. Az egész gyereket vaaaaastagon borította a magzatmáz… És szörcsögő hangot adott ki, olyan panaszkodóst. Mondták, hogy simizzem erőteljesen a hátát. Olyan pici volt, annyira nem esett kézre, olyan kis merev volt a másfél éves dundi Alexhez képest. Ági gondolkozott, hogy adjon-e neki valamilyen golyócskát, de aztán nem tartotta szükségesnek.

Közben felébredt Alex (a vajúdás alatt békésen aludt, a baba sírása keltette fel), és meglátva engem egy csúnya fehér valamivel a hasamon, izzadtan a kádban, idegenektől körülvéve, hát borzasztó sírásba kezdett… Szerencsére Theo ölében hamar megnyugodott.

A lepény viszont nagyon sokára jött, kerek háromnegyed órát vártunk rá, és ezalatt én jócskán vesztettem vért, hála a forró víz okozta vérbőségnek. Amikor aztán kijött, és rendben volt, átadtam a babát Theónak, és felálltam zuhanyozni. Nagyon gyors zuhany volt, mert éreztem, hogy nem állok a helyzet magaslatán. Nagyon szédültem. (Egy órával a szülés után! Mit vártam?!)

Betámogattak az ágyra, addigra ott ült Theo a két fiúval az ölében, és Ági rendszeresen mérte a vérnyomásomat. Biztosra akart menni, hogy ennyi vérveszteség „belefér-e” még. Belefért. Két órával később nyugodt szívvel hagytak ott minket, a doula által kisuvickolt fürdőszobával, a zsákokba gyűjtött szennyessel, illetve szeméttel.

Programozott szülés. Ez a baba Ágival akart megszületni. Én Ágival akartam szülni, akármilyen szimpi volt is a másik szülésznő. És Ági is ott akart lenni a szülésemnél. Ez már túl sok kívánság ahhoz, hogy ne hallgattassék meg. És meghallgattatott.

H. Sz.

Alex > > >
Abigél > > >
Timothy > > >
Milla > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.