igaz történetek szülésről, születésről

721. nap: Világok közötti élmény (Alex)

Megjelent: 2012. szept. 25.

Amikor egy ember megszületik ezen a szinten, akkor a lelke a spirituális szint számára meghal. A mi örömünk vegyül az ő szomorúságával. És ugyanígy, amikor ezen a szinten valaki meghal, a lelke újra „megszületik” a spirituális szinten. Szomorúság csak itt van. Neki határtalan öröm, a teljes szabadság, hazaérkezés. Nagyon gyönyörűnek találom ezt a gondolatmenetet. Háborítatlanszülés-beszámolóknál gyakran olvassa az ember, hogy az anyában tudatosodik, mennyire közel van ilyenkor az élet és a halál egymáshoz. Nekünk is volt ilyen élményünk, Alex születésénél. Jó, hogy majd tíz év után kiderült, hogy Theo számára Alex születése, a csoda mellett egy félelmetes élmény, egy „frightening experience” is volt. Mi is történt az alatt a két óra alatt?

Huszonegyedike volt, hajnali egy óra, amikor felébredtem, hogy nagyon-nagyon fáj. Gondoltam, ha most szülünk, nincs vesztegetnivaló időm, elkezdtem gyorsan pakolni, rendet rakni, hiszen „vendégeket” készültem hívni. Amikor nem ment tovább, felébresztettem Theót, aki öt- majd háromperces kontrakciókat mért, és sürgetett, hogy hívjam már fel Ágiékat. Én viszont nem akartam vaklármát – mert az olyan ciki, gondoltam, ha kijönnek, majd ismét hazamennek, hogy „Ó, itt még egy napig nem lesz semmi.”…

Aztán nagy nehezen felhívtam őket, de akkor már nehezemre esett beszélni. Ági állítólag a kismama hangjából meg tudja mondani, hol tart a tágulása… Oké, azonnal jönnek. Közben én az ágyunkon gurultam jobbra-balra és nyögtem, szenvedtem. Theo nem tudom, mit csinált, nemigen figyeltem rá. Aztán egyszer csak hatalmas nyomási inger jött, és elöntött engem meg az ágyat a víz. Akkor „parancsolt le” Theo a földre, négykézláb, könyöktámaszba, hogy a fenekem magasabban legyen, mint a fejem. A jógakönyvből tanultuk, hogy ez lassítja a folyamatokat. Mint most a napokban megtudtam, nagyon megijedt, hogy nem fogjuk megvárni Ágiékat, és akkor mi lesz?! Mit kell csinálni?! (A nagylánya sok-sok évvel korábban indokolatlan császárral született, elfolyt magzatvíz után pár órával, egyetlen kontrakció kivárása nélkül. Így szülést még ő sem élt át.)

És Ágiék még mindig sehol. Nekem folyamatos tolófájásaim voltak. De milyen jó, hogy akkor nem tudtam, hogy ezek azok. Viszont határozottan elkezdtem érezni a baba fejét kifelé jönni. És hátranyúltam a két lábam között, és fogtam, tartottam, próbáltam ha nem is visszanyomni, de nem kiengedni. Valahogy így gondoltam. Ági szerint ösztönösen és zseniálisan védtem a gátamat. Pedig mit érdekelt engem akkor a gátam?!

És akkor jött az az érzés, nem pánik, nem félelem, hanem egy „felismerés”, egy bizonyosság, hogy ebbe mindketten meghalhatnánk. Hogy ez egy olyan pont, ahol nagyon könnyű meghalni. Világok értek össze. Itt vagyok? Ott vagy? Hol vagyunk? És hol leszünk öt perc múlva? Akaratlanul beszélni kezdtem a babához, hogy még ne jöjjön, és kértem, ne haljon meg.

És mi volt Theo élménye? Valamikor állítólag megszólaltam, hogy „It’s the head!”, a

zaz itt a feje, amit ő úgy értett, hogy „It’s dead.”, azaz halott. Szegény, nagyon megijedt, de nem merte mutatni sem.

Nagyon hiányoztak Ágiék. Akiket először is túl későn hívtunk, akik eltévedtek a lakótelepen, majd álltak bambán a ház előtt, mert a kaputelefonra a lánykori nevem volt kiírva, és hát mégse csöngethetik végig hajnali kettő és fél három között a házat, hogy „Ti szültök”? Aztán Theo kinézett az ablakon, meglátta őket, lerohant kaput nyitni. Mondta lent, hogy látszik a feje, de Ági nem hitte el. Azt hitte, csak kispapa aggódása…

De amikor bejöttek, át se öltözött, elővarázsolta a dopplert és a hasamhoz nyomta. Az egész szobát, az egész tudatomat, az egész világmindenséget betöltötte a világ leghangosabb és legvidámabb szívhangja. Emlékszem, hangosan nevettem. Aztán csak annyit nyögtem, hogy nagyon nyomnom kell, mire Ági azt felelte a világ legnyugodtabb hangján, hogy akkor nyomjál. Furcsa, de az emlékeimben az él, hogy nagyon sokszor indult neki a fejecske – kezdve azzal, amikor még egyedül voltunk –, és amikor már nyomhattam, akkor sem jött ki azonnal, hanem mindig visszament. Ilyen akkor szokott lenni, ha a zsinór a nyakán van. De ezt meg szokták közben vagy utólag mondani, és nekem nem mondták. És homeopátiás lachesist sem kapott születése után, tehát valószínűleg mégsem volt a nyakán semmi.

Amikor kibújt az egész testecske, letették alám a lepedőre, hogy magam nyúlhassak utána. Akkor, amikor nekem jólesik. Hihetetlen érzés volt. A baba egyet felsírt, majd ahogy a doula mondta, „énekelni” kezdett a karomban. Csak nagy sokára néztük meg, hogy fiú-e vagy lány, annyira nem volt lényeges. És az sem volt egy percig sem kérdés, hogy tökéletesen jól van-e.

Rendben megérkezett, hogy szembenézzen azokkal a kihívásokkal, megküzdjön azokkal a feladatokkal, amik ebben az életben továbbviszik őt a fejlődés útján.

Theo a minap azt is mondta, hogy lehet, hogy közelebb volt akkor a halál, mint gondoltuk.

Alex fiunk idén lesz 17 éves.

H. Sz.

Olivér > > >
Abigél > > >
Timothy > > >
Milla > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.