igaz történetek szülésről, születésről

1852. nap: Remény

1852. nap: Remény

Egy erdélyi kisvárosban élek háromkisgyermekes anyukaként. Ikergyermekeim császármetszéssel jöttek a világra. Három évre rá szintén előírtak császárra kislányommal, aki akkor lett volna a 38. hétben, de az orvosom el kellett utazzon, gondolta, előtte megoldja a műtétet.

Bennem nagyon sok ellenérzést váltott ki a dolog, meg amúgy is szerettem volna, ha meg tudom szülni a kislányt. Kerestem a segítséget, rengeteget olvastam, kutakodtam, szülésfelkészítőre jártam, de úgy éreztem, ez még nem elég. Tudtam, hogy ha kórházba kerülök, azonnal vágnak. Alternatíva meg nem nagyon mutatkozott, bárkinek elmeséltem, hogy én mégiscsak szülni szeretnék, csak lebeszélt róla.

Akkoriban hallottam meg a hírét, hogy közelünkben egy anyuka császármetszés után otthoni környezetben megszülte farral fekvő kislányát. Ez erőt adott, fel is kerestem, kiderült, hogy ő ráadásul dúla. Kérdeztem, hogy sikerült, elmesélte, hogy kik segítettek neki. Megismerkedtem barátnőjével is, aki szintén dúla volt. Sokat beszélgettünk, kezdett felcsillanni a remény, hogy ez nekem is lehetséges. Férjem is támogatott…

Sikerült otthon, nyugodt környezetben átélnem a vajúdás okozta örömteli és kegyetlen pillanatokat. Óriási segítségemre volt két csodálatos dúlám. Kb. 8 cm-re voltam megnyílva, amikor elakadt a dolog. Dúláim teljes mértékben megértették a döntésemet, hogy menjünk be a kórházba. Nem éreztem már erőt magamban, sajnos az idők során belém ivódott félelmeket nem tudtam leküzdeni… mi lesz, ha valami komplikáció lép fel… mi lesz, ha… stb., stb.

A kórházban persze ahogy megtudták előéletemet, rögtön készítették a műtőt… kislányom arctartással, elvágott orrocskával fél órán belől kint volt.

Úgy érzem, ha lett volna kórházban egy megértő, felkészült és felelősséget vállaló csapat, sikerül megszülnöm kislányomat. Ehhez még fel kell nőjünk.

S. T.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.