igaz történetek szülésről, születésről

1570. nap: Magabiztosság és kiszolgáltatottság (Mátyás születése az apuka szemszögéből)

1570. nap: Magabiztosság és kiszolgáltatottság (Mátyás születése az apuka szemszögéből)

A két korábbi várandósság esetében el kell, hogy ismerjem, volt elvárásom a nemeket illetően. Most először éreztem őszintén, hogy teljesen mindegy, fiú lesz-e vagy kislány. Feleségem jött haza a 12. heti ultrahangról. Én és a gyerekek otthon vártuk. Akkor éppen egy ideiglenes, egyszobás garzonban laktunk Budapesten a harmadik kerületben. Mikor belépett a szobába, már láttam rajta, hogy valami „nem stimmel”, sejtelmes mosolygás volt az arcán. Én meg kérdem tőle: „Na, mi volt?” Erre ő: „Kisfiú”. Talán most értem meg igazán arra, hogy fiam legyen.

A várandósság teljesen más volt, mint az első két esetben (azok némileg hasonlóak voltak). Feleségem az első időszakban folyamatosan rosszul volt, ami korábban nem fordult elő. S természetesen jöttek az éjszakai lakmározások is. Ha ilyenkor benéztem a konyhába, ez a kép fogadott: aranyos feleségem hálóingben táplálkozik, előtte nem elhanyagolható mennyiségű étel, hűtőajtó tárva-nyitva. Még a pocak alakja is más volt, mint korábban, nem is beszélve a pici mozgásának intenzitásáról. A várandósság problémamentesen telt. A gondozást ezúttal másik Ágira bíztuk, nála jelentkeztünk be szülésre.

A szülés napja szokásosan telt. Munkából hazaérve lementem a gyerekekkel a házunk előtt lévő játszótérre. Akkorra már a szülés előjelei jelentkeztek. Feleségem felhívta egy barátnőjét, hogy hamarosan itt az idő. Ő egyébként egy bábatanonc, aki az előző szülésnél is ott volt s vigyázott Kincsőre. A hír hallatán a családot hátrahagyva (férj+három gyerek) felült a vonatra és robogott a szülés irányába. Az ő jelenléte feleségem számára már önmagában is megnyugtató. Ezúttal úgy intéztük, hogy a gyerekek ne legyenek otthon a szülés alatt.

Az előző szülésről már ismert érzés kerített fokozatosan a hatalmába. A szülés érzése. Amikor éppen a világ átszervezésére készülünk. Magabiztos voltam, de ugyanakkor éreztem a kiszolgáltatottságot is. Éreztem, hogy erről az eseményről nem kizárólag mi döntünk. A Mindenható hatásköre ez, aminek tudata a tehetetlenség mellett biztonsággal töltött el. Érdekes érzés, nem mindennapi. Emellett természetesen bíztam a feleségemben is, láttam, hogy nem fél az ismeretlentől, hanem direkt belemegy a játékba.

Mikor feleségem közölte, hogy hamarosan itt az idő, elvittem őket a nagynénihez Ü-re. Közben hívtuk a bábákat is. Először Adria érkezett meg, majd hamarosan Ági is befutott. Ekkor este tíz óra körül volt az idő. Már ment a forró vizes borogatás.

Ezt követően kemény munka következett, a szülő feleségemet ott és akkor támogatni, amikor kell, olyan erősen, hogy valóban támasz legyek, ne akadály. És akkor kibújt a pici.

Ági kicsit emelt hangon mondta a barátnő-bábatanoncunknak: „Tekerd! Tekerd! Tekerd!” Oda se mertem nézni, de gondoltam, hogy a köldökzsinórról volt szó. A pici valóban kisfiú volt, egészen más, mint a lányok. Ahhoz képest, hogy újszülött, szép volt. Az Áron Mátyás nevet adtuk neki.

A szülés utáni percek nyugalomban teltek. A pici már az elején tudott pár csepp tejet szopizni. Aztán várakozás, majd jött a méhlepény is. Ági átnézte, majd kijelentette: „Kérem szépen, a szülésnek vége”.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy jelen lehettem a gyerekek születésénél, s hogy átvehettem a szülés igazi hangulatát. Ez korábban csak nők számára volt lehetséges, de én nem bánom, hogy most már mi is részt vehetünk benne. Kijelenthetem, számomra olyan élmény volt, ami formálta a véleményemet és érzéseimet sok mindennel kapcsolatosan, de leginkább az anyukákkal, nőkkel, gyerekekkel kapcsolatban. Valamint úgy érzem, az anya-gyerek kapcsolat misztériumának is sikerült kicsit a „végére járnom”

B. Á.

Kincső születése apaszemmel > > >
Villő születése anyaszemmel > > >
Villő születése apaszemmel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.