igaz történetek szülésről, születésről

1569. nap: Nocsak, máris? (Villő születése az apuka szemszögéből)

1569. nap: Nocsak, máris? (Villő születése az apuka szemszögéből)

Közös terveinkben több gyermek szerepelt, ezért első lányunk, Kincső születése után nem sokat gondolkodtunk a következő baba meginvitálásán. Hasonló izgalommal vettük tudomásul a várandósság tényét, azonban feleségem már a kezdetektől barátkozott az otthoni szülés gondolatával. Ennek több oka lehettet: az előző szülés kellemetlen, méhlepénykitépős és az azt követő műtős-turkálós élménye, valamit több baráti házaspárral folytatott beszélgetések, akiknél a gyerekek otthon születtek. Akkoriban úgy gondoltam, hogy az otthonszülés jelentősége túl van hangsúlyozva, bár én is a természetesség híve vagyok az élet minden területén.

Feleségem említette, hogy az Alma utcában indul egy szülésfelkészítő információs hét, amire érdemes lenne elmennünk. Természetesen beleegyeztem, hiszen számomra az volt az első, hogy a várandós feleségem minél több olyan információt gyűjtsön, ami csökkenti az ilyenkor általános kiszolgáltatottság érzését.

Az első alkalom volt, ha jól emlékszem, az információs nap. Egy csomó párral együtt bezsúfolódtunk egy helyiségbe, a bábák velünk szemben foglaltak helyet. Középen ült egy hosszú hajú nő, aki talán kicsit háttérben is volt, de mégis, mintha ő lenne az egész itteni dolog természetes központja. Amikor eljött az idő, megkezdődött az előadás. A középső nő elkezdett beszélni, s nekem akkor esett le, hogy ő a Gerébági. A téma, amiről beszélt, a hang, a hangsúly, a fogalmazás s a kisugárzása együttesen olyan hatást gyakorolt rám, ami teljesen megváltoztatta az addigi gondolkodásomat a szülésről, a szülésre való felkészülésről. Az első várandósság alatti szülésfelkészítő ehhez lépest bosszantóan semmitmondó volt, csupa lényegtelen dologra fókuszált. Már alig vártam a következő hétfőt, amikor is a szakmai nap volt. Ez az alkalom véglegessé formálta a felfogásomat a várandósságról és a szülésről. Az ezután következő hetekben megtartott foglalkozások mind esszenciálisak voltak, egy csomó olyan információval, amiről azelőtt senkit nem hallottam beszélni szüléssel kapcsolatban.

Tehát a várandósság alatti gondozást ettől kezdve Ágiékra bíztuk. Aminek számomra a legnagyobb jelentősége volt az előadások és személyes találkozók alatt, hogy a bizalmamat teljes mértékben elnyerték ezek a bábák, s nemcsak a feleségem, hanem én is biztonságban tudtam magam érezni. Oké, ennyit a felkészülésről s a nézeteim alakulásáról.

A szülés napja teljes nyugalomban telt. Előző nap már kaptunk jeleket, hogy hamarosan itt az idő, ettől kezdve egyfajta izgalom kerített hatalmában, olyan, mit korábban soha nem tapasztaltam. Noha részese voltam már egy szülésnek, de akkor a „kivitelezést” mentálisan is a kórházra bíztam. Még ha ott is voltam magánál a szülésnél, éreztem, hogy az irányítás az ő kezükben volt. Ezúttal teljesen más volt. Valami olyan esemény közeledett, amiért vállalni kell ugyan a magam felelősségét, de az Égiek kezében van a dolog.

Eljött a telefonálás ideje, hívtuk a Számot. Geréb Ági jelentkezett be. Közölte, hogy jelenleg Újpesten van színházban az unokáival (remélem, jól emlékszem), hamarosan indul. Ez a hír egyszerre volt megnyugtató és ijesztő. Mi egy pici városkában laktunk akkor Budapesttől kb. 50 km-re, s elég nagy hó volt. Közben megérkezett feleségem egy barátnője, aki a Kincső lányomra (ő ekkor húsz hónapos) fog vigyázni a szülés alatt .

Csöngettek, megjöttek a bábák: Ági, Kinga, Zsuzsa. Ekkor este nyolc óra körül volt. Kiszálltak a kocsiból, Ágitól elvettem a nagy bőröndöt, s kísértem őket befelé. Ahogy beértünk, átvették az irányítást. A lakás egy műveleti terület lett, amit ők uraltak. Aztán jött a forró víz, kezdődött az utazás.

A következő momentum, amire élénken emlékszem az az, amikor odatették a hősugárzót. Nocsak, máris? Pedig még csak most kezdődött. És igen, nem sokkal ezután már hallottam a nyöszörgést (én a feleségem mögött voltam, onnan kellett támasztanom).

Ekkor elkezdett enyhülni a jelen lévő feszültség, ami a méhlepénnyel együtt végleg távozott. Átvette a helyét a nyugalom. A bábák a konyhában beszélgettek, amíg mi ismerkedtünk a picivel. A név, amit korábban kitaláltunk, természetesen nem illett rá. Nem is azt adtuk neki végül, de ez már a következő napok történése.

Még be-bejöttek a bábák a szobába, elvégeztük a szükséges adminisztrációt, de aztán összeszedték magukat s elmentek. Megnyugtató, hogy még éjfél előtt otthon lehettek. Induláskor még egy erőpróba számomra: beragadt Ági kocsija a hóba, ki kellett tolnom. Nem volt könnyű, hiszen a szülésben én is elfáradtam.

A következő napok részben arról szóltak, hogy levezessem azt az óriási érzelmi töltést, ami felhalmozódott bennem. Ez nem volt könnyű. Sajnos, az átélt élményeimet nem nagyon tudtam akkor senkivel megosztani, pedig akkor az lett volna a legjobb.

A szülés és a bábák jelenléte olyan élmény volt, ami valóban formálta az életemet. A hálát és köszönetet írásban nem nagyon lehet kifejezni, ezért magamban kell, hogy elvégezzem ezt a részt.

Villő lányunk idén januárban lesz ötéves, pont olyan kerek és cuki, mint a születésekor.

B. Á.

Kincső születése apaszemmel > > >
Villő születése anyaszemmel > > >
Mátyás születése apaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.