igaz történetek szülésről, születésről

1558. nap: Lehet ezt így is (Zsófi születése)

Megjelent: 2015. jan. 10.

Sok mindenre gondoltam 2010 októberében, amikor lefogták Ágit, de hogy négy év múlva a harmadik gyerekemet fogom szülni, és ő még mindig nem lehet ott, mert még nem szabad… Na, arra nem gondoltam. Pedig…

Nyugis és eseménytelen várandósság volt, nődoki nem látott, amit fontosnak tartottam/tartottunk vizsgálatot, azt megcsináltattuk, de szerencsére senki nem akart „rádumálni” többre. Szinte már lelkiismeret-furdalásom volt, hogy ennyire „könnyű” ez a pocakosság, nem is figyelek erre a Babóra eléggé… A 37. héten is minden oké, a baba feje beilleszkedve, méhszáj felpuhulva, bármi lehet ebből. Aztán ahogy közeledett a terminus, minden szépen összeállt a manó fogadására.

Három-négy nappal a kiírás előtt már érezni véltem egy-két erősebb jóslót, nemsokára szülünk! Ambivalens érzés volt bennem: szerettem volna már túl lenni rajta, és kint tudni egészségben a babámat, de valahogy nem tudtam elképzelni, milyen lesz a három gyerkőccel, fogom-e bírni, jaj, megint egy újszülött, elölről kell kezdeni mindent stb.

Csütörtökön, a terminus napján se történt semmi, naná. Pénteken a bábánknak előre tudott programja volt, ha már eddig kibírta, jó lenne, ha nem most jönne. Szót fogadott. Vasárnap már jöhetne, gyere baba, jó lesz itt kint.

Este a CTG-n egész kivehető összehúzódások, érzem is, de nem fáj. Meg egy hasmenés. Na, csak készülődik valami, valaki. Aztán semmi. Kósza jóslók, rendszer nuku. Elér az „ez a gyerek sose jön ki” hangulat. De senki nem aggódik, vagy ha igen, nem idegesít vele, amiért nagyon hálás vagyok.

Kedden mintha nyákdugódarabokat vélnék felfedezni, de persze más, mint eddig, nem is biztos, hogy az, lehet, hogy csak nagyon akarom, legyen már valami. Szerda reggel is gyenge kontrakciókra ébredek, de mintha lenne rendszer: 15 percenként nézek az órára. Tanakodás, mi legyen, nagy menjen-e oviba, férj dolgozni. Menjenek, ez még semmi, max. hamar hazahívok mindenkit. Az azért jól jön, hogy pont itthon van a húgom, le tudja kötni a kisebbet, és el tud menni a nagyért az oviba. Délelőtt még vásárolunk, főzök, összehúzódások jönnek-mennek, simán bírható, ez még csak a látenciaszak, gondolom. Azért egy telefon megy a bábáknak, hogy valami van.

Ebéd után kiürül a ház, egyedül maradok, érzem is, hogy erősödik, na, ez már nem fog leállni, remélem. (Valamiért a jósló-leáll, jósló-leáll, aztán a villámszülés az egyik visszatérő félelmem ilyenkor.) Telefon Apának, induljon lassan haza. Amikor már stabil hét-nyolc percesek, akkor már a bábákat is hívom. Ugyanaz lesz a csapat, mint eddig, de jó! Mászkálok a lakásban, terigetek, fájok, pakolászok, várok.

Talán jó lenne egy kád meleg víz, de nem merek beülni egyedül, nehogy nagyon begyorsítsa. Végre hazaér Apa, irány a kád. De kontrakció alatt nem jó ülni, csak állni, és engedni a forró vizet a hasamra. Érezhetően durvul a dolog, kapok muskotályzsályás borogatást, jól megfigyelte az előző két születésnél. Jó így kettesben vajúdni. Nagyon jó. Tényleg együtt szülünk, nem csak én… haladunk is szépen.

Mire megérkeznek a bábák, már igencsak benne vagyunk a sűrűjében. Szívhanghallgatás, minden rendben. Kezdem nagyon várni a végét. Jön is, érzem, ahogy elindul. Na, itt már hangos vagyok, máshogy nem megy. Lógok Apa nyakában, tart erősen. Burok pukkan, jön az „egy görögdinnyét kéne kikakilni” érzés, aztán már égeti is a gátamat, huh, pihi, feje kint van. Következőre a teste is, bár kellett még nyomni, nem volt az a „magától kicsusszan” érzés.

Lefekszünk, rám teszik, nézzük egymást, ismét itt egy csoda… És kislány! De jó! Pihenünk, a baba szopizik, a bábák adminisztrálnak, megmérjük, 3900 g, nahát, azt hittem, kisebb.

Aztán hazajönnek a tesók, meg jönnek a nagyszülők is, meglesni az új jövevényt. „Né’, Pumama, tittetó!” – rohangál üvöltözve a kétéves. (Azaz: „Nézd, Nagymama, kistesó!”) Mint egy olasz család, de jó így.

Aztán lassan elcsendesedünk, alszunk, megy tovább az élet, „már csak föl kell nevelni”. Hála és köszönet ismét. El se tudjuk mondani, mennyire. Drága Ági, neked is, a csapatodért, hogy lehet ezt így is.

V. O.

Anna > > >
Marci > > >
Zsófi születése nagyiszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.