igaz történetek szülésről, születésről

1479. nap: Ritmusomban (Bolda)

1479. nap: Ritmusomban (Bolda)

Persze mindent az utolsó pillanatra hagytunk. Azt, hogy a négy gyereket kiköltöztessük a szobánkból a gyerekszobába. És ehhez mindent átrendezni, helyet csinálni nekik… szóval állt a bál. Fúrás, faragás, beszerzés, cuccok, káosz. De hát még nem éreztem semmit. Még volt idő… igen, hétvégén még volt, meg hétfőn is volt. Este a gyerekek már az új helyükön aludtak. Aztán kedd lett (káosz stagnált) és akkor… hogy is van ez? Olyan furcsa. Nincs semmi. De mégis valami más. Írtam SMS-t Móninak. Hogy valami más. Valamikor lesz ebből valami. (Ki hitte volna?)

Aznap egyedül vagyok a négy saját, meg egy unokatestvér gyerekkel. Isteni sugallattól vezérelve beállít Atti öcsém. Hogy erre járt, tud-e segíteni. Hát, tud! Osztok neki tennivalót, és akkor már elmegyek vásárolni is. Tulajdonképpen nincs is ilyen babaméretű pelenkánk sem… A boltban nem is tudom, hogy a bevásárlókocsit tolom, vagy a bevásárlókocsi tart meg engem? Kapaszkodom, annyi szent!

Hazaérek. Az utcán elsuhan az őrangyalom, és tudom, hogy akkor most már jöhet. Ideértem. Jöhet a kicsi babánk.

Egészen hihetetlen, de rend és tisztaság lesz, mire Anti is hazajön. Éjjel 11 körül. Én bent a hálóban alszom, ő még leül a konyhában. Írok neki egy SMS-t, hogy ne nagyon kezdjen bele semmibe, hanem jöjjön lefeküdni, mert ki tudja, mikor pihenünk legközelebb. Vicces is, nevetős is, izgalmas is. Bejön. Hogy akkor mi van? A magzatvíz pedig huss, elfolyik. Persze, hogy csak rá vártunk. Persze, hogy megvártuk.

Hívjuk Mónit, mert legutóbb még nem volt fixen beilleszkedve a fejecskéje, úgyhogy a térd-könyök kombinációt is van módom „végre” kipróbálni. Móni megjön. (Először.) Anti sürög-forog. Minden legyen a helyén. Sutyorogva, hogy ne keltsük fel a többieket. Akik már második napja külön szobában alszanak. Fájások. De most először nincs kádban ázás.

Hajnalodik. Az egész folyamat akadozik, ritkul, leáll. Mi lesz a gyerekekkel? Hívjuk az öccsöket. Dinit sikerül felébreszteni. Lejön, hogy ha felébrednek, velük tudjon lenni. Sötét van, Dini a konyhában olvas, Móni valahol alszik, a gyerekek a szobájukban, mi kettesben várjuk a harmadikat.

Móni megkérdezi, maradjon-e. De nem kell. Kettesben vagyunk, nagyon jól, nagyon együtt. Szóval Móni elmegy. (Először.) Dini is elviszi a gyerekeket. Látnak, beszélünk egy kicsit, de Cseri se akar végül maradni.

Kettesben vagyunk. Gyönyörűséges őszi nap van. Fájások. Közben Antit megkérem, süsse meg a körtés sajttortát, ami nekem nem fért bele az időmbe. Közben porszívózok. Fájok. Délelőtt. Időnk, mint a tenger. És minden időtlen is.

Berakom Ágnes Óh szív, nyugodj! számát, és feltör a zokogás, és csak újra-újra-újra-újra hallgatjuk. Tánc és fájás. Alakul a dolog…

Szólunk Móninak. Aki jön. (Másodszor) Nem tudom, hogy emiatt-e, de újra leáll a folyamat. És jön a feszengés, a türelmetlenség. Miért nem csinálom? Nem jól csinálom. Várakoztatom őket. Miattam dekkolnak ők is itt a sehol peremén. Szóval az lesz a vége, hogy Móni elmegy. (Másodszor.) Mert látja, hogy könnyebb nekem, ha nincs ott.

Milyen hosszú egy ilyen időtlen nap! Van, hogy a kertben passzolgatjuk a labdát. És a csodálatos cserszömörce tigriscsíkos bordói a vakító kék ég elé festve! Ringatózom a fájások ütemére a langyos őszi napon.

És megértem ebben végre, hogy ez így a jó. Így a nagyon jó! Így leállósan, megpihenősen. Mert ez annyira finom. Hogy ketten vagyunk az én időmben. És nemcsak átsöpör felettünk egy esemény, hanem tudunk benne lenni. És élvezetes, mert fokozatos. Nem veszek el az intenzitásában, de most ez így a jó. Hogy tart, megajándékoz a nekem jóleső ritmussal. Pontosan erre vágytam. És már nem érzem magam sürgetve vagy feszengősen. Örülök, hogy ilyen. Pihenős. Megkönnyebbülök.

Egyre erősebbek a fájások. De most nem kell semmi. Se borogatás, se hideg. Milyen más, mint bármelyik másik…

Bár rendszeresek a fájások, de egy utolsó 40 percet még alszunk. Végül is másfél napja nem aludtunk. Kell az erő… Fekszem az ágyon, Anti mellettem, én hétpercenként megébredek, átvészelek egy erős fájást. Aztán fel kell kelnem. Ez már közel van a végéhez. Szóljunk Móninak? Szóljunk persze, de még ne most, nehogy megint a megérkezésekor leálljon. Öt percig bírjuk. Aztán felhívjuk.

Ketten vagyunk. Engem elkapott, ó az az ismerős, kérlelhetetlen erő. Újra, újra, nyaldosnak a hullámok, megyek velük. Közben tudom azért, hogy most nincs más segítségünk, csak Anti meg én vagyunk. Tudom, hogy többet kell mondanom, mint amúgy. Készítse az ágy széléhez a lepedőket, papírt, szemetest, segítsen, fel-le… nem is tudom. Egyszerre vagyok kint és bent. Tolmács Anti felé és résztvevője saját magamnak. De ennek most így kell lennie. És ajjaj, ez meg mi? Mi ez a hang a torkomból? Máris? Itt vagyok, állati üvöltés, a meg nem szokható. Jön, jön az angyal!

Anti mögöttem. Kint van a feje. Huh, én megállok, végre megszűnt az iszonyatos összehúzódás, most várhatok egy következőre. De hallom Antit, aki megijedt. Most ezt tényleg nyomjam ki. Nem tudja, mi lesz vele. A vállelakadás réme ott lebeg fölötte. Én tudom, hogy várhatnék egy következő hullámra, de hallom Anti hangját, és tudom, hogy fontos, hogy ő nyugodt legyen, fontos az ő biztonságérzete, most ő van „kívül”, nem akarom félelemben hagyni. Úgyhogy fájás nélkül puszta erővel (hát ilyen is van?) meg persze az állati üvöltéssel… ki is csusszan, elkapta, megvan, édes drága, add ide, add ide gyorsan! Sír? Lélegzik? Jól van? Mi van vele? Le kell szívni? Milyen volt a víz? Nevetés és sírás, és már botladozunk az ágyra, magamra szorítom, kislány, kislány, hát persze, hogy az!

Öt perc múlva érkezik Móni. (Harmadszor, utoljára.) Csodálatos. Minden, minden csodálatos! Olyan ügyes volt Anti! Mondogatom neki. Tényleg. Férfiként. Ott volt mellettem, és nem ijedt meg, annyira ott volt! Kicsi lánya született a három fiú után!

Hívjuk a családomat, lejönnek áhítatos csillogó szemekkel. Papa, Mama, fiúk. Mesélünk, nevetünk, Atti nem hiszi el, hogy az egy nappal ezelőtti kétségbeejtően szanaszét otthonból ilyen gyönyörű kisbabás rend lett. Na, és a sajttorta! Ó, az első órák megismételhetetlenek. Túlcsordulás, gyönyörűség!

Hogy a neve? Második nap délelőtt az is lesz neki. Bolda. Azt jelenti, boldog.

D. I.

Cserne >>>
Ármin >>>
Salamon >>>
Ambrus >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.