igaz történetek szülésről, születésről

1470. nap: A bába és a baba is megérkezik (az első, aki hamar jött a tesó után, mégis sokat kellett rá várni, Csanád Máté)

1470. nap: A bába és a baba is megérkezik (az első, aki hamar jött a tesó után, mégis sokat kellett rá várni, Csanád Máté)

Az előzmények

Hát, volt pár gondolatom a negyedik szülésről… de nem jött be…

Azt gondolnánk, a negyediket várva már rutinos az anyuka… ehhez képest ennyire egyik szülésemtől sem féltem. Jött minden… hogy ilyen-olyan baja lesz, vagy nekem… sőt még halálfélelem is…

A másik, ami új fordulat, hogy mind a három előző gyermekem két héttel a kiírt időpont előtt érkezett. Gondoltam, háromból három, az 100 százalék, így valószínű most is ez lesz… Eljött a két héttel előbb. Én már mindent elintéztem, megszerveztem, bevásároltam, és itthon ültem… jöttek is fájások, de semmi komoly. Majd elfogyott, amit bevásároltam, eszembe jutott még pár intézni való, gondoltam, biztos erre vártunk… elintéztem, bevásároltam, majd itthon ültem és vártam. Talán ma szülök – ez volt a mindennapi mantrám. De semmi.

Két hét eltelt… eljött a kiírt terminus napja… semmi. Még eszembe jutott pár dolog, például az apasági nyilatkozat… oké, kiírt dátum után egy nappal, ez is megvan. Pipa. De gyerek még mindig sehol. Újabb bevásárlás, várás, ülés (persze három gyerek mellett azért másként kell ezt az „itthon ülést” elképzelni.). Lehet, hogy ez a baba sosem akar kijönni, nem fog megszületni? Lassan lejárt a 40. hét… sőt, a 41. vége is közeledik.

mamaJön az infó, hogy a 41. hétig lehet itthon szülni… na jó, most már elég! Gyereket akarok! Már minden tiltott jógagyakorlatot megcsináltam, hátha beindul a szülés… és még a telihold is közeledett…

Végül egy reggelre bejelentkeztem ultrahangra, hogy megnézzük, valóban túlhordott baba-e, és hogy érzi magát. Reggel hétre kellett mennem… úgy látszik, ez bevált (jobban, mint a jóga…)

A folyamat

Hajnal három körül újra jöttek a fájások, amik az elmúlt három hétben állandóan jöttek-mentek. Apukának mondtam a már jól ismert mondatot: „Talán ma szülök.” Döntögettük, menjen-e dolgozni, vagy sem. Szép lassan elkezdtek erősödni és sűrűsödni a fájások. Négy körül írtam a doulának, bábának, hogy úgy néz ki, ma mégis szülök…

Apukával ketten voltunk ébren, nyugalomban, csendben, gyertyafényben. Vártuk, figyeltük, mi történik. Néha jött egy-egy erősebb fájás. Kaptam energetikai kezelést, meg finom mantrazenét, ami nagyon megnyugtatott. Néha elsírtam magam, néha úsztam a boldogságban és figyeltem, mit hoz ez a baba.

A doulánkat megkértük, érkezzen hatra, mert akkor kel a többi gyermek. Azt kértük tőle, legyen ő velük, adjon nekik reggelit, meg amire szükségük van, mi meg maradhassunk ketten – illetve hárman. Ez így is történt. Anita megérkezett, gyerekek felkeltek, és amennyit én ebből érzékeltem, nagyon harmonikusan elvoltak együtt.

Reggeli után azért mindenki bejött hozzám. Édesek voltak, jó volt velük is lenni. A nagyok kedvesen odabújtak, beszélgettünk, a kicsin azért éreztem, hogy némi fenntartással figyeli az eseményeket. Majd elküldtem őket sétálni. Kiléptek a szobából, és beindult…

A tetőzés

Fájdalom, visítás (mint utólag megtudtam, nagyfiam csak annyit mondott: nem ijesztő, olyan anyu hangja, mint amikor a teáskanna sípol…). Még egy erős fájás. Elfolyt a magzatvíz. Kértem a babámat, hogy ha már ennyit vártam rá, most aztán már jöjjön ki! A bába még sehol. Anita bejött, kérdezte, kérek-e borogatást, Apuka kérdezte, masszírozzon, kezeljen-e, mondtam: NE! Nem kérek semmit! És leginkább hozzám ne nyúljanak! Csak azt kérem, hogy kijöjjön a baba! Majd még egy erős fájás, és mondtam Apukának, hogy jön a feje… utólag elmesélte, hogy ekkor ő úgy gondolta, oké, ezt ismerem, innen még kb. két óra…

Majd egy harmadik nagy fájás, tolás, és érzem, hogy jön ki a baba. A kisfiam is ott van, meglepve észleli a történéseket. Még egy kör fájás, és már pottyan is Anita kezébe – aki pont nem ment végül sétálni a gyerekekkel – az apróság, és valamikor mindeközben látom az ablakból, hogy jön a bába. Baba felsír, én is sírok és nevetek. A bába megérkezik, segítségével valahogy lefekszem a hátamra, és kapok egy babát! „Hát végre itt vagy! Hogy én mennyit vártam rád!” Gyönyörű, egészséges, és megérkezett.

Mindenki besereglik, megcsodálják. Kisfiam még mindig inkább csak megfigyel, igyekszik feldolgozni a látottakat… kb. az aranyóra végére feloldódik, odabújik hozzánk, és annyit mond, hogy: „BABA!”

Csanád Máté (és ő már tényleg Csanád lett!)

Cs. D.

Alma > > >
Ámon Dániel > > >
Bendegúz Márton > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.