igaz történetek szülésről, születésről

1078. nap: A születés csodája (Klára)

1078. nap: A születés csodája (Klára)

Már tényleg kezdtem azt gondolni, hogy ő, fölrúgva minden hagyományt, bennmarad, mikor végre csomagolt, és mégis kibújt a napvilágra. Addigra már próbáltam minden lehetőséget számba venni, hogy vajon mivel is tartom még vissza, és voltak nagy beszélgetéseink Donallal, és mélyre és még mélyebbre ástam magamban és félelmeimben, föltártam és megválaszoltam, és végül letisztult minden annyira, hogy már ő is úgy érezhette, készen állunk.

A mocorgás reggel kezdődött, jól érezhető, határozott hullámok, puhul és rövidül a méhnyak, gondolom magamban, és jaj de jó, már nem kell sokat várni. Ezek mellett az összehúzódások mellett még bármit lehet és kell is csinálni, Donalnak is csak késő délután szólok, hogy itt már alakul valami. Szeretné tudni, mennyire alakul? Hát úgy hárompercenként 40 másodpercnyire alakul, de ez még nem komoly, emlékeim szerint ennél többről van szó születésnél.

A nagyokat is sikerül letenni valamikor tíz után, aztán anyukám is jön, aki azért felelős, hogy ha mégis fölébrednének a lányok, ő legyen velük. Ekkor még gyorsan megcsinálom a marcipánfigurákat négyévesem tortájára, mert két nap múlva aktuális, és hátha addig nem lesz jobb alkalom…

Fél 12 körül hívom Ágit és Kingát, nem kell sietni, de inkább itt legyenek, mint messze… Az erkélyen vajúdgatok, keresem a helyem, a mozgást vagy pozíciót. Süt rám a Hold, brekegnek a békák, Donal még bent rendezi el a dolgokat, szeretné tudni, hova is tegye a kellékeket, hol fogok szülni? Ha én azt tudnám…, hagyd csak itt, bárhol… legszívesebben az erkélyen, olyan finomra hűlt a levegő a nappali forróság után.klara02

Fél egy körül megjönnek a tündérek, átöltöznek, néhány további kontrakció után vizsgálatot kérek: négy centi, most jön a java. Halihó! Ők lepihennek, mi folytatjuk a Rómeó és Júlia sajátságos feldolgozását. Donal próbálkozik a babzsákkal, mert Aliz születésénél az vált be, de most nem nyerő, ez nem egy statikus szülés, nem az a beavatásjelleg, nem az a passzív figyelés, mint akkor. Dinamikus, mint a második, viszont más természetű energia van jelen, mint Ellánál, gyengébb vagyok, nem bírnak el a lábaim, és gyakran térdelek, a korláton lógok. Donal a hátamra teszi a kezét, ez jó, nekidőlhetek, igazi Támasz.

Nagyon érzem a méhszájamat, nagyon érzem, ahogy minden erő afelé hat, hogy ő táguljon, és tágul is, utat enged. Baba még ebben a fázisban is mocorog és rugdos, ezt nem hiszem el, főleg, amikor pihennék egy kicsit két akció között, ő még kicsit odakönyököl, odabokszol, de jó nekem… Aztán már szabályos ritmus sincs, ne számítsak pihenőkre, mert nem jönnek, Baba még fordul egyet, igazít a fején, és hopp, itt egy tolófájás. (Micsoda, hiszen az előbb még csak négy centi?!, szólni kéne Áginak, és bemenni, itt megfázik a gyerek…) Elemi erővel jönnek, gyönyörűek, lógok a pasimon, a nyakába ordítok (de talán nem is, hogy ne ébredjenek föl a csajok), magzatvíz eltaccsan, már megint nem bírnak a lábaim, már megint térdelek. Vízmelegítésre már nem volt idő az olajhoz, gátvédelem sebtibe, valami hatalmas készül, se nyomni, se tartani nem tudnám, magától jön… Kint van, tényleg hatalmas… Itt van végre Klára Róza, az ő rózsaszín valójában, nyekeregve, szipogva, gyönyörűen…

Most anyukám is itt van, az elsőnél még messze volt, a másodiknál az udvaron, a harmadiknál végre itt, a születés csodája mellett. Nem ébredtek fel a lányok…

Megint sokat tanultam. Így harmadszorra is új volt, ismerős, de új, a szülés. Köszönöm, Klára!

R. M.

Aliz > > >
Ella > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.