igaz történetek szülésről, születésről

1077. nap: De finom! De jó! (Ella)

1077. nap: De finom! De jó! (Ella)

Tizenhat hónapos kislányomat még szoptattam. Nem tudtam, hogy van peteérésem. Aztán egyszer csak éreztem, hogy van itt még valaki velünk. Valaki titokban megfogant, és én újra átélhetem a várandósság és a születés csodáját.

Telnek a hónapok, és nekem egy kicsi lelkiismeret-furdalásom van, mert a benti gyerekre nem jut annyi figyelem, mint amennyi a kintire jutott, amikor még ő volt bent. Készül egy ultrahangfelvétel a bentiről, amin egyértelműen mosolyog, integet és jelzi, hogy „Nem gond, Anya, majd ha kijövök, rám is figyelsz”. Úgy lesz, kicsim, köszönöm.

Májusra várjuk őt, de igazából nincs dátum, hiszen nincs utolsó menstruáció, ami alapján számolhatnánk. Hát csak várunk. A végéhez közeledve azért járogatok CTG-re. De mikor is van vége? A májusnak mindjárt…

Vasárnap hajnal van megint, mint majd’ két éve. Finom kis hullámzások kezdődnek, és minden hullámzásnál azt gondolom, de jó! Végre! A délelőtt így telik, Anyuéknál vagyunk, de ebéd után gyorsan felkerekedünk, búcsúzáskor azért szólok, hogy esélyes, hogy ma még hívni fogjuk őt Alizra vigyázni. Felcsillan a szeme, olyan nagymama ő, aki nem bánja, hogy a lányai otthon, háborítatlanul hozzák világra az unokáit.

Tele vagyok pozitív energiákkal, erősödnek a fájások, és nekem a sétálgatás esik jól. A lakásban járom köreimet, de ez nem tetszik a kinti gyereknek. Akkor menjünk le, olyan szép ez a délután, együnk egy fagyit! Ez már persze tetszik Aliznak, és így én is feltűnés nélkül szaporázhatom a lépteimet, vagy éppen állhatok meg egy-egy kontrakciónál. És közben megy a mantrám: de jó! És a járókelők nem is sejtik, hogy ez a pocakos nőci mire készül. Hogy a pocakban valaki készül… Mindenesetre ez volt életem egyetlen fagyija, ami a kukában végezte.

Hazajövünk. Zuhanyozom, hátha jár nekem egy kis kényeztetés, de még nem, gyereket zavarja, hogy anyja furcsa dolgokat csinál. Viszont hamarosan megjön Ági, megvizsgál, és csak annyit mond: „Nem biztos, hogy ideér anyukád”. Nagyjából ebben a pillanatban szól a csengő, ideért! Alizzal lemennek az udvarra, így Donal újra az enyém.

ella03

Sietek vissza az ajtótól, mert érzem, hogy jön a következő kontrakció. Elcsattan a víz. De jó! Ahogy erősödnek a fájások, a mantrám ezzel is kiegészül: De finom! De jó! De finom! Ezt ismételgetem. Közben megérkezett egy doula, akit csak érzek, nem látok, ő is tökéletesen van jelen. Még mindig állok. De Jó! De Finom!

Ezúttal nincs kétségem: ezek tolófájások! Gyere, kicsim! Négykézláb vagyok, talán Donal ölében a felsőtestem. De JÓ! De FiNoM! Isteni olajos kenegetést kapok. Emlékszem egy olyan pillanatra, amikor egy fájás közben felálltam, tettem pár lépést azt gondolva, hogy a fájás ottmarad, nem jön velem. De jött. De JÓÓÓ! DE FINOMMMMM! Gyere, kicsim!

Így érkezett meg Ella, az Őszibarackvirág, ahogy nagypapája első találkozásukkor elnevezte. Tökéletes emberke, csoda. Egy újabb mélységes szempár, amibe révedhetek.

Az előzmények miatt Ágiék nagyon figyelnek a lepény érkezésére, és hogy vérzek-e nagyon. Kapom máris a homeopátiás bogyót, és a hasamat gyurkálva kívülről stimulálják a méhemet, hogy kezdjen el összehúzódni. Hát ez volt a gond az elsőnél is, nem egy bennmaradt méhlepénydarab, hanem egy lusta méh…

ella02

Aliz is feljön az udvarról, kishúga már szopizik, így ő is odakéredzkedik a szabad mellemre, együtt falatoznak. A jelenlevőknek csendes idill, nekik egy megbonthatatlan szövetség kezdete.

Köszönöm Ági, köszönöm Kinga, köszönöm Anyukám, Donal, Aliz és Ella!

R. M.

Aliz > > >
Klára > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.