igaz történetek szülésről, születésről

1426. nap: A mumus (Tirza születéstörténete)

Megjelent: 2014. aug. 31.

Azzal kezdeném, hogy már őrülten akartam szülni, kb. három hete. Minden nap reménykedtem, hogy a jósló fájások éjjel nem múlnak el, hanem beerősödnek. A végén ez a parttalan várakozás és csalódás erős frusztrációvá duzzadt, és már azt gondoltam, ő bizony kivételt tesz, és márpedig bent marad. Türelmetlenségem határtalan volt, pedig még csak aznap értük el a terminust, ráadásul mindenki mást is behülyítettem vele a Facebookon, meg a családban is. Ezért ezennel mindenkitől bocsánatot kérek, legközelebb tuti nem számítok majd rá, hogy hamarabb szülök, mint a kiírt nap, eddig ugyanis mindkét gyerekem napra pontosan a 40. hétre született. Örültem volna, hogyha Endre 30. szülinapján bújik ki persze, de végül is nem késett sokat az ajándék.

Lássuk az eseményeket. Nyolcadikán éjjel már nem sokat alhattam, mert folyton görcsölt a hasam, olyan menzis jellegűen, majd 2.48-kor éreztem az első fájást, és határozottan ötpercenként jöttek onnantól, a még jól viselhető, levegőzhető fájások. 3.21-kor felhívtam a bábámat, K. Ágit, hogy ez van, behuppannék a szülőmedencébe, és ha nem csökken az intenzitás, újrahívom, hogy jöhet is.

A bojlerünk azonban nem bizonyult elég hatékonynak medencetöltésre, és még nem sikerült megtölteni, mire kezdtek hárompercesedni a fájások, úgyhogy 3.42-kor megint felhívtam Ágit, hogy inkább jöjjön, mert mi lesz, ha begyorsulnak a dolgok, és nem ér ide. 3.27-kor felhívtam Alexandra barátosnémat is, aki már sok-sok éjszakája izgatottan várta a hívásomat, hogy jöhet, elindult valami. Ráadásul neki még a hívásom előtt a férje megálmodta, hogy elindult a szülés, elmondta neki, majd visszaaludt. Prófétalélek.

Ideért Szandra kb. félórán belül, én többnyire a labdán viseltem a fájásokat. Endre szorgosan forralta három lábasban a vizet, Szandra átnézte, előkészítette a szülős cuccokat, kajákat, minden jó hangulatban telt. Majd megjött Ági, és a fájások kb. megszűntek, teljesen megrémültem, hogy ebből nem is lesz már szülés… pedig mindenki itt van, a medencében csücsülök stb., nagyon elcsüggedtem. Egyébként ez a leállás elő szokott néha fordulni, úgy látszik, én különösen is érzékeny vagyok az ilyen változásokra, újonnan érkezőkre.

Végül nagy asszertíven megkértem mindenkit, hogy hagyjanak magunkra Endrével, leheveredtünk az ágyra, és ez szinte rögtön be is vált, jött egy szinte elviselhetetlen, nyögős, lebénulós fájás kb. 5.40 körül, utána hánytam is egy nagyot, ennek azért örültem, mert gondoltam, akkor tényleg szülök. Nem tudom, hogy lehet ezt szárazföldön kibírni, meg se bírtam moccanni, pedig nagyon kényelmetlen testhelyzetben kapott el.

Mentem is vissza a vízbe, ahol sokkal viselhetőbb volt minden. De a fájások nem jöttek túl gyakran, bár elég erősek voltak, hosszú „óóó”-kkal meg „ááá-kkal”, meg levegőzéssel éltem túl őket, ringatózva, elmerülve, kapaszkodva a kád fogantyúiban. Fájások közben kiugráltam vécére hasmenéssel, ez nem volt vicces. Ja, és ez után még a legdurvább fájások után kb. ötször hánytam, pedig már nem volt mit, de azt jó bőven. De legalább tudtam, hogy itt már nincs visszaút, ebből ma gyerek lesz. A fájások többnyire öt perc körüliek voltak, néha nagyobb szünetekkel.

A legtöbb időt, azt hiszem, Endrével kettesben töltöttük, a bábák a konyhából hallgatóztak és kérdezősködtek a forró vízzel szorgosan szaladgáló Szandrától. A konyhában gőzfürdő volt, ahogy később megtudtam, egyfolytában három fazékban kellett forralni a vizet, hogy kellemes maradjon a hőmérséklet a kádban. A bábák néha bejöttek megnézni, szívhangot hallgatni, biztatni. Ám azt vettem észre, hogy amikor Endrével kettesben maradtunk, akkor mindig erősebbek voltak a fájások, jobban el tudtam engedni, átadni magam. Ezt látva Ágiék teljesen láthatatlanná váltak, figyeltek és vártak, mégis erős, biztos hátteret nyújtva nekem.

Sajnos, én nem tudtam pozitívan látni a helyzetet, szörnyű teljesítménytúrát csináltam belőle magamnak, és semmi biztatást nem mertem komolyan venni, igaznak hallani. Egyszer Ági megkérdezte: „Mit tehetnénk, hogy elégedett legyél?” – ezzel rátapintva a lényegre. Én meg gondoltam magamban: „Semmit. A baj az én készülékemben van. Magamnak nem tudok megfelelni.” Meg voltam győződve róla, hogy ebből maximum estére lesz csak gyerek. Minden annyira máshogy zajlott, mint Ezránál, annyira arra számítottam, hogy majd sűrűsödnek a fájások, meg még erősödnek majd, pedig már kibírhatatlanok voltak, és féltem, hogy nem fogom tovább bírni.

Kilenc után kezdtek hárompercesek lenni, de itt is voltak hosszabb szünetek, és nem óramű pontossággal jöttek. 10.04 környékén kezdtek érkezni a tolófájások, egyre erősödve, még nem hittem el, hogy ez már tényleg a vége, egyedül az keltett reményt, hogy Adria, a másik bába, betette a pulcsija alá melegedni a babának a takarót. Ő már tudta, hogy mindjárt köztünk lesz.

Na, ez a rész igazán brutál volt, ugyanaz a csontos, eszement fájdalom, amit már egyszer elfelejtettem, csak most hosszabban és erősebben. Úgy éreztem, belehalok, nem tudtam, hogy kéne elhelyezkedni, ültem, négykézlábaztam, tartottam magam a karjaimmal, felnyomva a medencémet, nem tudom, honnan volt rá erőm. Kiabáltam, bár ők ezt nem hallották annyira kiabálásnak, mint én… ilyeneket, hogy: „Segítség! Endre! Nem bírom ki!” Áginak meg – aki közben ruhástul bevetette magát a medencébe –, hogy: „Nem tudod kiszedni valahogy?” Közben végig azon tanakodtam, hogy nem kéne-e inkább kiszállni? Hogy lesz így gátvédelem stb.?

Később kiderült, hogy még nem repedt meg a burok, és ahogy a fej kezdett kibújni, akkor repesztette meg Ági, hogy gyorsabban kibújhasson a baba. Végül kijött a feje, apám, én akkor azt úgy éltem meg, mintha már a többi részének is ki kellett volna jönnie ennyi fájdalom után. De olyan jó volt, hogy mondták, hogy gyönyörű hajas baba, tátog a vízben, mint egy halacska, ezt meglehetősen motiváló volt hallani. A tolófájások között viszont szintén négy-öt perces szüneteket észleltem, ami fura volt. Aztán a következő párral kijött a teste is 10.21-re. Csak 20 perc volt, de sokkal jobban fájt, mint Ezránál, pedig ő 1 kg-mal nagyobb volt, és karral együtt jött, érdekes.

Aztán kimásztunk, és lefeküdtünk a matracra. Tirza nem ujjongva ünnepelte az új világot: csajos kis kezével eltakarta a fülét, a szemét nem nyitogatta egy ideig, és bújt el inkább. Majd egy idő után pislogni kezdett, sokáig pislogott cukin, mielőtt tágra nyílt szemekkel érdeklődni kezdett irántunk. Szinte rögtön tök jól tudott szopizni, és elég sokáig nem is akarta abbahagyni.

Közben szépen, könnyedén megszületett a méhlepény is, amikor már nem lüktetett, Endre elvágta a köldökzsinórt. Aztán egy kis bemutató következett a placentáról, ami nagyon pici volt, szerintem az Ezráénak kb. az egyharmada, de hibátlanul jött ki meglehetősen kevés vérzéssel.

Az ultrahangnak sose higgyetek, nekem a 38. héten 3650 g-nak becsülte a babát, és végül 3100-al jött ki a kiírt napon! Ezrára meg azt mondták, nem lesz nagy, mégis négykilós lett. Hát, nem bánom, hogy Tirzus ilyen pici.

Attól is féltem, hogy majd megint rosszul leszek a szülés után, meg gyenge, de teljesen fel voltam pörögve, olyan erőm volt, mint egy olimpiai bajnoknak, simán fel tudtam állni, lezuhanyozni gond nélkül. Azóta is könnyen járok-kelek, mintha nem is most szültem volna, tényleg hihetetlen…

A végső konklúzió: Lehetett volna ez egy álomszülés, hiszen minden probléma nélkül, teljesen háborítatlanul, nyugodtan zajlott, csodálatos, hozzáértő segítőkkel, akikben megbíztam, akik minden pillantásukkal, szavukkal bátorítottak, hittek bennem, emeltek, biztonságot adtak. Mégis jelen volt egy mumus, aki az egészet beárnyékolta: a bennem élő borzasztó hajcsár, a perfekcionizmus és a megfelelni akarás démona, saját magam legnagyobb és legerősebb bántalmazója.

Sajnálom, hogy behódoltam ennek a sötét hatalomnak, és második szülésemet sem tudtam szabadon „élvezni”. Az előző élmény forgatókönyvétől való teljes eltérés annyira szorongóvá és bizonytalanná tett, pedig azt gondoltam, hogy akkor már egyszer s mindenkorra megtapasztalhattam a szülés bennem is működő, mindent elsöprő erejét. Bízhattam volna a testemben, értékelhettem volna a dolgok alakulását úgy, hogy minden szépen alakul a maga tempójában, ehelyett én egy nem létező valakivel versenyeztem, és mindent, ami bennem történt, lebecsültem, és gyengének, elégtelennek tartottam.

Sajnálom, a harmadik talán már csont nélkül megy.

Szerintem kórházban nem lett volna esélyem természetesen szülni. Itthon is olyan sebezhető voltam a saját kis csomagom miatt. Ági találóan jegyezte meg valahogy így a szülés után: „Borzasztóan viselkedtél magaddal. Ha nem Te szülsz, kiküldtelek volna, és azt mondtam volna, hogy maradj is kint!” Fájdalmas ez a tükör, de szemnyitogató…

Eszméletlenül torz tükrön keresztül látom a valóságot, negatív gondolatkörökben működöm, mindig a legrosszabbra számítva, egyik szorongásból a másikba esve minden reális ok nélkül. De legalább már tudom, hogy még most is itt tartok, kegyetlen és hitetlen vagyok magammal, pedig elméletben már tudom, hogy én is Isten kedvenc kislánya vagyok!

És végül jöjjenek a köszönetnyilvánítások:

Endre! Tökéletesen voltál jelen újra: csendesen, magabiztosan, hittel és bátorsággal, bátorítással telve. Nagyon kellett ez a férfias biztonság és az a szabad derű, amit árasztottál. Te élted az álmot!

Szandra! Annyira sokat jelentett a lelkesedésed, Neked köszönhetem, hogy el tudtam engedni a vendéglátó szerepet, mert Te adtál otthont a szülés résztvevőinek. Köszönöm a rengeteg gyakorlati segítség mellett az őszinte biztatást, büszkeséget is, igazi kebelbarátnő vagy!

Ági és Adria, bábáim! Köszönöm azt a sziklaszilárd hátteret, amit nyújtottatok. A láthatatlanság mesterei vagytok! Minden mondat telitalálat volt, sajnálom, hogy nem tudták mégsem áttörni konok páncélomat, mindenesetre megsebezték. Bárcsak be tudtam volna fogadni, amit kommunikáltatok! Ti végig a valóságot láttátok!

Mennyei Apukám! Neked köszönöm ezeket a csodálatos embereket, akikkel engem körülvettél és körbebástyáztál, oltalmazó, bizakodó szeretetedbe csomagoltál ezen a fontos eseményen! Köszönöm, hogy megalkottad nekünk Tirzát, és hogy megajándékoztad vele családunkat. Gyönyörködünk arcod képmásának tükröződésében rajta. Minden dicsőség Tiéd, életünk forrása vagy!

K. E.

Ezra > > >
Ezra születése apaszemmel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.