A legutóbb megjelent mesék
1275. nap: Vele lett kerek a családunk (Ábel születése)
Úgy érzem, ha nem kaphattam volna lehetőséget a szülésre két császár után, nem vállaltam volna a negyedik császármetszést, és most sokkal, de sokkal szegényebbek volnánk.
Tovább
1274. nap: Még az unokáim is sokszor fogják hallani (Lehel születése)
Mint utóbb kiderült, kevesebbet kiabáltam, mint ahogy emlékeztem rá, de arra tisztán emlékszem, hogy nagyon sokat óbégattam a branül miatt… Pokoli fájdalmaim voltak, de engem valahogy mégis az a rohadt branül zavart a kézfejemben.
Tovább
1273. nap: Hullámok
De mikor végre belemerültem, felfeküdtem a vízre és elengedtem magam, ugyanezek a dühös és erős hullámok csak ringattak. Felemeltek, leengedtek, lebegtettek. Beburkoltak, mintha ez lenne minden rendje. Elvesztem bennük és jó volt úgy.
Tovább
1272. nap: Fájdalomgombóc (Málni születése)
A vállfelhúzós doki odaáll a hasam mellé, „segítésre” készen. Na, azt már nem! Nem fogtok hasba könyökölni! A következő tolófájással mozdonnyá alakultam, levegőt be, nyomtam, mint a gép, levegőcsere, még tart a fájás, nyomás!
Tovább
1271. nap: Határátlépés (Abigél születése)
A legnehezebb az volt, hogy nem tudtam picit sem pihenni a kontrakciók között. Hangosan kértem is: „Egy kis időt! Szükségem lenne egy kis időre!” És kaptam is. Gábor szerint egyszer volt egy perc két összehúzódás között, amikor fellélegezhettem („pihenj és légy hálás”).
Tovább
1270. nap: „Jó” fájdalom (Monyó)
Haloványan megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne, mondjuk, egy kis muskotályzsályás borogatást kérni. De Ági feljött hozzám, mielőtt kimondtam volna, és Zsuzsával elkezdték borogatni a hasam, István masszírozta a derekam… Mindaz, amiről addig csak hallottam, hogy milyen jó tud lenni, az tényleg nagyon jó, nagyon megnyugtató, nagyon szerető-befogadó-körülölelő volt.
Tovább
1269. nap: Az expresszvonat (Juló)
Nagyjából megálltam a fürdőszobánk közepén, és tényleg éreztem, hogy JÖN! És hogy nekem ezzel semmi dolgom, semmit nem kell tennem érte, és nem tudok tenni ellene sem, mert ő jön, és kész.
Tovább
1268. nap: Megérkezik, akire kilenc hónapja vártunk (Pannus)
Azért annak a pillanatnak megvan a magával ragadó szépsége és varázsa, amikor az ember lánya fekszik a szülőágyon, fogja a szerelme – megszületni készülő első gyermeke édesapja kezét –, és már szinte kézzelfoghatóan érzi, hogy most már mindjárt megszületik a közös szerelem gyümölcse.
Tovább