A legutóbb megjelent mesék
1139. nap: A program lefut, a test tudja, mi a dolga (Csanád)
Már nagyon kifelé kacsingatott az úrfi, ezért fel is vettük a jól bevált guggolós, támaszkodós pozíciót. Aztán ahogy én elképzeltem, hogy majd egy nyomásra megszülöm a gyereket, össze is szedtem az összes látható és láthatatlan erőmet, összpontosítottam, és egy hatalmasat nyomtam.
Tovább
1138. nap: Kék tengerben Te és mi (Csenge, az első)
Anya már a legelején felvetette, hogy lehet, hogy ő otthon szeretne szülni, nem kórházban, a sok-sok olvasnivaló meg beszélgetés Móniékkal/Árpiékkal, akik szintén otthon szülték Zoárdot, meggyőztek arról, hogy ez a biztonságosabb és jobb út. Ági csodálatos ember.
Tovább
1137. nap: Szinte lebegtem (Csenge útja az új világ felé)
Szabi bejött a fürdőszobába, mellém ült, és amíg csukott szemmel befele figyeltem, megfogta a kezem, és mint egy irányított meditációban, elkezdett vezetni. Pontosan erre volt szükségem. Csodálatos érzés volt, szinte lebegtem.
Tovább
1136. nap: És megtörténik a csoda (Janka)
A nagy nap előtti éjszakát nem kívánom senkinek sem. Én a kórházban, a férjem pedig odahaza, egy szemhunyást sem aludtunk. Nagyon féltem.
Tovább
1135. nap: Otthon…
Másfél évvel a kislányunk elvesztése után végre megfogant egy kis élet bennem. Persze már rémképeket láttam egy ideje (hiszen megmondták az orvosok, akik a méhrepedésemet műtötték a szülés után, hogy nem tudják, milyen következményei lesznek, megfoganok-e valaha...).
Tovább
1134. nap: Lackó – a futamgyőztes, avagy kórházban is lehet háborítatlanul…
Jók a fájások, érzem. Hullámvasút, így mondtuk Lacival: ha felülsz rá, nem szállhatsz le a végéig. Én nem sikítozom, ahogy szokás, jó nekem a csönd, hogy Laci mellém ül, fogja a kezem. Összehúzódásnál vállára hajtom a fejem, lehunyom a szemem, lazítom az ajkaimat, sóhajtok. Minden fájáshullám végén muszáj mosolyognom. Meg is jegyzem, milyen furcsa… Jula szerint jó, ez is nyitja a méhszájat.
Tovább
1133. nap: Lizi – a jó testvérek együtt szülnek, avagy kívül és benne…
Mire az orvos megérkezik, én is eljutok a tolófájásokig. Fogjam a térdem, nyomjak, hallom az elmaradhatatlan(?) utasításokat. „Látom a szép szőke haját!” – közvetít az orvos, és dicsér, milyen ügyes vagyok, jól csinálom. Hát hogy lehetne másképp?
Tovább
1132. nap: Zsuzsi – szuper volt!!! (vagy mégsem?)
Hamarosan befutott a doki, nagyon kedves volt. „Mi az, nincsenek fájásai?” – kérdezte. „De, vannak, kétpercesek” – feleltem büszkén. „Akkor jó, csak azért kérdezem, mert olyan mosolygós!” „Örülünk!” – válaszoltunk.
Tovább