1137. nap: Szinte lebegtem (Csenge útja az új világ felé)

Már nagyon vártuk, nagyon kíváncsiak voltunk rá, meg arra is, hogy vajon lány lesz-e vagy fiú. Nagyon szép pocakom volt. Mindenhová magammal vittem, sétálni, tornázni, vásárolni. Sokat mocorgott és igen erősen jelezte, ha valami olyasmit csináltam, ami neki nem tetszett.

Huszonnegyedikén éjjel hatalmas vihar volt. Hajnali négykor éreztem, hogy a fejvíz kicsordult. Egy picit aggódtam, mert enyhén véres nyomot hagyott a bugyimon. Aggódásom odáig fajult, hogy végül Ági láttamozta, Szabi futárral, hogy minden rendben van. A viharban annyi eső esett, hogy a pincénkben tíz centi magasan állt a víz. Egy-két összehúzódás azt jelezte, hogy valaki indulóban van, de a délelőtt azzal telt, hogy a pincét takarítottuk, és próbáltuk viszonylag száraz állapotba hozni.

Délután öt-hat körül valami elkezdődött. Húszpercenként volt valami olyasmi, amit úgy mondanék: „erősebb menstruációs görcs”. Azokat bátran viselve, kivágytam a friss levegőre. Szabi készségesen felajánlotta, hogy a hintaszéket kiviszi az udvarra. A székben ringatózva vártam arra, ami még soha sem történt velem.

Este kilenc körül szóltunk Áginak, hogy majd idővel szeretettel várjuk. Kérdeztem, kell-e valami homeobogyót bevenni. Azt mondta, hogyha minden rendben, akkor nincs szükség ilyesmire.

Már 15 percenként voltak összehúzódásaim. Lágy zene, gyertyalángok, függönyök behúzva. Óránként csökkentek az időközök. Négykézláb hintázva, a földön próbáltam magam ringatni. Hét perc. Ennyi idő volt pihenni. Jókat aludtam közben, de nagyon gyorsan eltelt az a pár perc.

Eljött a reggel – négy perc. Elfáradtam. Hívtuk Ágit, jöjjön! Ő kérte, beszélgessünk egy kicsit az összehúzódások alatt. A hangomat hallva, azt mondta, még van idő, de ha szeretném, jön. Szerettem volna. Jött. Megnézte, és közölte, hogy két centire vagyok kitágulva. Kicsit elszontyolodtam. Akárhogy is néztem, a két centi még igen messze volt egy újszülött fejméretétől. Ő kérte, hadd menjen a dolgára, és majd ha egyenletesen erős összehúzódások váltják egymást, akkor szóljunk újra. Úgy gondoltam, rendben.

Így Szabi javasolta, hogy lazuljak el egy kád forró vízben. Nagyon jólesett. Olyan forró vizet kívánt a pocakom, amit a combom bőre alig viselt el. Az időérzékem innentől teljesen megszűnt.

Szabi bejött a fürdőszobába, mellém ült, és amíg csukott szemmel befele figyeltem, megfogta a kezem, és mint egy irányított meditációban, elkezdett vezetni. Pontosan erre volt szükségem. Csodálatos érzés volt, szinte lebegtem. Tizenegy körül jöttek meg Ágiék. Még a kádban voltam. Kaptam olajos borogatást, vizet, mézet.

Az éjszaka folyamán sokat jártam vécére, úgy éreztem, tisztulok a szülés előtt. Egyik alkalommal felfedeztük a bizonyos nyákdugó távozását, amiről az információs héten hallottunk. Érdekes volt.

A kölcsönkért szülőszéken is időztem néha, próbáltam, hátha ott jobb. Ideig-óráig jó is volt, azután már sehogy sem volt jó.

Kijöttem a kádból, be a szobába. Négykézláb az ágyra térdeltem, Ági masszírozott. Elindult a kitolás. Sokáig így voltam, el is zsibbadt a lábam. Azután az ágy elé guggoltam, Szabi térdére támaszkodva, aki az ágy szélén ült. Ági előttem térdelt. Úgy kukucskált alulról, hogy lát-e már valakit. Mindig nyugtatott, hogy már úton van és halad a babánk kifelé. Aztán éreztem, hogy nagyon feszül, égető érzés volt, amikor a következő nyomásra előbukkant a buksija. Egy lélegzetvételnyi pihenő. Következő nyomás, és kijött a vállacskája. Egy kis bíztatás Ágitól „a következőre megszületik”, és tényleg, a következő nyomásra éreztem, ahogy kicsúszik a testemből.

Kellett egy pár másodperc, amíg ki tudtam nyitni a szemem, és a kábulatból magamhoz tértem. Ahogy kinyílt a szemem, először a hosszú lábujjait pillantottam meg, és mosolyogva arra gondoltam: na, ezt az apukájától örökölte. Aztán ahogy tekintetem kúszott egyre feljebb és feljebb, láttam, hogy itt van előttem a gyönyörű kisbabám, aki hatalmas szemekkel pillogott, hová is érkezett. Nem sírt, egy hangot se adott, csak csodálkozva nézett körbe. Ágiék tartották előttem. Aztán az ágyba feküdtünk, úgy csupaszon, összeérve test a testhez, vér a vérhez. Édesen kereste a szopit, de úgy tűnt, ő is elfáradt a hosszú menetben. Így mellre tettem.

Bár mindannyian kifáradtunk, még mind a mai napig tisztán emlékszem, hogy olyan boldogsággal, meglepetéssel és csodálattal töltött el bennünket ez a várva várt találkozás, hogy órákig néztük egymást a picurral, és nem tudtunk betelni egymással.

A család nagy izgalommal várta a híreket, ám hagyományos értelemben semmilyen adattal nem tudtunk szolgálni, mivel sem pontos súlya, hossza, sem neve nem volt ismeretes még egy napig. Másnap Nagypapa felkerekedvén Matyóország fővárosából, Mezőkövesd városából, hozta a centit, és a konyhai mérleget kölcsönkérte a szomszédoktól, hogy a kíváncsiskodó népeknek tudjon valamit mondani.

Érdekes volt, hogy először fel sem tűnt, milyen nemű gyermekünk született. Ez akkor egyáltalán nem volt fontos, csak azt láttuk, milyen gyönyörű. Majd egy-két óra elteltével jeleztem érdeklődésemet a konyhában regenerálódó segítők felé. Összenéztek, és mondták, hogy ők sem tudják. Erre Szabi bekukucskált a takaró alá, majd édes hangon mondta: lány. Mindenki mosolygott.

A szülés után Szabi megkérdezte Ágiékat, hogy kérnek-e valamit. Némi fizikai táplálék mellett Ági azt kérte, hogy ha volnánk szívesek a zenét kikapcsolni, mert már négy órája ugyanaz a zene megy körbe-körbe.

Hátra volt még a névadás. Úgy éreztük, mindketten a Csenge nevet szeretnénk adni kislányunknak.

E-K. G.

Csenge születése apaszemmel > > >
Csanád születése anyaszemmel > > >
Csanád születése apaszemmel > > >
Csongor születése anyaszemmel > > >
Csongor születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

• 1381. nap: „Fogja a vasat!” (Kristóf születése)
• 699. nap: Fényes napsugár, aggodalomra semmi ok! (Mariann)
• Day 378. It’s lunch-time (my son, Máté’s birth)
• 509. nap: Jutalomszülés (Fruzsi)
• 908. nap: Nem háborítatlan, de szép (Marci születése)