igaz történetek szülésről, születésről

1139. nap: A program lefut, a test tudja, mi a dolga (Csanád)

Miután Csenge lányunk megszületett, azonnal tudtam, hogy másodikként fiút fogok szülni. Most a név nem volt kérdés, hisz mindketten a Csanád nevet választottuk.

Hatalmas hasam volt. A házunkhoz vezető 70 lépcső igazi kihívásnak számított az utolsó hetekben.

A Nagyi születésnapjára volt kijelölve a nagy nap, mégis három nappal előtte reggel már éreztem, hogy hamarosan történni fog valami. Még lementünk egy papírral a védőnőhöz, majd látogatóba egy kedves ismerőshöz. Délelőtt náluk voltunk, az egész délutánt pedig a Vérhalom téri játszótéren töltöttük. Jól elfáradtam azon a pénteki napon.

Estére beigazolódtak a reggeli megérzéseim. Nyolc-kilenc körül úgy érezte a fiúcska, itt az idő. Én pedig úgy éreztem, hogy jobb, ha a vajúdás és szülés alatt nincs itthon a kislányunk, ezért Szabi elvitte őt a keresztanyukájához.

Felhívtam Ágit is, hogy elkezdődött, és valószínűleg számíthat a hívásomra az éjszaka folyamán. Mondta, hogy jó, hogy szóltam, mert akkor most elmegy aludni, mivel előző este nem aludt, de ha szükségem lenne rá, hívjam. Gondoltam, persze, hadd pihenjen, én már úgyis tudok szülni, sipp-supp megszülök. A másodikok egyébként is gyorsabban jönnek. Így bátran indultam neki a vajúdásnak, de valahogy nehezebben viseltem, mint Csengénél. Szerintem a fáradtságom megpecsételte a vajúdást. Sokszor éreztem úgy, hogy nem bírom tovább. Nagyon fájt. „Nem akarom, hogy fájjon.” Tehetetlenséget éreztem, hogy nem tudom, hogyan csináljam. Nem tudtam felülemelkedni a fájdalmamon. Szabi nyakában kerestem vigaszt.

Hajnali fél egy körül négy percnél tartottunk, Szabi meggyőzött, és ő telefonált Áginak, nehogy késő legyen. Nem akartam Ágit zavarni, gondoltam, hadd pihenjen, van még idő. Nagyon szép ritmus alakult ki. Óráról órára fogytak a percek. Szépen haladtunk előre.

Megint kádba mentem, az valamennyit oldott rajtam. Aztán négy percből hipp-hopp két perc lett, kijöttem a kádból. Majd szinte rögtön át is ugrottunk a kitolási szakaszba. Egyszer csak egy nagy pukkanás, és mintha egy gejzír tört volna föl, úgy robbant szét a magzatburok, és fröccsent a víz szanaszét a szobában. Ági még úton volt, azt mondta telefonon, hogy nyugi, már nincs messze. A bábatanoncot már lemondta, mondván, már úgysem fog ideérni. Én bennem meg az az érzés volt, hogy meg kell várnom Ágit, nehogy valami baj legyen, mert Csengénél nem tűnt el teljesen a méhszáj, amikor már kitolásban voltunk. Az erős nyomások okoztak egy pici vérzést, ezért teljesen háton fekve kellett kibírnom két-három összehúzódást, ami mondhatom, a legkellemetlenebb élmény volt az egész vajúdás alatt. Minden tiszteletem azoké a nőké, akiknek az egész vajúdást így kell/kellett kibírniuk (mint annak idején anyukámnak is).

EcsanSzóval, nehogy baj legyen, úgy gondoltam, megpróbálom visszatartani a babát. Érdekes gondolat volt, s bár a kivitelezést nem tudom, hogyan gondolhattam, próbáltam várni a segítséget. A kitolásnál nem lehet visszatartani a dolgokat. A program lefut, a test tudja, mi a dolga, nem kell és nem is nagyon lehet beavatkozni. Ahogy megjött Ági, azért fellélegeztem, hogy itt a segítség. Nyugalmat árasztott, biztonságot jelentett.

Már nagyon kifelé kacsingatott az úrfi, ezért fel is vettük a jól bevált guggolós, támaszkodós pozíciót. Aztán ahogy én elképzeltem, hogy majd egy nyomásra megszülöm a gyereket, össze is szedtem az összes látható és láthatatlan erőmet, összpontosítottam, és egy hatalmasat nyomtam. Éreztem a feszülést, majd…

Ági hangját hallottam, amint azt mondja „a következőre meglesz”, na, erre teljesen lelombozódtam, és kértem egy kis pihenőt, mert hirtelen nem tudtam, honnan fogok még erőt gyűjteni, hiszen az előbb már mindent beleadtam. Persze tudtam, lesz még valahonnan, majd egyszer csak csussz, megszületett Csanád.

Egyből az ölembe kaptam, és gyorsan meg is néztem, majd boldogan nyugtáztam: „tudtam, hogy tökös lesz”. Nagyon cuki volt és vadul szopizni kezdett. Ági megjegyezte, hogy jó nagy baba, olyan 4 kg körüli lehetett. Jól éreztem én, hogy nagy a hasam, nagy babát rejt. (Csenge csak 3,3 kg volt).

Elfáradtunk és elaludtunk.

E-K. G.

Csenge születése anyaszemmel > > >
Csenge születése apaszemmel > > >
Csanád születése apaszemmel > > >
Csongor születése anyaszemmel > > >
Csongor születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.