igaz történetek szülésről, születésről

1406. nap: Más a kapcsolatom, türelmem, ingerküszöböm

1406. nap: Más a kapcsolatom, türelmem, ingerküszöböm

Négy gyermekünk van, három fiú, negyedikre kislány született. Az első kettőt kórházban szültem, a többieket itthon. Az elsőnél féltem otthon szülni, az utolsónál meg attól féltem, hogy kórházba kell mennem.

Valahogy a félelem, a rettegés, az aggodalom mindig ott volt. De nem csak amolyan „kicsit aggódom…”, hanem valós, erős félelmek.

Harmadjára sem azért választottam az otthont, mert már nem féltem a szüléstől. Hanem kicsit lázadásból, dacból. Akkoriban hoztak egy olyan törvényt, hogy minden nőnek abban a kórházban kell szülnie, ahová a lakcíme szerint tartozik; ha másikat választ, fizetnie kell. Hát nekem ne mondják meg, melyik kórházat válasszam! A döntésben, hogy otthon fogok szülni, nagy szerepe volt még annak is, hogy úgy gondoltam az első két szülés után: ha ez ilyen „egyszerű”, komplikációmentes, tényleg nem egy betegség, miért is kell kórházba vonulni?

Érdekes, hogy a harmadik (már otthon)szülés után nem gondoltam egyszerű, komplikációmentes, sima ügynek az első kettőt. Rádöbbentem, hogy bizony azok rossz élmények voltak. Ez még ma is néha-néha eszembe jut, és dühös vagyok magamra. Arra gondolok, mennyire be voltam csapva, hagytam magam, hogy becsapjanak. Hagytam, hogy megvizsgáljanak, hagytam, hogy leborotváljanak, beöntést adjanak… szó nélkül hagytam. Azt gondoltam, ez így normális.

Hogyan lehetséges az, hogy ennyire megváltozzam? Miért nem gondolkodtam 12 évvel ezelőtt úgy, mint hét évvel ezelőtt? Az anyukám sosem beszélt nekem a szüléseiről. Csak annyit mesélt, hogy mikor én születtem (negyediknek), annyira fájt, annyira összeszorította a fogait (nem mert kiabálni), hogy a fogai felső rétege lekopott. És ott szürkéllettek ezek a fogak, nap mint nap láthattam őket, hogy ez mennyire fáj! És nem szabad kiabálni!

A harmadik gyermekünknél nem mondtam meg az anyukámnak, hogy otthon fog születni. Nem mertem, nem akartam felvállalni a konfliktust, hallgatni az aggodalmait, félelmeit.

Pedig az anyukám nem kórházban született. És elmesélte (mostanában már sokat mesél, most már teljesen más a kapcsolatunk), hogy amikor a kisöccse született, megjött a bába, neki kellett a kútról vizet behordania… és megszületett a kisöccse. Megkérdezte tőlem az anyukám: és nem félsz? Én visszakérdeztem: és a te anyukád nem félt? Te nem féltél?

szülésMeg szokták kérdezni, látok-e különbséget a kórházban és az otthon szült gyerekeim között. Erre nem tudok válaszolni, mert nem tudom, milyen lett volna ő, ha otthon született volna, és milyen lett volna amaz, ha kórházban született volna.

Egyben viszont biztos vagyok. Más az én kapcsolatom, türelmem, ingerküszöböm az első kettővel, illetve a második kettővel szemben. Az első kettő bizony nagyon gyorsan kihoz a sodromból, és bizony sokszor indokolatlanul vagyok velük goromba. Ez nem azért van, mert ők már nagyobbak és agyafúrtabbak. Ez bizton állítom.

B. É.

Áron > > >
Barnabás > > >
Illés > > >
Boróka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.