452. nap: „Itt van, kapd el!” (Küne születése)
Második gyermekünk viharos érkezését („rohamos szülés” ‒ ahogy azt később Ágitól megtudtuk) szeretném megosztani veletek, akik szívesen olvassátok ezeket a születéstörténeteket.
A várandós időszakot nem zavarta meg semmi, lányunkat november elejére vártuk, de mivel az első lányom 10 nappal a kiírt időpont után érkezett, és a kórházban folyamatos piszkálódásnak voltam kitéve, egy-két dologban nem úgy jártam el, mint korábban. Nevezetesen: Ági neve nem szerepelt a kiskönyvemben, a „hol fog szülni?” kérdésre a „még nem döntöttem” választ kapták, és az utolsó menstruációm napját is egy héttel későbbre diktáltam be (így a szülés várható időpontja is odébb csúszott), hogy ne okozzak túlzott pánikot, ha netán két héttel később szeretne megszületni a gyermekünk. (Külön érdekesség, hogy ebből kifolyólag az AFP-vizsgálata nem a megadott héten történt, az eredmény mégis jó lett.) Az elővigyázatosság nekem nyugalmat adott, de a lányunk születése szempontjából nem volt jelentősége, mivel pont időre született.
Otthon a bölcsőt előkészítettük, a frissen mosott ágyneműkkel megágyaztunk benne. Újra előkerültek a kis ruhák, amiket Luca lányommal pakoltunk be a fiókba. Vasárnap még vendégségben voltunk, hétfőn este még megvarrtam Luca babájának egy kis takarót, kis párnát, és éjfélkor úgy feküdtem le, hogy most már mindent elintéztem, amit még a szülés előttre terveztem.
Gondolom, ezt a lányom is megérezte, mert kedd hajnali háromnegyed háromkor egy pukkanásra ébredtem. (Külön érdekesség, hogy Luca lányom is kedd háromnegyed háromkor indult.) Rögtön utána elöntött a meleg magzatvíz, és már jött is az első fájás. Mindjárt ébresztettem is a férjemet, s ő ezzel kelt: „De jó, megint szülünk!”
Készítette az ágyat: nejlonok, lepedők, párnák… Míg föltette melegedni a vizeket a fájdalomcsillapításhoz, addig én telefonáltam. Először a nővéremet hívtam, ugyanis őt kértük, hogy Lucával foglalkozzon, ha a szülés közben fölébredne, vagy ha közben megvirradna.
Telefonáltam Andinak, a doulánknak, de mint kiderült, váratlanul Angliába kellett utaznia. Így aztán hívtam Ágit, de mivel még csak egy fájás volt, így Ági még nem indult.
Háromkor jött a következő fájás, negyed négytől viszont már nagyon sűrűn jöttek, ezért akkor újra hívtam Ágit, hogy most már induljon, mert gyorsabban halad a dolog, mint gondoltuk. Vécére kellett mennem, de sajnos, pont rossz volt az emeleti vécénk, így egy szinttel lejjebb kellett mennem.
Mire leértem, már jött is az első tolófájás, és akkor már éreztem, hogy ennek a gyereknek ennyi elég, mert szédületes tempóban érkezik. Szóltam a férjemnek: „Itt a gyerek!” „Az nem lehet!” „De igen, itt van, kapd el!” ‒ és már ki is csusszant Küne lányunk, egyenest a papája karjaiba. Szinte még föl sem eszméltünk, és már itt is volt második kislányunk.
Ekkor toppant be a nővérem (ezért tudjuk, hogy Küne fél négykor született), döbbenten nézve ezt a pillanatot, ahogy hihetetlen, elementáris erővel közénk zuhant ez a kis csöppség. Ekkor a dolgok praktikus oldalát megfogva azon kezdtünk gondolkozni, hogy hová tudnék lefeküdni. A lenti szoba fűtetlen volt, viszont ha a föntit választjuk, egyrészt lépcsőzni kell, másrészt nem tudtuk, hogy milyen hosszú a köldökzsinór, vajon én a karomba tudom-e venni a kicsit. Rövid tanakodás után fölkaptam Küne lányomat, fölmentem a lépcsőn, és fáradtan zuhantam az ágyba.
Ekkor telefonált Ági, hogy nem talál ide, így a férjem irányította az ablakból, egészen a házunkig. Rohant föl Ági, s mikor fölért, döbbenten látta, hogy ez a kislány már megszületett. Elég sok vért veszítettem, ezért Ági masszírozta a méhemet, és belém diktált két liter gyümölcslevet. Közben kaptam folyamatosan az árnikát. Lassan a szédülésem is elmúlt, majd az erős masszírozásra a vérzés is csillapult. Föllélegeztünk.
Közben kicsi lányom nagyon sírt, s nagyon nehezen nyugodott meg. Talán ez a hirtelen változás, a benti és a kinti világ közti nagyon rövid (talán túl rövid) átmenet őt is nagyon megviselte.
Később, amikor már Küne is megnyugodott, Ági kitöltötte a hivatalos papírokat, majd szépen magunkra hagyott. Kicsit később a nővérem is elment.
Fél hétkor, amikor Luca fölébredt, már az első szoptatáson túl voltunk, és Küne boldogan szundikált mellettünk. Luca is odabújt mellénk, és kíváncsian, örömmel szemlélte kicsi húgát. A reggeli almájából rögtön meg is kínálta Künét, majd amikor Küne először fölsírt, Luca úgy megijedt, hogy nyomban sírva fakadt ő is. Így kellett ezen a reggelen már két csemetét dajkálni, és ez ettől kezdve így volt, egészen a harmadik lányunk születéséig.
Küne lányom most lesz 11 éves, de mind a mai napig hihetetlen számomra ez a viharos érkezés, hogy szinte még föl sem ocsúdhattunk, és ő már itt is volt közöttünk. Kiskorában is nagyon jellemző volt rá a gyorsaság, határozottság. Ha bárhova indult, nem sokat mérlegelt. Sokat esett, kicsit szeleburdi volt, de mára nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, érzékeny leányzó lett. Hálás vagyok neki, hogy átélhettem vele ezt az elementáris születést. Köszönöm.
Sz. V.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1691. nap: Az „óvodás” (Szergej születése)
- 27. mese: Biztonságot kerestem, pokolt leltem
- 1289. nap: Beteljesült álom! (Kisfiam CSUsSZanása)
- 1321. nap: Buborékban születni (Lilla)
- 412. nap: A megadás segít (Bori)
