igaz történetek szülésről, születésről

454. nap: A reggeli gyors (Katica születése)

454. nap: A reggeli gyors (Katica születése)

Férjemmel öt gyermeket terveztünk. Az első három után hagytunk magunknak pár év pihenőt, de amikor utat engedtünk negyedik gyermekünknek, csak nem akart jelentkezni. Fél év eltelte után felkerestem Ágit, s az ő javaslatára elkezdtem inni egy ciklusrendező teát, aminek hatására Katica rögtön megfogant. Ekkor a nővérei nyolc-, hat- és négyévesek voltak. Három hónapos volt Katica a pocakomban, amikor elmondtuk nekik, hogy testvérük fog születni. Annyira megdöbbentek, és olyan eufórikus öröm kerítette őket hatalmukba, hogy több héten át minden reggel újra és újra meg kellett erősíteni a hírt, hogy elhiggyék, ez valóság. Az első kérdések ezek voltak: „Tényleg?” „De honnan tudjátok?” „Biztos?” „És mikor születik?” „Lány lesz?” Az érdekes az volt, hogy ők azt hitték, hárman vannak testvérek, és ennyien is maradnak. Álmukban sem gondolták volna, hogy születhet még testvérük. Így ez a nagy öröm teljesen váratlanul érte őket.

A várandós időszak teljesen rendben telt, a szokásos adminisztrációs nehézségektől (hogyan lesz kiskönyvem, majd hogyan fog összegyűlni a négy pecsétem…) és az állandó megjegyzésektől (milyen felelőtlen vagyok…, így is szerencse, hogy korábban nem volt semmi problémám a szüléseknél…) eltekintve, amik persze mindig kicsit elkeserítettek, de egy idő után már az ember nem hadakozik, hanem meghallgatja, majd elengedi a füle mellett.

Az utolsó héten ‒ már nagy pocakkal ‒ játszottunk lent a gyerekekkel, amikor is az egyik kisbiciklit olyan közel állította hozzám valamelyik gyerek, hogy a nagy hasamtól nem láttam, s ahogy léptem volna, szabályosan keresztülbukfencez-tem a biciklin. Nagyon megijedtem, így este fektetés után fölhívtam Ágit, s ő fölajánlotta, hogy ha gondolom, akkor megnézi a babát CTG-vel. Így este kilenckor bementem az Alma utcába, ahol a vizsgálat után kiderült, hogy minden rendben van. Ez engem teljesen megnyugtatott.

A szülés előtt már minden napnak megvolt a forgatókönyve, hogy melyik nap ki és hogyan szedi össze a gyerekeket iskolából, óvodából, és hová viszi őket. Úgy éreztem, hogy ‒ ha nem éjjel születik a kicsi ‒, jobb az nekem, ha nincsenek itt a gyerekek.

Másodikán reggel reggelizés közben elindultak a fájások, így riasztottuk egy barátnőmet, Rékát, aki rögtön érkezett kocsival, és vitte a gyerekeket iskolába, óvodába. Ez kb. negyed nyolckor volt. Ekkor hívtuk Ágit, aki szintén ilyen feladattal volt megbízva, s megkérdezte, hogy még beviheti-e az unokáját az oviba, mert ha igen, akkor fél kilencre érne ide hozzánk. „Persze, vigyed csak.” ‒ mondtam. Annyit kért Ági, hogyha begyorsul a szülés, azért mindenképp hívjuk.

Fél nyolckor már az ötperces fájások jöttek igen intenzíven. Újra hívtuk Ágit, s ő úgy vette föl a telefont: „Beerősödött?” „Igen.” ‒ válaszoltam. „Sietek.” – így ő. Ezért szegény unokáját épp csak betette az oviba, s már rohant is hozzánk. Ezalatt itthon férjem egyedül állta a sarat, és én csak azt éreztem, hogy hiába mondom, hogy mire lenne szükségem, olyan gyorsan és olyan sok mindent kérek, hogy képtelen teljesíteni. Ekkor éreztem, hogy mennyire kell az a sok kéz, aki ilyenkor segít.

Hirtelen jött a kitolási szak, és Katica megérkezett a férjem karjaiba.

Ági negyed kilencre befutott, de – ahogy ő mondta ‒ a legszebb részről, sajnos, lemaradt. Utána is volt még feladata, amelyre ‒ ismerve hajlamomat a nagy vérveszteségre ‒ készült is. A szokásos erős masszírozás, az árnika adagolása, az infúzió bekötése sok feladatott adott. Az értő kezek elérték céljukat: a vérzés csillapult.

Napközben pihentünk, majd este hívtuk Réka barátnőmet, hogy jöjjenek, mert megszületett Katica. Amikor beléptek az ajtón, mindnyájan keresni kezdték a kicsit (Réka gyermekeivel együtt öt gyerek egy nem túl nagy hálószobában). Félhomály volt a szobában, csak a mécsesek égtek. A bölcső üres volt, s nem értették, hogy hol lehet a kicsi. Az egyik gyerkőc kínjában már az ágy alá is benézett, ekkor nagyot nevettünk, majd végre a nagy takaró egyik ránca között megpillantották a kis, békésen szunyókáló fejecskét. Először nagy megkönnyebbülés, majd az öröm és a szeretet sugárzott át rajtuk. Hosszú, nagyon hosszú volt számukra az a fél év várakozás, és végre itt volt köztünk a maga teljes valójában ez a várva-várt pici teremtmény. Ez valóban egy igazi csoda.

Újabb leányzóval gazdagodtunk, aminek a lányok végtelenül örültek (mindenképp kislányt szerettek volna), és ez a különleges testvéri szeretet a mai napig körülöleli Katicát.

Sz. V.

Luca >
Küne >
Réka >
Kolos > 

Véletlenül kiválasztott mesék.