igaz történetek szülésről, születésről

1233. nap: A türelem Mikest terem, avagy fiunk születése apaszemmel

1233. nap: A türelem Mikest terem, avagy fiunk születése apaszemmel

Nem egyszerű feladat elkezdeni ezt a történetet, mert eleinte magam sem tudtam, honnan is kezdjem.

Feleségemmel megbeszéltük, hogy születendő harmadik gyermekünk nemére nem leszünk kíváncsiak a várandósság alatt, mondván, két lány után már nincs jelentősége, hogy fiú vagy lányocska születik.

Akkor kezdjük az első jeleknél, miszerint már azt hittük, lesz „Kistesó” (ahogy a lányok hívták). A babavárás 39. hetének vége felé egyik éjszaka feleségem azzal a hírrel ébresztett fel, hogy írjam az időpontokat, mert valami elindult. Ez engem kissé meglepett, de valahogy belülről éreztem, hogy ez nem olyan, mint az előző szülésnél volt. De azért figyeltem a történéseket vagy három órán keresztül. Aztán nem lett semmi, csak fáradtak voltunk reggel.

Ezek után kb. a 40. hét vége fele ismét ugyanez következett. Még mindig az volt bennem, hogy ez nem fog babát hozni, így is lett. Most viszont kitört a takaríttatási láz L-en, és éjjel nekiálltam fürdőt és konyhát takarítani. A lényeg, hogy szép tiszta lett a ház reggelre. Ő addig írogatott egy-két dolgot a kiskönyvébe. Annyira belefeledkeztünk a készülődésbe, hogy észre sem vettük, hogy már nincsenek is fájások, helyette alhattunk volna. Másnap elmentünk Á-hoz, hogy megbeszéljük vele, mi is történik tulajdonképpen. Ő megnyugtatott, hogy nagyon jól állunk, már nem kell sokat várnunk. Ezzel én is megnyugodtam, hogy a következő jelnél már tuti szülünk.

Teltek-múltak a napok, megint jött egy éjszakai jel. Itt is írtam szorgalmasan az időpontokat, de még mindig nem volt bennem semmi olyan érzés, hogy valami új történne ma velünk. Most viszont nem takarítottam, csak ismét írtuk a kiskönyvet. Ennek hatására el is tűntek a jelek. Mivel ez már a harmadik eset volt, kezdett fogyni a türelmünk. Már én is kezdem egyre feszültebb lenni, pedig ez rám alapból nem jellemző. L. meg egyenesen sík ideg volt már napok óta, és azt mondogatta, hogy ez a gyerek nem is fog megszületni, hanem egyszer csak eltűnik a pocakból.

Az ilyen „ijesztgetések” közben mindig megbeszéltük, hogy a lányokat kiküldjük a mamáékhoz a tanyára, ha valaha célegyenesbe érünk. Rögtön szólni fogunk a szüleimnek, hogy jöjjenek értük.

Ismét telt az idő, mi egyre feszültebbek voltunk, hogy miért nem szülünk. Én is állandó készültségben voltam, nem is nagyon mozdultam el a város közeléből, sőt a házunk közeléből sem.

Aztán egyik este nekem szülőire kellett mennem a nagytesók ovijába, L. egyedül maradt a lányokkal, átmentek a L. anyukájáékhoz a szomszédba, hogy megünnepeljék A. lányunk névnapját, ahova majd a szülői után én is csatlakozom. Véget ért a szülői, mentem a papáékhoz én is, vacsoráztunk, ettünk sütiket, aztán hazajöttünk. Elkezdtük a szokásos rituálét a lányokkal (fürdés, fogmosás, mese, gyertyagyújtás, altatás), közben láttam feleségemen, hogy kissé feszültebb, mint lenni szokott. Azt mondta, hogy nagyon elfáradt a névnapozásban, és kicsit húzódik a pocakja. Elmegy tusolni és alszik is.

Én elaltattam a lányokat, aztán átmentem a hálószobánkba. L. ott feküdt, még nem aludt, hanem a pocakját fogta, és mondta, hogy megint kezdődik valami. Igen! Ekkor már meg volt az „érzés”, ami az előző három alkalommal hiányzott. Tuti biztos voltam benne, hogy ma végre szülünk. Az érzésen kívül még egy biztos jele volt a dolognak, mégpedig L. arca, pont olyan volt, mint Víta lányunk születése előtti órákban. Látszott rajta egy kis ijedtség, meg egy valami különös erő jelenléte.

Nem is csaltak a jelek. Most már hiába írtuk volna a kiskönyvet, biztos nem állította volna meg a „tesó” világra jövetelét. Takarítani sem volt már időm. Erőteljesen jöttek az öt-, majd fél óra múlva a háromperces fájások, amelyek tusolásra sem múltak, sőt erősödtek. Ekkor elkezdtem forralni a vizet, és készültem a borogatásra. Szóltunk a bábáknak, hogy itt az idő, induljanak.

mikes2Közben valami hihetetlen nyugalom szállt meg. Úgy éreztem, mintha végre rátaláltunk volna a labirintusból kivezető útra. Nem volt bennem semmi kétség, hogy mi lesz, ha a végéig ketten maradunk. Tettem a dolgomat, figyeltem feleségem minden reakciójára, borogattam, vizet cseréltem stb.

Közben L. kérte, hogy hívjam Á-t skype-on, mert akarja, hogy itt legyen velünk. Á. gyorsan csatlakozott is hozzánk. Nekem ez olyan volt, mintha tényleg fizikailag is itt lett volna.

Elég gyorsan zajlottak az események, nem volt időm figyelni, hány órája is vajúdunk, csak segédkeztem. Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy a lányokat sem tudtuk – meg igazából nem is akartuk már – száműzni a házból.

Egyre durvább fájások jöttek, egyre sűrűbben. Minden fájásnál elérzékenyültem, könnyezett a szemem. Csak néztem, hogy ez egy felfoghatatlan erő, ami ellátogatott feleségemhez, hogy segítse. Ő meg csak tűri és tűri az újabb hullámokat. Talán ekkor éreztem meg azt, hogy milyen csodálatos is lehet háborítatlanul világra hozni egy gyermeket.

Csak azt vettem észre közben, hogy betoppantak a bábák is a hálószobába. Eközben kb. egy és háromnegyed óra telt el a kezdetektől. Ahogy kinyitották az ajtót, abban a pillanatban folyt el a magzatvíz. Ekkor már a kitolásnál tartottunk.

4Kb. tíz perc múlva meg is született harmadik gyermekünk, aki FIÚ lett! Hihetetlen nyugalom vett erőt rajtam, ott szembesültem vele, hogy vége a várakozásnak. MEGÉRKEZETT! Csodálatos, szép fiam született! Ekkor mérhetetlen béke árasztott el. Ezt az érzést fokozta, hogy pont a születését követő pillanatban megjelent a nagyobbik nővére, A. a szobában, mint egy kis angyalka, aki jött megnézni a várva várt jövevényt.

Nekem ez a szülésünk teljesen más volt, mint az előző. Ebben sokszor úgy éreztem magam, mint egy jó doula, máskor meg olyan érzések söpörtek végig rajtam, amiket a mai napig sem tudok hová tenni. Teljesen olyan volt ez a szülés, mintha hullámvasúton ültem volna. Egyszer nagyon érzelmes, felkavaró, másik pillanatban meg mintha egy szüléssegítő lettem volna ott, aki követi a dolgokat. Ezzel szemben Víta születésénél olyan volt, mintha én is szültem volna. Az egész szülés közben éreztem a felelősséget, de tudtam, hogy nagyon jó úton járunk.

Sz-H. I.

Alíz születése anyaszemmel > > >
Víta születése anyaszemmel > > >
Víta születése apaszemmel > > >
Mikes születése anyaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.