igaz történetek szülésről, születésről

993. nap: Ahogy élsz, úgy szülsz (Misi)

993. nap: Ahogy élsz, úgy szülsz (Misi)

Már majdnem ezer napja fogságban Ági, fogynak a szüléstörténetek, kellene írni, hát íme, az én egyik történetem.

Az információs héten azt hallottam, hogy mindenki úgy szül, ahogy él. Gondoltam, jó lesz ez önismereti gyakorlatnak is, majd most nem lehet csalni, képmutatónak lenni. Az, hogy otthon, az elejétől kezdve egyértelmű volt, és ahogy teltek a hónapok, egyre egyértelműbb lett.

Zoli szombat este kivette a Stepfordi feleségek-et a videótékából, és azt terveztük, hogy majd másnap délelőtt megnézzük. Nem néztük meg másnap délelőtt, és az azóta eltelt nyolc évben sem.

Éjjel ismétlődő fájásokra ébredtem, lassan készülődött valami, de mindezt csak félálomból érzékeltem, a fájások között aludtam. Reggel szóltam Zolinak, hogy szerintem valami van, de nem fájt nagyon, nem tűnt komolynak a helyzet. Felhívtuk Ágit, de a telefonos diagnosztika alapján úgy ítélte meg, hogy ez még napokig is eltarthat, nyugodtan menjünk moziba, mondta. Hallgattam egy kis zenét, Zolit elküldtem a másik szobába dolgozni.

Feküdtem az ágyban, jöttek a fájások. Nagyon örültem, hogy nem kell mennem sehova, nem kell foglalkoznom semmivel. Próbáltam számolni, hogy mennyi idő telik el két fájás között. Aztán sokat gondolkodtam azon, hogy az a 19 perc az előző fájás vége volt, vagy az azelőttié, és akkor, ha most 25 van, akkor hány perc is telt el a kettő között. Ez utólag visszagondolva hiba volt, de nem vettem észre, hogy már nem vagyok szellemi teljesítőképességem teljes birtokában. Később szóltam Zolinak, hogy most már kezd komolyra fordulni a helyzet, de persze nem tudtam megmondani neki, hogy hány perces fájásaim vannak. Hárompercesek voltak.

Hívtuk Katit, hogy jöjjön gyorsan. Jött is szerencsére, mert Ági influenzás volt, és éppen nagyon rosszul lett, és nem tudott jönni. A másik Ági a város másik végén lakott. Délben hívtuk, éppen a vasárnapi húslevest szűrte le, de megígérte, hogy azonnal indul.

Eszembe jutott az információs héten látott filmekből, hogy a vécén ülnek az asszonyok. Ez remek ötletnek tűnt, a vécé mintha ráerősített volna a gravitációra, húzott lefelé. Sokáig üldögéltem itt, nagyon szépen sütött a nap a vécéablakon keresztül.Misi nyito

Ekkor már tolófájásaim voltak, bába sehol, Kati, a doulám még sosem volt egyedül szülésnél, Zoli is kicsit aggódott. Hívjon-e mentőt, kérdezte Kati, amit én egyáltalán nem értettem, hogy minek kellene ide mentő. Nem kell semmiféle mentő, nincs itt semmiféle vészhelyzet. A magabiztosságom meggyőzte őket. A második szülésemkor rájöttem, hogy ez a megkérdőjelezhetetlen nyugalom és magabiztosság nálam a szülés biztos jele.

Misit végül az ágy előtt szültem, a gravitáció ismét nagy barátom lett. A burok nem repedt meg, Kati telefonos segítséget kért, repesszünk – ne repesszünk. Repesztettünk, és kicsusszant a baba. Az egész egyáltalán nem volt olyan fájdalmas, ahogy sokaktól hallottam. Nem csinálnám minden nap, de nem is olyan nehéz, mint ahogy gondoltam.

Szerettem volna spirituális élményeket átélni, messzi világokba járni és átlényegülve visszatérni, csodákat megtapasztalni, de nem így szülök. Hanem gyorsan, bonyodalmak nélkül, kevés fájdalommal. Végül is örülök, hogy ezt megengedtem magamnak.

Azóta, amikor szűröm le a húslevest, Ági mindig velem van.

G. Zs.

Domi > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.