igaz történetek szülésről, születésről

994. nap: Ne udvariaskodjunk! (Domi)

Megjelent: 2013. jún. 25.

Még három hét volt a céldátumig, gondoltam, lassan ideje elbeszélgetni Maxival, az odabenn lakó kicsi gyerekkel, hogy most már jó volna megszületni. Elmondtam neki magamban, hogy lassan világra kell jönni, mert már szűkös ez az állapot mindkettőnknek. És ő komolyan vette a dolgot, még aznap furcsa húzást éreztem a derekamban. Az is igaz, hogy emelgettem a nagy locsolókannát, ezt talán nem kellett volna.

Az évszázad legmelegebb napja volt, árnyékban 42 és fél fok. Kitöltöm a papírokat, megrajzolom szépen színes ceruzával a térképet, megbeszélem másnapra az időpontot a 37. heti vizitre. Hajnalban felébredek, mert megszólal az udvari riasztó, mostanában megbízhatatlan. Felébred Zoli is, kérdi, mi van. Mondom neki, kicsit fáj a derekam, igazából már három napja. Tudja, hogy gyorsan szülök, és nem szokott ez nekem olyan nagyon fájni, úgyhogy kipattan az ágyból. Menjünk, és kérdezzük meg egy hozzáértőtől, hogy mi a helyzet. Hajnal van, a nap már fenn van, de még csak öt óra körül. Nagyon hezitálok, de nem merem felhívni Ágit. Nincsenek még összekészítve a szüléshez szükséges dolgok, nem voltam megbeszélésen, korán van még. Menjünk a kórházba!

Ekkor már tudhattam volna, hogy szülni fogok, megszállt a megmagyarázhatatlan magabiztosság. Megvizsgál az ügyeletes szülésznő: „Maga szül.” – állapítja meg ő is. Akkor már késő volt lelépni. Bízom az egy százalékomban, hogy minden rendben lesz.

Szerencsém van. A szülésznő nagyon kedves, üres az osztály. Zoli hazamegy a cuccomért. Nemsokára pukkanás, meleg nedvesség a lábam között, tolófájások. Kiabálok Verának, hogy most már szerintem jöjjön. Kérdezem, nem szállhatnék-e le az ágyról. „Miért, mit szeretne?” – kérdezi. Csak térdelve tudok szülni, mondom, mást még nem próbáltam. Térül-fordul és egy matracot dob a földre, olyat, mint amilyenen az iskolában a tigrisbukfencet gyakoroltuk.Domi 2 Két-három nyomás, és Domi a kezébe csusszan. Hálás vagyok neki.

Mondanám, hogy ne vigyék el felöltöztetni a gyereket, de kicsit azért sokkol az események gyorsasága. Nem merek szembeszállni a kórházi rutinnal, jó akarok lenni. Megérkezik az orvos is, ugyanúgy lekéste, mint Ági Misi születését. Én akkor hazamennék, mondom, tulajdonképpen otthonszülést terveztem, minek is élvezném tovább a műintézmény vendégszeretetét. Emberileg teljesen egyetért, intézményileg elmondja, hogy kiszúrok a kórházzal. Sajnálom a dolgot, de a gyerek nekem fontosabb.

Várunk néhány órát, a kicsi Domit még nyektetik valamelyest, vért vesznek a fejéből, hogy megmérjék a cukrát. Nem találnak semmi fogást rajtunk, délutánra otthon vagyunk.

Később sokat gondolkodtam azon, hogy fel kellett volna hívni Ágit. Depressziós is lettem pár hónap múlva, a baba is nagyon nyugtalan volt sokáig.

Azóta megjegyeztem magamnak: ha születik vagy meghal valaki, ne udvariaskodjunk! Ez egy életben csak egyszer történik meg velünk.

G. Zs.

Misi > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.