igaz történetek szülésről, születésről

818. nap: Így kell szülni (Második szülésem ‒ Vince)

Megjelent: 2012. dec. 31.

Geréb Áginak

Flóra hároméves lett, és elkezdte az óvodát. Addigra saját lakásunkban laktunk, amelyet négy kezünk munkájával tettünk otthonunkká. Vadregényes, ősfás kert; napon, széllel szárított ruhák; faragott oszlopos tornác – és az otthon melege. Nagy egyetértésben éldegéltünk hárman. Mindent meg akartunk adni Flórinak. Hogyan is lehetne testvér nélkül élni?

Álmomból ébredtem: nedvesség a lábaim között. Hogy is mondta Ági? Tévesen kezdenek kapkodni a filmekben és az életben is, amikor elfolyik a magzatvíz: sok van még olyankor hátra. Szóltam Janónak. Megnéztük a neten. Jól van, aludjunk még egy kicsit. Annál könnyebb, minél pihentebb vagyok. Sikerült is talán egy órát aludnom még. De aztán olyan izgatott lettem!

Janó meg a mackók nyugalmával keltette fel Flórit, öltöztette, reggeliztette és vitte óvodába. A kanapéról figyeltem őket – és magam, a kontrakciókat. Jöttek, mentek. Közben már hívta Ágit. „Épp jókor.” Most végzett egy szülésnél nem is olyan messze. Jön. Hívja másik Ágit is. Janóék elindultak. Féltett. Én nem féltem.

Egyedül vagyok a bordó kanapén. Türkizkék ruhában. Nedvességgel a lábaim között. Odakint a szeptembervégi napsugarak. Szülök! Ünnep. Varázslat. Asszony vagyok. Teljes és gyönyörű. Ölelem a hullámokat. Ringatózom.

Nemsokára találkozom vele! Kiféle, miféle lesz vajon? Gyere, gyermek! Várlak. Szeretlek.

Nagyjából egyszerre érkeztek meg hárman: Geréb Ági, másik Ági és Janó. Ági bement telefonálni a gyerekszobába. Az unokáit várta otthon, és épp arról beszélt, hogy hány liter tej fog kelleni a reggelihez. Hallgattam. Vajúdtam. Körülnéztek. Érezték, hogy ez itt máshogy otthon: Vince-váró. Mi már szülők vagyunk. Jobban tudjuk, mi kell egy gyereknek, mint amikor legutóbb találkoztunk. És emlékeztek rám. Hogy mire, azt nem tudom. Átadtuk a becsomagolt ajándékot, amivel az alkalomra készültünk. „Csoki?” Nem. Scrabble. Ottfelejtették egy előző szülésnél, és Ági említette a tanfolyamon. Szeretik játszani, ha van idő.

Janó kiment terülj-asztalkám-reggeliért a sarki közértbe. Átbábáskodott éjszakájuk után jóízűen megreggeliztek, megkávéztak. Én a bordó kanapén figyeltem őket és a dagadó hullámokat magamban. Lélegeztem. Vízbe vágytam. Megengedték a vizet. Mécsest gyújtottak a sötét fürdőszobában. Ági hozott narancslét szívószállal. Azt mondta, hogy erotikus képeslapra rajzolható jelenet. Mondom, hogy szép voltam!

Janó barátja hívását fogadta, és mesélte, hogy elkezdődött. Egy darabig beszéltek, aztán letette. Visszavágyott hozzám. Nem volt idő társasozni.

Mindjárt megszületik. A bordó kanapén már fehér lepedők várnak. Ágiék kenegetnek és masszíroznak és borogatnak. Életemben nem volt részem ilyen kényeztetésben. Mivel érdemlem ki ezt az odaadást? Tisztelik bennem az erőt, amely most átsuhan rajtam.

Tolhatom, ugye? „Nézzük! Igen.” Tolom. Ági megemeli a lábam, és közte ott van Vince. A hasamra fekteti. Szuszog. Szagolom. Tovább hullámzik még bennem, aztán elcsitul. Soká vagyunk így.

Aztán hosszú csonkkal elvágják a köldökzsinórt. Megszülöm a lepényt. Betakaródzunk. Csend van. Sétálni indulnék a napsütésbe Flóriért, de azt mondják, korai lenne még.

„Így kell szülni.” – búcsúzik Ági – „Legközelebb is szívesen jövünk.”.

Szülnék én még egyet, ha ezen múlna a szabadságod.

G. B.

Flóra > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.