igaz történetek szülésről, születésről

1184. nap: Volt egyszer egy ember (Gíta születése apaszemmel)

Megjelent: 2014. jan. 1.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy doktornő, illetve mint később kiderült, egy ember. Ez nagyon fontos a történet szempontjából, mert fogta magát, és kibújt a fehér köpenyéből, és átöltözött embernek. Pedig az nem kis dolog ám, és nem kis bátorság kell ám hozzá. Nem tudom, mi vezette erre az elhatározásra. Lehet, hogy nem is vezette semmi, egyszerűen csak tette, mert ezt sugallta neki valami onnan belülről. Mindenesetre elkezdett emberi arca lenni, és egyre inkább volt tekintete, meg odafigyelt az emberekre. Nagyon furcsállta ezt mindenki. Ez nem volt szokás. És sokan nem nézték ezt szívesen. Azok, akik fehér köpenyekbe burkolózva, láthatatlanná válva, arc nélkül settenkednek az ijesztő, hideg folyosókon.

Mások felismerték őt és vonzódtak hozzá. Mély, bölcs emberségéhez. Hát ilyen ez a világ. Telis-tele van ellentmondásokkal. Mondhatnánk, hogy ezért szeretjük, de azt gondolom, egyszerűen csak mindenkinek jobb, ha észreveszi mindennek a szép oldalát is.

Mikor Barbara elkezdett babát várni, nagyon megörültem. Innentől kezdve együtt vártuk. Azt mondta, elmegy orvoshoz. Amikor ezt hallottam, nagyon összeszorult a szívem. Most elmegy egy idegen emberhez és leveti a ruháját? De hát az nemcsak úgy van! Hiszen sosem látta előtte! S akkor egy barátom azt mondta, ő ismer valakit, akitől nem kell tartani. Így ismertem meg őt, aki szögre tette a láthatatlanná tévő fehér köpenyét, és emberré vált. Embernek lenni nagy felelősség ám! Az nem csak olyan hétköznapi elfoglaltság!

Barbara pedig szorgalmasan várta a kis Gítát, mert kitaláltuk, hogy ez lesz a neve. Én meg, mivel nem volt jobb ötletem (és miért is lett volna?), vele együtt vártam. De nem kapkodta el a dolgot. Teltek a hónapok, és még mindig csak ott volt bent. És nőtt és nőtt. Mi meg vártuk és vártuk, és időnként elmentünk a doktornőhöz, és mindig kaptunk egy kedves mosolyt, egy megnyugtató szót, egy kedves szót és egy megnyugtató mosolyt. És sose egy ijesztgetést. Hogy jajj meg óóó! Meg féljünk ám, mert mi van ha, és aztamindenit!!! Úgyhogy akkor nem is féltünk.

Gita 2

És lassan eljött a nagy nap. Akkoriban még nem voltak mobiltelefonok. Csak amolyan utcai telefonfülkék, amikből meg vagy lehetett telefonálni, vagy nem. Ha nem, akkor mehettél és kereshetted a következőt. Hát én ezt tettem akkor. Szaladgáltam a második emelet és a telefonfülkék között. S az összehúzódások egyre gyakrabban jöttek. A doktornő meg még sehol. Akkor majdnem megijedtem egy kicsit.

De persze időben megérkezett. Kicsi babája a kezében. Akkoriban mint amolyan fiatal házasok, egy kis albérletben laktunk. Egy szoba. Volt egy másik, egy egész kicsi, tele bútorokkal s holmikkal. Ott aludt a kis babája, amíg mi vártuk a csodát.

Amikor Gíta megjelent, szívünk tele volt boldogsággal. S Ági azt mondta: „Fogd meg!” „Nem –mondtam –, nem lehet. Hisz olyan kicsi. Nem merem!”

Csak mosolygott. Levette a magzatmázat a kis Gíta testéről, és az arcára kente. „Ez a legjobb kozmetikum öregedés ellen és szépségre” – mondta szelíden.

Hát ezért olyan szép ő. Még a börtönben is.

Szeretettel:

K. Z.

Gíta születése anyaszemmel > > >
Moci születése anyaszemmel > > >
Moci születése apaszemmel > > >
Ábel születése anyaszemmel > > >
Ábel születése apaszemmel > > >
Bori születése anyaszemmel > > >
Boróka születése apaszemmel > > >
Árnika születése anyaszemmel > > >
Árnika születése apaszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.