496. nap: „Itt az öcsikém!” (Attila)
Hétkor ideértek Ágiék. Neki csak egy pillantásába került fölmérnie, hogy bizony a kitolási szak kellős közepébe csöppent. Én nem tudtam, legalábbis nem volt tudatos, pedig akkor már nyomtam ezerrel. A testem végezte a dolgát akkor is, ha az agyam még képtelen volt lereagálni a történéseket.
Tovább
495. nap: „Add neki az erőt, ha kéri!” (Réka)
Repült az idő. Csak a végére lassult be, s lett egyre kínzóbb, nyomasztóbb, feszültebb és türelmetlenebb. Vártam nagyon a csodát, de az késett... Volt helyette aggódás, ijesztgetések sűrű sora az orvostól, miszerint lánykánk túl pici, nem nő semmit, fenyeget a méhen belüli elhalás veszélye, romlik a lepény állapota. Július elejétől kétnaponta jártunk NST-re és flowmetriára. Mindig tökéletes eredmény, ennek ellenére az ijesztgetés maradt.
Tovább
494. nap: Ma lenne egyéves a kislányunk
Ráadásul a doki, dr. R. (nem tudom, mikor érkezett meg) elküldte egy idő után mellőlem a doulámat, és elkezdte iszonyatos erővel nyomni a mellem alatt ököllel (az egyik lábával a franciaágyra térdelt, és teljes testsúlyával rám nehezedett), és közölte, hogy amikor ő nyomja ököllel, akkor nyomjak én is. Mondtam neki, amennyire egyáltalán bírtam beszélni, hogy nem bírok, mert ha ő nyom, akkor levegőt sem kapok. Tényleg nagyon erősen csinálta, szinte úgy éreztem, összetör és megfulladok.
Tovább
493. nap: Mimóza gyermek
A fiam születésekor nem jártam utána semminek. Bíztam az orvosomban, abban, hogy úgyis jó döntést hozhat csak. Arra nem készültem föl egyáltalán, hogy császármetszés lesz, igazából úgy gondoltam, ez velem nem történhet meg. Szülni akartam már akkor is, mert erre vártam kamaszkorom óta.
Tovább
492. nap: A sorozat következő része (Benedek)
Tudom, hogy a császár nélkül nem jutok el az otthonszülésig, és tudom, hogy otthonszülés nélkül nem jutok el az örökbefogadásig. Igen, ez a harmadik szülésem története, amiben nagy szerepe volt Geréb Áginak, a sok e-mail-cserének, a bíztatásának, a támogatásának, a szeretetének.
Tovább
491. nap: A repülőjegyeket le kellett foglalni (Péter)
Amikor Tamás tíz hónapos volt, várandós lettem Péterrel. A nőgyógyász a császár után közölte, hogy maximum még egy császárt javasol még, és kötelező módon császárt, amikor kössenek is el, és hüvelyi úton szülni meg se próbáljak, mert hosszanti a vágásom, és a hasfal átszakad, és elvérzek.
Tovább
490. nap: Felmásztattak egy kecskére (Tamás)
Nem is tudom, hol kezdjem… Hosszú, és minden lényeges – legalábbis számomra. Ezek a történések meghatározták és teljesebbé, sokkal teljesebbé tették az életemet. Igen, ezek a történetek életeket határoztak meg.
Tovább
489. nap: Dédi jutott az eszembe (Zsálya)
A Bábák masszírozták a hátamat, és ezen kívül nem igazán avatkoztak be a magától működő folyamatba. Minden újabb fajta érintésnél megkérdezték, hogy jólesik-e. Egy mozdulatuk sem volt zavaró, csakis kellemes és helyénvaló. A kedves Emberem megint velem volt, mint egy ölelő fa, akibe kapaszkodhatok.
Tovább