igaz történetek szülésről, születésről

1799. nap: Boszorkány érkezik (Édua születése)

1799. nap: Boszorkány érkezik (Édua születése)

Az első szülésem lábtartás miatt (meg főorvosi belesürgetés miatt) császárral végződött. Nem volt trauma, de félbe maradt érzés volt, pedig nagyon jó csapatom volt: férj, bába, doki. A másodiknak is velük vágtunk neki.

Az utolsó három hétben már nagyon kevés a magzatvíz. A dokim nagyon laza, nem aggódik fölöslegesen, de most látom rajta, hogy félt minket. A főorvos már indítana, de a dokim megvéd: amíg minden teszt oké, a terminust megvárjuk, de tovább ő sem mer hagyni a császáros előzmény miatt.

Már két hete jóslózom, minden nap várom, hogy indul, de folyton leáll két-három óra után. A 12. meg fenyegetően közeledik. Egy napot még nyerek, a dokinak nem jó a csütörtök, de péntek reggelre be kéne mennünk indításra. Ő is kér, hogy ne várjuk meg, inkább menjek magamtól, nem kéne az a mesterséges indítás.

Délután négykor megiszom a bábakoktélt, ahogy Hajnallal megbeszéltük. Várom a hasmenést, de semmi.

Hét órára viszont jönnek az összehúzódások. Ez jó, ez ismerős, ezt a múltkor is szerettem. Mint a Dunában állva, amikor jön egy nagy hullám: ha elengeded magad, csak felülsz rá és visz magával.

Kilencre az összehúzódások még gyengék, de hárompercenként egyenletesek. Hajnallal telefon, várjuk, hogy alakul. Ha tudok, aludjak, de ha nem múlik, öt-hat óránál tovább ne várjak, hívjam. Aludni nem tudok, éjféltől hasmenésem van. Már jó erejük van, de még mindig hárompercesek, a hosszúk fél perc. Na, ilyenkor mi van?

Kettő körül Szilárd hívja Hajnalt, hát, telefonból ő se tudja. Hol nézzen meg, otthon vagy a kórházban? Inkább itthon. Szilárd zuhanyozik, borotválkozik, én meg üldögélek a labdán, ahogy eddig is. Hajnal jön, megvizsgál, igen, ez tényleg szülés, szívhang oké, ha akarom, lassan menjünk be. Még eszem egyet, szedelőzködünk, Szilárd befűti a kocsit. Anyósom kijön, hall már minket egy ideje, izgul, aludni nem tud. Zselyke fönt alszik az emeleten a sógornőmmel, előrelátóak voltunk.

Négy körül érünk be a kórházba, az ügyeletes megvizsgál, a dokimat még nem kell hívni. Mehetünk az alternatívba, mert indult magától, így beszéltük meg. A hangulat jó, sokat röhögünk. Kicsit lassul, ötperces, de az ereje jó, pedig féltem, hogy majd a kórház leállítja, de nem.

Viszont kiderül, hogy nekik nincs meg a hüvelyleoltás, a papír meg nincs nálam, pedig kéne, mert strepto volt benne, és a gyerekorvos kérni fogja. Szilárd hazaugrik érte. Nincs távol, tíz percnél tovább, de engem megzavar, hogy nincs velem, oda a biztonságérzetem. Szinte le is áll a dolog, kezdhetjük elölről. Tudtam, hogy fontos, hogy ott legyen, de hogy ennyire létszükséglet, az engem is meglepett.

Szerencsére nem múlt el teljesen, fejben is visszarázódom, de az összehúzódások ritkák és gyöngék. Előkerül az uterusolaj (Stadelmann-féle méhösszehúzódás-serkentő illóolaj), nagyon jó! Sétálok, úgy még jobban jönnek a fájások. Kiderül, hogy Szilárdnak varázskeze van, ha simogatja a hasam, az összehúzódást csinál. Kezdünk rendbe jönni.

Közben reggel lett, a dokim is befut, kicsit be is néz. Csináljunk burokrepesztést, az majd rásegít. (Közben időnként Hajnal ráhallgat a szívhangra, minden jó.) A repesztés tényleg jó, semmit nem érzek, csak a meleg vizet, és tényleg segít, megerősödik a menet. Tovább sétálok, olajozunk. A bordásfal engem nem vonz, de Szilárd szórakozásból lábemeléseket csinál.

Stabilnak tűnik a folyamat, bemehetek a kádba. Nagyon jó a meleg víz, bár elsőre úgy ellazít, hogy belepisilek, ha akarom, ha nem. Hajnal mondja, nem baj. Ezek már tényleg fájások, bár a víz miatt valahogy könnyebb velük együttműködni. Az olaj még jobban hat, Szilárd meg hideg ronggyal borogatja a karomat, az nagyon jó. Kicsit szellőztetünk is.

Jó sokat bent voltam, de egyszer csak elég. Doki épp benéz, már rég láttuk. Hirtelen hánynom kell, kijön a rengeteg víz, amit közben megittam. Doki mondja, az jó, ha hányok, az már tuti négy-öt ujjnyi.

Lefekszem oldalt az ágyra, Szilárd a hátamat masszírozza meg a keresztcsontomat muskotályzsályával, Hajnal a hasamat keni uterusolajjal. Isteni illatok, jó érzés, halad a folyamat. Én egyre beljebb megyek fejben, bár mindent hallok, mintha hipnotizálva lennék. Kell is, mert egyre durvábbak. Felmerül bennem, hogy a császár egyszerűbb volt. Már a tűrőképességem határán érzem magam, hallom, ahogy Hajnal és Szilárd megbeszélik, ez még két-három óra legalább.

Aztán egy pillanat alatt minden megváltozik minden, érzem, hogy beugrik a feje, úgy érzem, menten kiesik belőlem. Szilárd szól Hajnalnak, azt mondtam, ott a feje. Ő megtapint, és tényleg! (Utólag elmesélte, Szilárd itt meghatódott, hogy mindjárt kint a baba, és elsírta magát.) Átülünk a szülősámlira, Szilárd mögöttem ül, Hajnal előttem térdel. Ahogy átjön a medencén, az nagyon fáj.

Jönne a kitolás, bejön a dokim is, a fej jön szépen, de mindig visszacsúszik. A méhem fárad, nem elég hosszúak a tolók, utána meg nem jó érzés nyomni. Az a baj, hogy nem forog, hanem egyenesen jön, ráadásul a bal keze is a feje mellett van. Hiába megy eddig jól a gátvédelem, így nem fog kiférni.

Átmegyünk az utolsó tíz percre a sima szülőszobába, ott könnyebb, ha metszeni kell, de engem kicsit sem zavar. Kapok két-három cseppnyi oxit, hogy kicsit hosszabbak legyenek a tolók, kicsit vágnak is, mert mintha lassulna a szívhang.

Ugyanúgy ülünk, Szilárd mögöttem, érzem, ő is nyom velem. A lábaim Hajnal és a doki vállán (igen, az ágy magas, ők meg nagyon picik), de fáradok, csak nem csusszan ki.

Gyors testhelyzetváltás. Hátrafekszem, a lábaimat átfogom. Doki mondja, csak úgy, mint cigányasszony az árokparton. Meglepő, de bejön a testhelyzet, két nyomás, és kint van! Mi lett? „Kislány – mondja a doki –, de Verácska, te biztos tudtad!”

Telihold volt az éjjel, illik Édua nevéhez. Péntek 13., Luca nap. Görbe a lába, ez egy kis boszorkány!

Csupa máz, teszik a hasamra. Betakarnak, mert remegek, de a fáradtságtól. Azért jó a hősugárzó, amit hoznak. A köldökzsinór marad, míg lüktet. A lepény simán kijön, jó meleg.

Amíg varrnak, Éduát megnézi a gyerekorvos, Szilárd vele megy. A hegbetapintást alig érzem.

Visszamegyünk az alterba, összebújunk az ágyon, Édua úgy szopik, mint egy kis szivattyú. Szerencsére tejem már hetek óta csöpög, a vajúdás alatt is többször folyt. Jó így együtt.

Aztán Szilárd telefonálni kezd, anyósom és anyukám is befut. Kapnak köpenyt, bejöhetnek.

Megköszönjük a dokinak is a támogatást, ő szabadkozik: ez a mi hozzáállásunkon múlott. Lehet, de akkor ő a legjobb kerítés ügyeletes dokik ellen.

Azt hittem, a háborítatlan szülés beavatkozásmentest jelent. De engem senki nem háborgatott egy pillanatig sem.

K. V.

Zselyke > > >
Réta > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.